Rányomtatják egy gyűlés meghívójára: Unió Erdéllyel. Boldog-boldogtalan, néha még kormánypárti politikus is önfeledten Kárpát-medencézik. Egy politikus cáfolja, hogy a "Kis-Magyarország" - így mondja - politikusai beavatkoznának egyik szomszédos országban zajló választásokba (a cáfolat a mai szóvivői-politikusi magyarban nem logikai vagy tárgyi ellenbizonyítást jelent, hanem csak azt, hogy a nyilatkozó másként vélekedik). Önkormányzati vezetők panaszkodnak az "etnikumokra". Az abortuszellenes csoportok azt hangoztatják, hogy ők az élet pártján vannak. Az ilyen szóválasztások, frázisok, utaló metaforák sora hosszan folytatható. Az "Unió Erdélylyel" az 1848-as 12 pont egyike, a Kárpát-medence egy földrajzi térség. Az élet mindenkinek fontos, az etnikumok meg etnikumok. Mi baj van ezekkel a szavakkal?

A baj az, hogy ezek a szavak, fordulatok meghatározott összefüggésben, eredeti, semleges jelentésükhöz képest érzelemtől fűtött, más jelentést is hordoznak. Például a Kis-Magyarország - így írva vagy hangsúlyozva - nem azt vagy csak azt jelenti, hogy Magyarország bizonyos összehasonlításokban kicsi, hanem Nagy-Magyarország fájó hiányának érzését kívánja felkelteni. Az ilyen kódolt, rejtett jelentést is hordozó beszédet az angol nyelvű országokban kutyafütty-politikának (dog-whistle politics) emlegetik. Mint amikor a kutyának füttyentenek, hogy jöjjön vissza, úgy szól ez az elkódorgott - vagy megszerezni remélt mai választónak. Mindig van benne valami homályos, sanda, ki nem mondott ígéret, amit a megszólítottak szívesen hallanak. Látszólag semleges szavak, veretes történelmi frázisok, de érti, akinek mondják, s a megcélzott közönséget e kódolt beszéd meleg, jó érzéssel tölti el, s bizalommal kezd tekinteni az így beszélő politikusra.

A kifejezést az 1990-es évek közepétől használják, amikor Ausztráliában a bevándorlók, az abortusz, az adók, stb. elleni érzelmekre építve alkalmazta ezt egy jobboldali politikus. Sikeres kampányában szándékoltan és professzionálisan használta ezt a szó eredeti jelentésében a Galton sípra visszamenő hatást. Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére, a XIX. századi nagy feltaláló, statisztikus, az eugenika meglapítója, többek között a különböző hangtartományok érzékszervi felfogásának különbségeit is tisztázta, s ma is az ő nevét viselik azok a magas frekvencián megszólaltatható sípok, amelyeket az ember nem, de a kutyák képesek meghallani. Ugyanígy működik a kutyafütty-politika is. A közvélemény számára csak általános, semleges jelentésű frázisok a célközönségben szimpátiát keltenek a kutyafüttyöző politikus iránt, aki úgy küldözgeti jelzéseit, hogy nehéz szaván fogni.

De jobb-e a nyílt beszéd? Nos, problémáink sohasem egysíkúak. Mert vannak a jobboldali politikában jócskán, akik nem kettős beszédűek, hanem tele szájjal szidják a szomszédjainkat, a zsidókat, a színes bőrűeket, a kommunistákat, általában a nekik idegeneket, mindenkit, aki csak nyelvükre jön. Az etnikai feszültségeket tovább gerjesztő Magyar Gárda futóbolondjainak politikai ösztönzői és reprezentánsai nyílt előítéletességgel cigányoznak és - e pillanatban még alegális, vagyis se nem törvényes, se nem törvénytelen - paramilitáris parádéikon megfélemlítő demonstrációkat tartanak. Ez nem kutyafütty-politika, ez nyílt beszéd - és tartalmát tekintve egyértelműen elítélendő. Így aztán nem mondhatjuk azt, hogy a rejtetten bujtogató beszédet használó politikához képest a nyílt beszédű politika általában jobb. A stílus, a beszédmód nagyon is fontos ugyan - de a beszéd tartalma még fontosabb.

S itt érkezünk el a kutyafütty-politika és az ettől modorában eltérő, nyíltan kirekesztő politika érintése után a politikai korrektség kérdéséhez. A politikai korrektség mint politikai hatású beszédmód egy civilizációsan megemelt küszöböt jelent, amikor a közbeszédben az előítéletes, megbélyegző szavak és kifejezések tilalom alá esnek, hogy legalább szavainkkal ne sértsünk másokat. A politikailag korrekt beszéd nem váltja meg a világot, de az udvariasság, a tapintat elviselhetőbbé teszi az életünket. A liberális eredetű politikai korrektség nem képmutatás vagy üres szerepjátszás, hanem a másik ember megbecsülését célozza, s az előítéletes általánosítások ellen lép fel. Vannak, akik a nyelvi humort, a nyelv ízességét féltik attól, ha az illem tiltja, netán jogilag szankcionálják a politikailag inkorrekt szavak használatát -, s jó vicceket lehet faragni a politikai korrektség esetenként valóban kínban fogant körülményeskedésén. Csakhogy a politikailag korrekt beszédmód - hogy tehát ne sértsek megnevezésemmel, jelzőimmel senkit vallása, származása, testi-fizikai állapota miatt - elvetését, lekezelését sokak úgy értik, hogy szabad a jelző a nyíltan kirekesztő beszéd előtt is.

De akkor mi is a baj a kutyafütty-politikával? Hisz mintha nyíltan nem sértene senkit. Szándékolt jelentése szinte nem érhető tetten, mert jelenti ezt is, jelenti azt is. Logikai nyaktekerészetként akár mondhatnánk azt is, hogy a kutyafütty-politika inkább politikailag korrekt beszéd. S a végén mintha a kérdés már csak az lenne, hogy van-e különbség udvariasság és álnokság között. Noha erre se könnyű válaszolni, azt bízvást tudhatjuk, hogy a kutyafütty-politika csak az átkozódó kirekesztés változata, bársonyosnak tetsző előkészítője. Terhére hírünknek és kedvünknek.