A bárd

Életében nyomtatásban nem jelentek meg versei, ma már iskolai tananyag. Állami kitüntetést nem kapott, de világszerte ismerték gitárja kísérte érdes hangját. Amikor a szovjet sajtó egy eldugott mínuszos hírben szólt a színész-bárd haláláról, tízezrek gyűltek össze a moszkvai temetésre. Vlagyimir Viszockij most lenne 70 éves.


- Közös életünk alatt is inkább költőnek, mint embernek láttam Vologyát - Ljudmilla Abramova mélyet szív cigarettájába a moszkvai Viszockij múzeumban. - Rögtön megéreztem a zsenialitását, nem is értem, hogy lehetett három éven át észrevétlen a Puskin színházban, ahol dramaturgnak javasolták, mondván, nem lesz belőle színész - emlékszik vissza az asszony, aki második volt a feleségek sorában. A sort a kevésbé ismert színésznő, Izolda Zsukova nyitotta meg, és az annál híresebb Marina Vlady zárta. Viszockijnak azonban csak Ljudmillától vannak gyermekei: Nyikita színész lett - ma a múzeum igazgatója -, Arkagyij pedig forgatókönyvíró. Abramova gyakran vezet csoportokat a részvételével 1989-ben megalapított múzeumban, amely a Viszockijt felfedező Taganka Színház közelében kapott épületet.

- Az emberek még nem ismerték az arcát, de az úton az egyik ablakból az ő hangfelvétele hallatszott - emlékszik visz-sza Abramova Viszockij első útjára a legendás színházba. Jurij Ljubimov háromnegyed órán át hallgatta a 26 éves színészt: a Taganka és Viszockij neve ettől kezdve összefonódott.

Amikor a színház Magyarországon járt - Mészáros Márta a társulatról és Viszockijról is forgatott filmet -, felvétel készült a Hamlet próbájáról is. - Ez a legértékesebb anyaga a múzeumnak - árulta el Abramova. - Más színházi bejátszások csak dokumentumoknak jók, ez viszont a színpadon zajló események olyan mély értéséről tanúskodik, amit ritkán láthatunk. Mindennap megnézem, és a látogatóknak is megmutatom - mondja.

A Viszockij házaspár szűkölködött, először az ingóságaikat, majd Viszockij még ismeretlen dalait adta el. - Egy gálakoncerten egy rokon elintézte, hogy Vologya a kulisszák mögött beszélhessen az énekesekkel. Joszif Kobzon felfigyelt rá, és azt mondta: "nem veszek egyet sem, ezeket neked kell előadnod! Ezt meg add meg, ha meggazdagodsz", azzal átnyújtott 25 rubelt - meséli Abramova.

A szovjet vezetés viszonya Viszockijhoz kettős volt, nyilvánosan nem kapott elismerést, közvetett támogatást azonban igen. A mai Oroszország viszont egyértelműen kanonizálta: az államfő a legutóbbi évfordulón megjelent, a pártok előszeretettel használják az idézeteit.

- Mindegy, elvenni, hozzáadni nem tudnak a politikusok a Viszockij-életműhöz - mondta meggyőződéssel Abramova, aki szerint Viszockijhoz az igazság iránti igény újbóli erősödése miatt fordult ismét a társadalom. - A gondolatai, amelyek szerint őszinte maradhatsz akkor is, ha mindenki hazudik körülötted, örök érvényűek.

Vlagyimir Viszockij 1973-ban
Vlagyimir Viszockij 1973-ban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.