Az önkormányzati holdingok előnyeiről

Vagyonkezelők a sötétben címú cikkük (január 2.) azokat az időket idézi, amikor boszorkányüldözést folytattak egy-egy gazdálkodási forma - előbb a magánvállalkozások, később a termelőszövetkezetek - ellen. A hazai közvélemény által még kevéssé ismert - de Németországtól Új-Zélandig sok helyütt sikeresen működtetett - önkormányzati holding egy olyan cikk kiemelt témája lett, amelynek első öt bekezdése szinte csak korrupcióról és politikai botrányról szól. Ez már önmagában azt a látszatot kelti, hogy a holding az oka az önkormányzati vagyonvesztésnek és az átláthatatlan gazdálkodásnak. A cikk további részei is túlnyomórészt negatív színben láttatják a holdingokat: mintha az önkormányzatok vagy a lakosság rovására törekednének nagyobb nyereségre, a "terjeszkedés" lenne az egyik fő céljuk, és "megsarcolnák" a lakosságot.

A holdingok elsődleges jelentősége ezzel szemben a költségmegtakarítás, a feladatok olcsóbb és hatékonyabb megszervezése. A valódi előnyök többségét nem is említi a cikk: pl. a rendszeres tervezés és beszámoltatás, a városstratégia egységes képviselete, a jobb szolgáltatások (pl. közös ügyfélszolgálat), a gazdasági adminisztráció és egyéb támogató szolgáltatások megosztása, a közüzemi tartozások eredményesebb behajtása. A terjeszkedés vonatkozásában a debreceni példa kivétel és nem minta.

Ami pedig a megsarcolást illeti: Debrecen a 2007-es távhődíjak tekintetében a referenciaként vehető nagyvárosok középmezőnyében helyezkedett el (egy átlagos lakás éves távhőköltségét figyelembe véve), a vízdíjak és csatornadíjak tekintetében pedig az árlista alsó harmadában. Ha a távhőnél csak azokat a nagyvárosokat nézzük, ahol a távhőszolgáltató a hőt teljes egészében piaci szereplőtől vásárolja, Debrecen volt a legolcsóbb. A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy mindennek kevés köze van a holdinghoz: az csak forrást szabadít fel, és az már a városvezetés döntése, hogy fejlesztésekre vagy pl. a közüzemi díjak támogatására kívánja fordítani.

A holdingok pénzügyi átláthatatlanságát a cikk egy semleges, technikai tranzakcióval "illusztrálja" (a hulladékkezelő csoport belüli értékesítése). Hasonló portfólióátrendezések az üzleti konszerneken belül naponta történnek, pedig igazán éber tulajdonosok figyelik őket. Az ilyen ügyletek inkább csak azoknak szúrhatnak szemet, akik szerint az ugyanazon önkormányzathoz tartozó egyes cégek különböző politikai pártok vagy éppen a vállalati felső vezetők prédái.

Ugyancsak megalapozatlan az az állítás, hogy "a holdingalapító önkormányzatok... gyorsabb ütemben adósodnak el az átlagnál". Hiába próbál általánosságban fogalmazni a cikkíró, itt is csak Debrecenről lehet szó, mivel a többi hazai város holdingjai, egységesen irányított vállalatcsoportjai nem rendelkeznek olyan hosszú múlttal, hogy ilyen összefüggésről beszélni lehessen. A hét éve működő debreceni holding ugyanakkor nem veszteséget, hanem milliárdos eredményt termel, amelynek felhasználásáról a városvezetés dönt. A hitelfelvétel csupán egy további lehetőség a városvezetés kezében, amellyel a holding - tőkekoncentrációja révén - kedvezőbb feltételekkel élhet, mint az egyes önkormányzati cégek. Ha holding és eladósodottság között van kapcsolat, az inkább fordított: a pénzügyileg szorult helyzetben lévő városok felismerik, hogy a holding reális lehetőség működési költségeik csökkentésére.

Sajnálatos, hogy a cikk a politikai vitákban elhangzó ütésváltásoknál megalapozottabb információkat nem nyújt. Az önkormányzati társaságirányítás ma már nem politikai, hanem gazdasági kérdés, amit az is alátámaszt, hogy a különböző színű önkormányzatok - megítélésem szerint döntő többségében felkészült és tisztességes - holdingvezetői rendszeresen egyeztetnek szakmai kérdésekben. Amikor tavaly novemberben egyetemi és vezetési tanácsadó kollégáimmal létrehoztuk az Egységes Önkormányzati Vállalatirányítási Klubot, amelyhez a vidéken működő hazai önkormányzati holdingok és összevont vállalatok meghatározó része csatlakozott, mi is azt céloztuk, hogy a tapasztalatok megosztásával segítsük e társulások szakmai fejlődését.

Dr. Drótos György

docens, Budapesti Corvinus Egyetem
partner, IFUA Horváth & Partners

A teljesebb összkép és a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében még a cikk megírása előtt megkerestem Drótos György urat, és beszélgettünk is a témáról. Ám ő később nem járult hozzá a cikkben való szerepeltetéséhez, kétségbe vonva egyúttal a többi nyilatkozó szakértelmét. Így kissé furcsállom, hogy amit akkor nem akart megosztani az újságolvasókkal, azt most olvasói levélként - igaz, most ellenérvek nélkül - megteszi. Az önkormányzati cégek holdingokba szervezését tanácsadóként segítő IFUA Horváth & Partners cég partnereként persze érthető az álláspontja.

Szalai Anna

Presztízsveszteség

Nagy erkölcsi és presztízsveszteséget szenvedett a miniszterelnök és a kormányzat a kormányzati negyed építésének "megállításával".

Nem mintha erre a hivataltömbre momentán szükség lenne. A sokak által bírált és a Fidesz által élesen támadott projektnek több mint egy évig Gyurcsány Ferenc és néhány MSZP-s képviselő volt a szószólója. Szükség van rá - hangzott az érv. Jó helyen is lesz, amikor a kiválasztott hellyel kapcsolatos kétségek is előkerültek. Na, és a lényeg: Brüsszel anyagilag is támogatja, így a költségvetésnek nem jelent majd nagy terhet. Megannyi érv mellette. Ünnepi fogadás, amellyel a látványtervet elfogadták stb., stb. Aztán szinte egyik napról a másikra befuccsol az egész dolog. És micsoda gyermeteg magyarázattal! Az ember azt hinné, hogy a miniszterelnök és társai fel sem fogják tulajdonképpen, miről van szó, mi történt, mit vesztettek. Pestiesen szólva, úgy tűnik, "felütötte fejét a fejetlenség". Nem az első eset. Józan ésszel nem látszott túl szerencsésnek az egész projekt előkészítés nélküli, erőltetett menetben történő megvalósítása, mindamellett, hogy hosszú távon, kellő körültekintéssel és tervezéssel célszerű lehet egy kormányzati negyed kialakítása. Nem hiszem, hogy nagyot tévedek abban, hogy a kormányzati negyed építésének füstbe ment terve egy kicsit Gyurcsány és a kormány bukásának előszele is, amit nem kívánok. Miért hinnék el az emberek, hogy a többi, sokkal jelentősebb projekt vagy reform sikeres lesz, ha egy viszonylag kis fontosságú ügy is ilyen csúfos bukással végződött?

Révai György
Budapest

Közbeszólás

Engedtessék meg a csaposnak, hogy az eddigiektől eltérően szóljon közbe. A "csapos" ez esetben nem Mazsihisz-tag, de hetvenhét éve zsidó. Nem volt, és nem lesz semmilyen párt tagja, mégis magyar.

Tehát: adva van egy hazánkfia. Kitűnő jogász, kerekasztalos múlttal. Tagja, majd elnöke lesz az "Istenek tanácsának", az Alkotmánybíróságnak. Ez idő tájt szavazza meg a testület a szólás- és véleményszabadság szentségét, büntetlenséget biztosítva frusztrált és beteg lelkű honfitársainknak, akik ezt kihasználva egyre nyíltabban uszítanak. Zsidóznak és cigányoznak. Hangvételük már-már emlékeztet a 40-es évek első felére. E folyamatot akarván megakasztani, az Országgyűlés megszavazta a gyűlöletbeszédet tiltó törvényt (immár másodszorra), de az előbb említett hazánkfia - aki azóta államelnök lett - nem írta alá. Érthető, hisz nem a Zengő virágairól volt szó, "csupán" pár százezer mártír emlékéről, a megmaradottak és gyermekeik biztonságérzetéről Magyarhonban. Magára és kiirtott szeretteire valamit is adó ember ezek után nem vett részt egy közös vacsorán. A flódnis meg számoljon el a lelkiismeretével.

Érdekes fejlemény, hogy minden magyarok elnöke a tatárszentgyörgyi "vonulásra" csak ombudsmani felhívásra reagált - igaz, akkor szépen, okosan (bár későn).

Kelen Dénes
Budapest