Szeretni szenvedélyesen, élni mértékletesen

Jeskó Judit májusban megint kerekít: kilencven lesz. Noha szerinte a keze úgy reszket, akár a "pápa úré", mikor az orvos megkérdezte: fel tudja emelni a lábát, Judit fejmagasságig rúgta - így ni, mutatja. A doki a szája elé kapta a kezét: jaj, balerina tetszett lenni? - idézi nevetve, de gyorsan hozzáteszi: - Azért valami tiszteletre méltót írjon rólam!

- Tényleg volt balerina?

- Hamar rájöttem, hogy semmihez sincs tehetségem a beszéden kívül. Nekiláttam hát nyelveket tanulni, a gyerekeim szerint azért, mert külföldön se állom meg, hogy hallgassak. - Angol, német, francia felsőfok, idegen nyelvű levelező, Ikaruszos külkereskedő!

Egy szavakból, sztorikból, derűből öszszerakott asszony. A "nagynéném". Mikor megemlítettem, hogy az én nagyanyám is Győri lány, felkiáltott: - Kisöcsém, keblemre!

Bár sablonos a hosszú élet titkát firtatni, mégis feszt fürkésszük. Néném a "titkok" közé sorolja a tornázást: - Naponta nyújtózgatok, mozgok. Ki vannak lazítva az ízületek, nem is volt törésem, pedig amikor még futottam, átbucskáztam a fejemen és két csigolyám összecsúszott.

De a titkok titka:

- Szeretni szenvedélyesen, enni, inni mértékletesen kell. A visszatartott szenvedélyektől főleg a nők bolondulnak meg. Évek óta legalább négy kefirt eszem naponta, és sok folyadékot iszom.

- Négy kefir, négy férj, bár nem naponta - szemtelenkedek vele.

- Nem tudom, miért vettek el. Mindig azt mondták, a főjegyző úrnak három gyereke van, kettő nagyon szép, a harmadik kedves. Ez voltam én. Nem is nagyon akartam férjhez menni. Igaz, szeretek és jól főzök, ha kell, a számat is be tudom fogni, fiatalon a szexet is szerettem...

- És a töretlen kedély?

- Azt apámtól örököltem. Pedig a testvérem elvesztése nagy trauma volt. Ketten voltunk meg egy nagy: 1912-ben született a nővérem, a háború végén 18-ban én, 20-ban az öcsém. Ő Bolyai műszaki katonai akadémiát végzett páncélos volt. A Donnál a visszavonulási parancsnál kiment tankkal a társaiért, akkor lőtték ki. Ott fagyott meg mínusz 42 fokban. Az volt a temetése, hogy a szemébe húzták a sapkát. Borzasztó volt, hogy az én boldog vőlegény kistestvéremmel ez történt... - Gyászolunk kicsit, majd a nénikém folytatja: - A Rákosi-korszakban öt évet dolgoztam a Könnyűipari Minisztériumban. Mindenki olyan búskomor volt, örültek, ha valaki mosolygott. Szakszervezeti szemináriumot adtak, sofőrökkel... "Elvtársnő, éjszaka a miniszter úrral voltam, én most bebújok a bundába és alszom egyet, a következő órán majd jelentkezem." 1956-ban szakszervezeti titkár voltam, és bizalmat szavaztak nekem, de nem tudtam, hogy ez most jó vagy rossz. A káderlapomra az volt írva: "Szót ért az emberekkel (de értelmiségi)!" Apámtól tanultam: hosszú távon csak becsületesnek érdemes lenni.

Vajon mennyit változott ez a metódus ötven év alatt?

- Volt nekem egy férjem... - vált témát, mire közbeszólok:

- Hány?

- Több is! - Ezen már nevetünk.

- Hogy jött össze ennyi?

- Korosztályunk férfijainak kegyetlenül nehéz élete volt. Háború, fogság, Rákosi-idők. Az első férjem, Gyula, a gyerekek apja dagadt lábakkal, szívbajjal jött haza a fogságból. Tizenkilenc év korkülönbség volt köztünk, ami nem lett volna baj, ha aranyos marad. De a korai érelmeszesedés miatt szavakkal ostorozott. Szégyelltem megismételni őket a bíró előtt, nem is akart elválasztani. Ő viszont kijelentette, a válással anyagilag jobban járna. "A gyerekei, és a felesége ellenében akar jobban járni?" A válás után még öt évig laktunk együtt és soha többé belém nem kötött.

A nagy korkülönbség apapótlékot sejtet. De Szolnok megyében Judit édesapja volt az egyetlen főjegyző, akit 1945 után - a zsidók segítésének köszönhetően - az állásában hagytak. Idős korában, egy esős séta után kiment a szobából, majd azzal tért
vissza: "Nem tudtam most nektek semmit sem adni, kipucoltam a csizmátokat!" Ilyen csodás apa pótolhatatlan.

A második férj zsidó volt. Elfagyott lábáról Sopronkőhidán egy orvosnő érzéstelenítés nélkül kezdte levágni az ujjait. Az aszszisztens rászólt: maga mire tett esküt? - és a beteg arcára borította a kloroformos kendőt.

- Tíz emberből kilenc szerette Palit, a tizedik nem ismerte. Gyönyörű lelke volt!

- Ő volt az igazi férj?

- Igen, bár neki sem volt könnyű természete. Nincs is olyan férfi, akinek könnyű természete lenne. Lehet, nőben sincs ilyen. Tíz évig vártam rá. Elváltam már, de nem volt lakás, és vártam, hogy felnőjenek a gyerekeim.

- Akkor megcsalta a férjét?

- A későbbi férjemmel!

- Így szokás.

- Pali mellhártyarepedést kapott. Olyan ez, mint egy lábtörés, mondták. Ő megkérdezte: ugye nem most kell meghalnom, amikor a legboldogabb vagyok? Fizikai fájdalom volt a halála. A Mogürttől gyorsan kiküldtek egy külföldi útra, hogy ne bolonduljak bele. Hat évig voltam özvegy, hét kellett, hogy magamhoz térjek.

Az özvegyet az apja figyelmeztette, hogy az örmény származású "fekete ember, nagyon rágja a küszöböt". Pisti meg főszolgabíró volt. Rendes, bolondos ember. A SAS behívóját eltépte, amiért kivégzés járt. De ő elbújt a háború elől egy barlangban, a Mátrában. Aztán szerzett egy rossz szekeret, rossz lovat, rossz bekecset, azt kifordította és elindult a nagy dicsőségessel szemben Debrecenbe. A ruszkik röhögték. Pisti így jelentkezett szolgálattételre a belügyminiszternél. Beosztották járási vezetőnek. Várták Rákosit, de késett. "Na, Horthyra sem vártam többet húsz percnél, szervusztok!" Aranyat adott el egy fogtechnikusnak. A letartóztatója kitette a gumibotot az asztalra, ő pedig ránézett a szúrós szemével: "Arra pedig nem lesz szükség, mert én bízom a Magyar Népköztársaság törvényességében!" - és a fickó eltette a botot.

- Tőle is vált?

- Nem váltam többször. Mikor megrázott, azt mondtam: vége. De pénzt adtam neki továbbra is. Én 15 ezret kerestem, az ő nyugdíja 1500 forint volt. Ismertem mind a három szép korábbi gyermektelen feleségét. Azt hittem, én, az anyuka megváltom. Hat orvos keze között halt meg: vizsgálat közben szinte szétrobbant az elmeszesedett szíve. Ekkor mondtam a gyerekeknek: vége a férjhez járásnak! Fél év múlva találkoztam Gabival, aki mindig szimpatikus volt. Akkor halt meg a felesége, és ajánlotta, kössük össze léket kapott hajónkat. Ő is korán halt meg.

- A gyerekek, a család?

- A kicsike fiam hetven, a lányom hatvanöt, ő közgazdasági doktor. Hajómérnök fiam két napban szól egy szót, tervezőirodájával szépen keres a nyugdíj mellett. Jó gyerekek, mindig piszkálnak, kritika alatt tartanak: "Mama, ezt már mondtad!" A három fiú unokám negyvenes. Hajósok voltak, de kivették alóluk a Mahartot. A lányunokám gyógytornász, remek kis nő. Azt mondják, az unoka csoda, hát a dédunoka meg varázs. Képzelje el, a dédunokáim már 18, 16, 14 évesek. Jó a nagycsalád.

Juditnak volt egy háza Nagymaroson, de már nem tudta fenntartani, el kellett adnia. A ház hagyján, de ahogy József Attila írja, a tapsikoló jázminok!

- Versrajongó?

- Nem tudok szépen énekelni, ezért verseket mormolok magamban. Arany János, Shakespeare - és angolul, férfiasan belevág Hamlet monológjába. A szemközti falról az idős Tolsztoj úr meg az orvosa néz ránk, mert hát a Háború és béke is kedvenc.

A sokirányú szeretetben rádiós pórázon is elviselhető az élet. Jókora őrgombos óráját azért hordja Judit, mert az orvosa szerint disszimuláns: a szíve nincs rendben. Ha rosszul lenne, egy gombnyomás mindenkit riaszt, aki segítségére lehet.

- Árulja el nekem, adócsaló vagyok-e, mert kilencvenévesen már kényelmetlen a börtön. Szóval egyszer hazahozott János, a 63 éves taxis, és szóba került, hogy tanítok angolul. "Engem is tetszene tanítani?" És tanul! Ám nem fizet, de ha este megyek valahová, elvisz. Barter. Mondogatja ám: Judit néni, meg ne tessék halni, amíg engem meg nem tanít angolul!

- Ha megy valahová, akkor csak telefonál neki?

- Azért az én kiruccanásom nem ilyen egyszerű. Sorra veszem: fül, fog, bot - aztán a táskámat itthon hagyom.

Bennlakásos gazdasági felsőiskolát végzett Putnokon. Ebben a "zárt intézetben" egyik héten franciául, a másik héten németül beszéltek velük. Az ötvenes-hetvenes években a főnökök még nem tudtak nyelveket. Vitték mindenhová, Kínától Franciaországig bejárta a világot.

- Jók voltak az Ikarusok. Akkor még a motor is külföldi volt benne, és a fiúk jó karosszériát tudtak csinálni.

- Hol látta először a tengert?

- Nizzában, negyvenévesen. Leguggoltam és hívogattam: gyere tenger, gyere Juditkához! Egy hullám be is terített, mehettem ruhát váltani.

- Mivel telnek a napjai?

- Írok. Tessék: Lesvici J. Judit: Egy magyar dédi emlékei. Kézirat. Amit írok, mindenki imádja, aki nem tud fizetni. Képzelje, egy német lefordította. Lesvici az írói nevem. Az ötéves szöveghez az unokám írt előszót. (Részlet: "Stílbútorai között, és porcelán étkészletei, délutáni teái, gyakran ma is 12-17 főre szervezett családi, baráti ebédjei, parfümös zsebkendői, nyári világos kesztyűi, kendői, brossai, templomillatú vitrinjei mind-mind hozzá tartoznak. Tőle tanultunk illemet, jó modort és tisztességes életet élni.") Most a hétgenerációs családi szakácskönyv van soron. Páratlan, mert családi sztorik is lesznek benne. Látja, ez a kicsi füzetecske azzal kezdődik: "Ez a szakácskönyv Mészáros Esztié 1848." A következő: Győri Lajosné, 1876, aztán Jeskó Jánosné, Győri Erzsike 1900, és jövök én: Jeskó Judith 1928. Tudja mi az, hogy "sikáld ki a tésztát"? Kinyújtani!

- Legszomorúbb emlékeit már ismerjük, de mi volt a legszebb?

- Csodálatos élmény volt a két gyerekem születése.

- Négy férj után a férfiak?

- Az utóbbi tizenöt évben volt egy aranyos jó barátom. Egy éve halt meg. A hoszszú élettel jár, hogy sokan elmennek az embertől.

- Hívő?

- Inkább remélő. A szeretetben hiszek.

Jeskó Judit élete minden volt, csak nem sablonos
Jeskó Judit élete minden volt, csak nem sablonos
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.