Az MSZP visszaminősítette a kritikus tagozatot

Megvonta az MSZP választmánya a gyakran kritikus hangon megszólaló társadalompolitikai tagozat (TPT) országos minősítését, ezzel elvéve szavazati jogát és infrastrukturális lehetőségeit. A választmány szerint az átfedések megszüntetéséről, a TPT ügyvivője szerint a tagozat munkájának korlátozásáról van szó.

Az előzetes tervekkel szemben Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök politikai évadnyitó beszéde nélkül zajlott le hét végén az MSZP országos választmányának idei első ülése. (Korábban úgy tervezték, hogy a kormányfő beszédet mond a párt parlamentje előtt, végül úgy döntöttek, hogy Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés első, februári ülésén mondja el a leghangsúlyosabb, tehát első évértékelőt.) A választmányi ülés azonban így sem volt érdekességektől mentes. A testület meghallgatta Juhász Ferenc elnök-helyettes, a párt népszavazási kampánya politikai koordinátorának beszámolóját az előkészületekről és a kampány tartalmáról. A választmány úgy határozott, hogy aktívan részt vesz a tájékoztató programokban, és a következő, február 23-i ülésén részletesen áttekinti és értékeli a kampány addigi eredményeit.

A legnagyobb érdeklődés a platformok és tagozatok országos minősítésének kérdését övezte. Erről ugyanis az alapszabály értelmében a választmány dönt, évente egyszer. A párt parlamentjének számító testület szombaton megerősítette a hét működő platform országos minősítését. Több tagozattól azonban - egyhangú döntésekkel - ezt elvették. Így a sokszor viták kereszttüzébe került társadalompolitikai tagozattól is. Az indoklás szerint e szakmapolitikai testületek közül többeknél a témafelvetésben átfedések vannak, s ezt kívánták racionalizálni. Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a Népszabadságnak azt mondta: a döntés nem jelenti egyetlen csoport esetében sem, hogy ne folytathatná a munkáját. A társadalompolitikai tagozatnak (TPT) például javasolták, hogy alakuljon platformmá. Ez még több belső jogosítvánnyal jár, mint ha tagozatként folytatnák. Igaz, az új minősítés megszerzésére legkorábban egy év múlva van lehetőség.

A társadalompolitikai tagozat esetében információink szerint egyhangú volt a döntés, de többen tartózkodtak a szavazásnál. Volt, aki úgy ítélte meg, hogy az országos minősítés megszüntetése a tagozat elnémítását szolgálja. A TPT az elmúlt időszakban ugyanis éles kirohanásokat intézett a párt vezetése, illetve a kormány felé. A TPT a döntés előtt levélben kérte a választmánytól, hogy ne szüntessék meg országos minősítését, és bízzák a tagozat februárban összeülő küldöttértekezletére, hogy a platformmá alakulásról döntsön. Szerettük volna megszólaltatni az ügyben Gráner Gyulát, a tagozat elnökét, de megkereséseinkre nem reagált. Nyilatkozott viszont Sipos József, a TPT ügyvivői testületének tagja. A történész lapunknak azt mondta: a TPT ügyvivői testülete csak ma tárgyalja a választmány döntését, amelyet tiszteletben tartanak. Sipos személyes véleménye az, hogy a minősítés megvonására a tagozat nem adott okot, a döntéssel pedig jelentősen hátráltatják a csoport politikai munkáját. Így ugyanis a TPT képviselőjének nincs szavazati joga a választmányban, annak ülésén csak tanácskozási joggal vehet részt. Ugyancsak a döntés következménye, hogy a TPT a jövőben nem, illetve csak helyi és területi szinten használhatja a párt infrastruktúráját. Sipos úgy fogalmazott: megfontolják, hogy platformmá alakuljon a tagozat; ezt már korábban is felvetették. A TPT-t ezzel nem kötelezték hallgatásra, véleményét továbbra is kifejheti, de párton belüli érdekérvényesítő jogosítványai csökkentek.

A társadalompolitikai tagozat tiszteletbeli elnöke, Gazsó Ferenc mondta:

"A baloldali politikai mezőben nem látszik elég erő ahhoz, hogy a hatalmat meg lehessen őrizni. Nem világos, mi a viszonya az MSZP-nek a Magyarországon kialakult újkapitalizmushoz... Az MSZP-nek nem kellene sorsát mindenképpen az SZDSZ-szel való koalícióhoz kötnie." - 2005. június

"A kettős állampolgárság ügyében az MSZP eltévesztette az irányt. Az embereket hagyni kellett volna a lelkiismeretük szerint dönteni." - 2005. augusztus

"A kiszivárgott felvételen elhangzottak szerint a kormány és a miniszterelnök tökéletes alkalmatlansági bizonyítványt állított ki magáról. Aki így gondolkodik, annak a hatalom megszerzése vagy megtartása minden egyéb megfontolást megelőz." - 2006. szeptember

"A reformintézkedések teljesen más célt szolgálnak, mint amit a kormány állít. A társadalom minden szféráját a tőke érdekeinek rendelik alá, s nincs olyan civil társadalom, amely korlátozni tudná az elitet." - 2007. október

"A jelenlegi kormány társadalom- és gazdaságpolitikája alapján nem baloldali, hanem neoliberális." - 2007. november

Selmeczi Tibor vendégként a választmányi ülésen. Balra Simon Gábor, a választmány elnöke
Selmeczi Tibor vendégként a választmányi ülésen. Balra Simon Gábor, a választmány elnöke
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.