A Szentestől Algyőig híres mindszenti strandból alig maradt valami. Amikor az egyik nagy tudású önkormányzati ürgét megkérdezték, hogy ezt most így hogy, akkor állítólag csak megvonta a vállát, hogy a Tisza majd újra telehordja homokkal. Egy másik, helyi újságban megjelent nyilatkozatban pedig az állt, hogy "kellemesebb, lankásabb" partot akartak kialakítani, amiből kitűnik, hogy a helyi illetékesek hazudnak, vagy ha nem, akkor teljesen hülyék, mert hát a mindszenti homokpad különlegessége épp az volt, hogy meredeken szakadt a vízbe.

A környékbeliek háborgása nyomán végül a polgármester állíttatta le a mindenféle kitermelési és vízügyi engedélyek nélküli partpusztítást. A hírekbe nagyjából ennyi fért. Arról már nem volt idő beszámolni, hogy ezt az idiotizmust végső soron az önkormányzat engedélyezte valamilyen úton, és hogy az önkormányzat (a képviselő-testület) már több mint egy éve nem áll szóba a polgármesterrel, mindenféle röplapokon, helyi közlönyökben nyírják egymást, mindenki a másikat vádolja a városvezetés működőképtelensége miatt, most éppen a testület függesztette föl a polgármestert, de előtte már kiköltöztették az irodájából, meg ilyenek. Közben azért jut idő néhány, a közösség érdekeivel tökéletesen ellentétes, hibbant intézkedésre. Hány magyar önkormányzatban mehet ez még így?

A részletekbe én sem túrnék bele inkább, ennyi is elég, hogy lássuk, mennyire hamis az a kép, amely talán sokakban kialakulhatott az utóbbi években, miszerint az agyhalott nagypolitika álkonfliktusai, primkó hatalmi küzdelmei (és a nyomukban járó teljesen érthetetlen döntések) a helyi politikát nem fertőzik meg, az emberek nem annyira hülyék, és képesek együttélésre, együttműködésre. Pedig inkább az lehet az igazság, hogy a legtöbb kisvárosban, faluban vagy megyeszékhelyen éppoly ádáz és éppen olyan ostoba szkanderozás megy a lokális hatalmi (anyagi) pozíciókért, sőt, a vita még sokkal alacsonyabb színvonalú, agresszívebb és kártékonyabb. (Mindszenten legalább tucatnyi felhívást, röplapot, körlevelet, mószerolást olvastam helyi politikai főszereplőktől - az irományok színvonala egészen megrázó, alsó tagozatosok szoktak így veszekedni arról, kinek erősebb az apukája.)

Az országos politika élcsapatai azért fölszívták már a tehetségesebb, ambiciózusabb figurákat, a helyi politikában többnyire a resztli marad. Másod- és harmadosztály. Sosem fogom kiheverni azt a sokkot, amikor kábé '92-ben, kezdő újságíróként betévedtem egy vidéki város önkormányzati ülésére, ahol a közepesnél alig erősebb alkoholos befolyásoltság alatt álló körorvos vitatkozott az általános iskolán alig kettes átlaggal átbukdácsoló iparossal a kétszáz példányos helyi lap közléspolitikai elveiről. Egészen addig azt hittem, hogy az önkormányzatiság valami szép, demokratikus és értelmes dolog.

Aztán néhány évvel később egy kispályás bajnokságon megismertem Bélát, a kissé szögletes mozgású, viszont megfelelően brutális balhátvédet, egy másik, Pest környéki kisváros önkormányzati képviselőjét. Béla egyébként fűtésszerelő volt, nem is ügyetlen, nem is lusta, nem is buta, gyorsan fölfedezte magának tehát a képviselőségben rejlő lehetőségeket, általános építőipari céggé fejlesztett és papíron unokaöccsének lepasszolt bt.-jével évente tucatszámra nyerte az önkormányzati megbízásokat a járdaépítéstől a bölcsődetetőszigetelésen át a forgalomszámlálásig. Mondanom sem kell, a bölcsőde minden évben beázott, nem volt hülye az a Béla, hogy olyanra csinálja meg, amivel már nem lesz munka sohase. Béla még arra az országos figyelmet érdemlő bravúrra is képes volt, hogy egyik ciklusban az MSZP, a következőben a MIÉP színeiben jusson be a testületbe. Mindegy, csak munka legyen.

Van nagy hörgés meg üvegzsebelés, amikor kirobban egy-egy Tocsik, Kulcsár vagy Gripen. De vajon hány Kulcsárt, Tocsikot és Gripent okoskodnak haza apránként a több ezer önkormányzat körül sürgölődő Bélák?

Választási kampányokban elő szokott kerülni az "önkormányzati reform" kifejezés, de soha senki egy komoly gondolatig sem jutott ebben az ügyben, nem véletlenül. A pártok hátországa, szervezete, a rettenetes tagság ott, az önkormányzatokban van. Ott találta meg a maga kis életterét, okosságát, ha ezt veszélyeztetné valaki, eléggé csalódott lenne szegény. Meg a családja is. Az ismerősei is. Több százezer szavazat foroghatna kockán.

Magyarország döbbenetes mennyiségű önkormányzatot és önkormányzati képviselőt tart el. Az utóbbiból több mint harmincezret.

A legbetegebb önkormányzati struktúrát Budapesten sikerült összehozni, ahol 23 önálló városra való önkormányzat szorgoskodik, 23 polgármesterrel, polgármesteri hivatallal, adóügyi osztállyal, mindennel, plusz még a főpolgármester és hivatala, közgyűlése. A végeredményt meg lehet nézni. Az alig kétszázezerrel több lakost számláló Manhattanben 12 közigazgatási kerület van, egyiknek sincs külön polgármesteri hivatala, önálló városrészi polgármesterekből egész New Yorkban csak öt van (nyolcmillió lakosra), a városi tanács pedig 51 tagú. A Budapestnél négyszer nagyobb Londonnak is elég 33 közigazgatási kerület, egy polgármester, egy városi tanáccsal.

Ha az ember autózik át az országon, szépen látszik, melyik település önkormányzatába jutott egy-két tehetséges, okos és szorgalmas vezető. (A kedvenc példám Nagykörű, amely a környék reménytelennek tűnő falvai, kisvárosai között virágzik Szolnok megye közepén. De működő nagyvárosnak tűnik Debrecen, és Szeged is jobban hasonlít egy XXI. századi vidéki városra, mint Budapest egy fővárosra.)

A többiek a Béláikkal, alkoholista körorvosaikkal, harmadosztályú, buta pártpolitikusaikkal ott állnak, ahol a mindszentiek: ahol a part szakad. Aztán egyszer a szakadó partot is ellopja valaki.