Hogy nem sül ki a szemetek...!
Egy (történetesen romániai roma) gyerek megkéselt egy nála alig idősebb fiút. Az utca rémének számító gyermeket ezért illetékes urak visszatoloncolták oda, ahonnan jött. ("Nem a mi ügyünk, nem mi tehetünk róla"? - de kérdezhetném azt is, eddig miért nem intézkedtek a gyermek ügyében.) Minthogy az eset nem kuriózum, országunk felelős vezetői azon töprengenek, hogy le kellene szállítani a büntethetőség korhatárát, ami jelenleg 14 év. (1961-ben emelték 12-ről 14-re, és ez évtizedekig bevált: nem voltak gyermekbandák az utcákon, igaz, 1980-ban az összes bűncselekmény száma is harmadannyi volt, s még 1989-ben is kevesebb mint a fele...)
Bravó, Urak és Hölgyek! Egy társadalom, melyet sikerült olyannyira lezülleszteni, hogy már gyermekek követnek el felnőttekhez "illő" (bár a Tiéteket meg sem közelítő!) bűnöket, nyilván nem képes rá, hogy más választ adjon erre a szörnyűségre, mint a (további) büntetést. Szégyen!
A gyermek csak tükre és elszenvedője a felnőtt társadalomnak. Elgondolkodtatok-e azon, Urak és Hölgyek (akik talán anyák is vagytok), hogy mi juttatott/juttathatott ide gyermekeket? Mi mindenen mennek keresztül, amitől kis szörnnyé válnak? Milyen mintákat látnak, mit kapnak, és mit nem kapnak meg? Volt-e valaki, akinek a vállán csak egyetlenegyszer is kisírhatták magukat? Miféle anyagból vagytok gyúrva, hogy fel sem merült bennetek: az ilyen sorsokért jórészt ti vagytok a felelősek, s hogy az ilyen gyerekeknek (meg a kést még nem rántó, "csak" megkeseredett, egymást keresztbe-kasul gyűlölő tömegeknek) talán segíteni kéne?! Hogy szeretni kellene őket?! Hogy értük, és nem ellenük kéne tenni valamit?! Hogy a munkaerő árának hol abszolút, hol relatív leszorítását követelő profitérdek (a szent "versenyképesség") szolgálata helyett a fizikai és szellemi munkaerő megőrzése, erősítése, boldogítása lenne a helyes út?! Hogy - Franz von Liszt jó egy évszázados mondását idézve - "a jó szociálpolitika a legjobb kriminálpolitika"?!
Az ENSZ településekkel foglalkozó programja, az UN-HABITAT leszögezi, hogy elsősorban a társadalmi vérkeringésből, a szociális juttatásokból kizárt, periferikus társadalmi csoportok (szegények, munkanélküliek, támasz nélküli bevándorlók) fiatal férfijai hajlamosak az erőszakos bűncselekmények elkövetésére. Európában a felnőtt lakosság körében a 90-es évek vége óta a bűncselekmények száma összességében csökkenő tendenciát mutat, ám ezen belül nő az erőszakos és droggal kapcsolatos bűnügyek száma, és - mint az Európai Alapjogi Ügynökség 2007-ben elkészült jelentése megállapítja - az utóbbi időben az unió több országában emelkedett a rasszista bűncselekmények száma is.
Európában a 80-as és 90-es években a társadalmi integráció hiánya, a munkanélküliség, a szegénység miatt a fiatalkorú bűnözés felfelé ívelt. Azóta némileg mérséklődött, és most összességében stagnál, bár az országok között nagy a szórás. Ausztriában például 2007-ben 50 százalékkal több rongálást, rablást, testi sértést, emberölést követtek el 14-18 évesek, mint 2001-ben.
A gyermekbűnözés egyre erőszakosabbá válik: követi a felnőtt mintát. A bűnelkövetők mind fiatalabbak. Az Egyesült Királyságban például, ahol pedig viszonylag szigorú a büntetés, már két-három évvel ezelőtt a 10-12 évesek ijesztő "aktivizálódásáról" beszéltek. A bűnözők "fiatalodásának" oka részben az, hogy a felnőttek a nem büntethető korosztályokkal végeztetik el a piszkos munkát.
Az Európai Bizottság 2006-ban készített átfogó tanulmánya szerint 23 európai ország közül csak négy olyan van, ahol a büntethetőség korhatára alacsonyabb 14 évnél, és további négy országban használnak 14 év alatti korhatárt rendkívüli esetekben, speciális "büntetéssel". 15 olyan ország van tehát, amelyikben akkora, vagy magasabb a korhatár, mint nálunk.
De különben mindegy is! Ha az EU-ban mindenütt kalodába zárnák a szüleikkel szemben tiszteletlen nyolcéveseket, karlevágás járna a lopásért, és visszaállítanák a megkövezést, akkor nekünk is ezt kellene tennünk?
Az ENSZ Emberjogi Bizottságának a gyermekbűnözésre vonatkozó irányvonalai szerint a bűnelkövető gyermekek zárt intézményben történő elhelyezését vissza kell szorítani, ez a megoldás csak a legvégső esetben jöhet számba, és a lehető legrövidebb ideig kell tartson. A jogrendet úgy kell alakítani, hogy kínáljon alternatív lehetőségeket a gyermekek büntetőjogi felelősségre vonásával szemben.
Az Európai Bizottság fent említett felmérése szerint a büntetőjog által kiszabott büntetés nem javít a bűnelkövetőn. Azokban a "fejlett" európai országokban, például az Egyesült Királyságban, ahol a gyerekbűnözőket bíróság elé viszik, csak azt érték el, hogy nő a bebörtönzöttek és intézetbe zártak száma, a gyermekbűnözés nem szorul vissza.
Lehet máshogy is! Ausztráliában országos programokat indítottak el a leghátrányosabb helyzetű fiatalok csoportjai számára. Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban komoly pénzeket fektettek a szociális és egészségügyi ellátórendszerekbe a marginalizálódás és a bűnözés megelőzését célozva. Anglia és Wales kiépítette a "társadalmi kirekesztettség egységeinek" hálózatát, kifejezetten a veszélyeztetett gyermekek és fiatalok szolgálatára. Belgium és Franciaország kormánya a 90-es évek végén a helyi társadalmi szereplők összefogását támogató biztosítási szerződéseket kötött. Az ilyen és ehhez hasonló programok a társadalmi változásoknak legalább az ígéretét hordozzák. Persze a jóléti rendszerek neoliberális leépítésével ezek hatása is gyengül. De ahol még ez sincs, ott a társadalom szélére sodródott (vagy eleve oda született) fiatalok számára továbbra is csak a bűnözésnek jó táptalajt nyújtó kilátástalanság marad.
Magyarországon az ezredfordulóig gyorsan nőtt, utána csökkent, az utóbbi években pedig közel állandó (3500-4000) a 14 éven aluli bűnelkövetők száma (arányuk a bűnözők között kb. 2,7 százalék, a korcsoportban 2,2-2,6 ezrelék), miközben rohamosan nő a gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények (különösen a pornográf jellegűek) száma. Míg 2002-ben kevesebb mint 5 ezer házasság, család, ifjúság és nemi erkölcs elleni bűncselekményt regisztráltak, 2006-ban már 21 ezret!
A 2006-2007-es Eurostat-statisztikák szerint Magyarországon a felső 20 százalék jövedelme öt és félszeresen (az unió átlagát jóval meghaladóan) múlja felül az alsó 20 százalékét, a szegénységi küszöb (a mediánjövedelem 60 százaléka) alatt élők aránya rohamosan emelkedik, jelenleg 30 százalék, amivel hazánk az élen áll az unióban. A háztartások kiadásai között az alkohol, a cigaretta és a narkotikumok arányát tekintve csak (a "lájt" drogok fogyasztását legalizáló) Luxemburg előz meg minket. (A magyar arány 8,9 százalék, míg az unió átlaga 3,5 százalék. A kulturálódást és pihenést szolgáló kiadások részesedése viszont a családi büdzsében a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. A halálokok között az idegrendszeri megbetegedések részesedése egyre nő, az öngyilkosság aránya az unióban Litvánia után nálunk a legnagyobb, az alkoholizmus súlya pedig csak két országban nagyobb. A szociális védelemre fordított összegek a GDP-hez viszonyítva meszsze elmaradnak az EU-átlagtól, egy főre, vásárlóerő-paritáson számítva pedig az alsó harmadban vagyunk. Becslések szerint legalább 25-30 ezer hajléktalan honfitársunk van, akiknek fele a fővárosban tengődik. A 0-17 éves gyermekek 14 százaléka olyan háztartásban él, ahol senkinek sincs munkája, és ezt az arányt csak egyetlen ország múlja felül az unióban.
Magyarország az UNICEF jelentése szerint a gyermekjólét színvonalát tekintve 21 fejlett ország közül a 19. (csak az USA és Anglia került hátrébb). Ferge Zsuzsa mondta ugyanezzel a jelentéssel kapcsolatban alig egy éve: "nagyon rossz a helyezésünk az iskolai teljesítmények és a gyerekek otthoni tanulási körülményei esetében... sok a csellengő gyerek.... az eddiginél több erővel kellene megakadályozni, hogy a gyerekeken is csattanjon az ostor... számottevő közösségi (állami, önkormányzati) erőforrások és felelősségvállalás nélkül nem mehet jól a gyerekek ügye. Ám... csak a pénz nem elég: gyerekbarát társadalom is kell." (A pénz nem elég - A magyar gyerekek helyzete. Népszabadság, február 16.)
Minden ezerszer elmondott tény és figyelmeztetés ellenére ti, Urak és Hölgyek a megelőzés, a társadalmi viszonyok javítása helyett a büntetés szigorításával a legkiszolgáltatottabb gyermekeken akarjátok elverni a port?
Hát, ha nem sült volna még ki, akkor most már éppen itt az ideje...
A szerző közgazdász, főiskolai tanár
