Először azt hiszem, Szvétek Lászlónak elfelejtettek szólni, hogy Timur nem vak ebben a rendezésben, mert az első jelenetben arcához emeli Kalaf kezét, de később ez tisztázódik. Szvétek azért végig olyan marad, mintha valami öreg indián főnököt alakítana, nincs szerencséje a pokrócokkal és a parókával, de egyébként sem dolgozik nagy odaadással. Persze ha a Turandot ezen múlna, nagy lenne a baj.

Nem is ezen múlik. Szép az előadás, mert Kovács János nemcsak biztos kezű karmester, de húzza magával a zenekart fölfelé. Vannak beépített hibák: az első szünetben a trombitás egy kényelmetlen állást gyakorol, hatból ötször elrontja, nyilván kicsi annak a valószínűsége, hogy pont az előadáson, éles helyzetben sikerüljön - hát nem is. De a trombitáson sem múlik, fontosabb, hogy van lendülete az operának, hogy lehet örülni a hangszerelés ötletességének, hogy akkor is érdekes három felvonást hallanánk, ha senki nem énekelne. De énekel Frankó Tünde, először kissé megijeszt, az alkata tökéletes, vézna, törékeny, és itteni jelenléte szinte teljesen aszexuális, az ember végre érti, hogy miért képtelenség Liu és Kalaf egymásra találása. Csak a véznasághoz vézna hang társul, furcsán fás, száraz, halk, és csak a harmadik felvonásban derül ki, hogy Frankó Tünde csak az erejét osztotta be, úgy énekel és úgy vágja el utána saját torkát, hogy a néző önkéntelenül felszisszen: szegényke.

Kiss B. Attila is óvatos, de nem tartalékol, csak a magasságoknál kénytelen észnél lenni, de még így is hajlamos a hamisságra. Lukács Gyöngyi a címszereplő, és megint azt érzem, amit majdnem mindig, hogy nagyon jó, abszolút világszínvonal, bár nem egy természettől adott Turandot-hang. Anynyira biztosan énekel, hogy ez is jól megy neki. Csak mégsem melegszik át tőle az ember szíve. Mivel most éppen ő is hideg szívű nőt játszik, ez többnyire nem is olyan nagy baj, de a váltás, Turandot nővé válása nem sikerül nagyon meggyőzően. Legyen ez inkább csak nyafogás, két felvonásból három perc nem tökéletes, bár minden Turandot így teljesítene.

Ugyanaz a rendezés, Kovalik Balázs munkája, de az ember megszokta, természetesnek veszi az eredetiséget, az ötleteket, a kórus mozgatását. Csak Puccini zsenialitását nem lehet megszokni.