Lecsúszott a műtőasztalról, majd meghalt egy kazincbarcikai beteg

Műtéti előkészítés közben csúszott le egy beteg a műtőasztalról a Borsod megyei Kazincbarcika kórházában, az idős nő a baleset után nem sokkal - eddig ismeretlen okból - meghalt.

Szabados Olivér rendőr alezredes, a kazincbarcikai rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője kedden arról  tájékoztatta, hogy a rendőrség ügyeletére még múlt csütörtökön érkezett a bejelentés a kórházból, amely szerint a sebészeti osztályon műtéti előkészítést követően vesztette életét egy 79 éves, sajószentpéteri lakos.

Az előzmények kapcsán hozzátette: az idős nőt combnyaktörés gyanújával szállították a városi kórházba, ahol a műtét elvégzése mellett döntöttek.

A bejelentéssel kapcsolatban a kazincbarcikai rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében indított vizsgálatot, a halál pontos okának megállapítására igazságügyi orvos szakértőt kértek fel.

Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója kedden azt mondta: a beteget nem hagyták magára, a teljes műtéti team körülötte volt. Épp az operációt előkészítve próbálták megmozdítani, amikor lecsúszott a műtőasztalról.

Az igazgató hangsúlyozta: az asszony "többszörösen agyvérzett"  és magatehetetlen volt. Nem lehet kizárni azt sem, hogy esetleg újabb szélütés érte, ám ezt a boncolás állapítja majd meg - fűzte hozzá.

Mint mondta, az eset után az idős nőt nem operálták meg, hanem levitték az intenzív osztályra. A kórház értesítette egyébként a rendőrséget, s már belső vizsgálatot is elrendeltek az ügyben - közölte Trencsényi Erzsébet.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.