De ha mégis, készülj a legrosszabbra! Belépéskor mindjárt porig aláznak, hogy tudd elhelyezni magad az amerikai társadalom hierarchiájában. Nem a kötelező ujjlenyomatra meg a magánéleted legféltettebb titkait is firtató bevándorlási tisztviselőre gondolok. Ezek bele vannak kalkulálva. Hanem arra, hogy rögtön kettéosztják a gépről kiszálló utasokat. Az amerikai állampolgárok tömege maximum húsz perc alatt végez a beléptetéssel, mert ott elegendő ablak, személyzet és folyosó áll rendelkezésre. A külföldiek viszont jó esetben is másfél-két órát téblábolnak kordonok közé terelve, mire bejuthatnak. Ekkor tűzőgéppel az útleveled egyik lapjához erősítik az előzőleg kitöltött beléptetőcédulád alsó részét, amire majd a kilépéskor lesz szükség. Ekkor még nem tudod, hogy Amerikából kifelé menet az útleveledből annak lapjával együtt tépik majd ki az odatűzött papírt. Nem szaroznak!

Ha Amerikában is repülőre kell szállnod, fennáll a veszélye, hogy örökre elkallódsz a légifolyosók dzsungelében. Tudnod illik, hogy a belföldi járatok menetrendje inkább csak tájékoztató jellegű, és csupán a légitársaságok feltett szándékaira utal. Ha egy gépen nincs elég utas, vagy a pilóta bal lábbal kelt fel, akkor a járatot szívbaj nélkül törlik.

A légitársaságok a saját állampolgáraik elszállításának ügyét járattörlés esetén rutinszerűen intézik. Kihasználják viszont, hogy a külföldiek érdekérvényesítő képessége csekélyebb. Nem ismerik a helyi viszonyokat, jogaikat, adódhatnak nyelvi nehézségek is bonyolult viták során. Amerikába a külföldi eleve egy másik kontinensről érkezik, s mint tudjuk, a távolság meglehetősen gyámoltalanná tesz. A külföldi fáradt, mert hosszú utazás áll mögötte, s további két-három órás várakoztatással aztán egészen puhává gyötörhető. A külföldi tehát kiszolgáltatott, és mint ilyen, számára rendkívül hátrányos kompromisszumokra is rávehető.

Azzal kezdik, hogy nincs is jegyed, nem vagy benne a rendszerükben. Lobogtathatsz mindenféle visszaigazolásokat, faxokat, e-maileket a jegyfoglalásodról, ezek nem hivatalos iratok, nem bizonyítanak semmit. (A hagyományos, nyomtatott jegy ma már ritka, elektronikus jeggyel repülünk, ami, ugyebár, csak a virtuális térben létezik, és nem a valóságban.)

Ha elég kitartó vagy, előbb-utóbb persze előkerül a jegyed is a cybertér valamelyik szegletéből. Ekkor ajánlanak egy két-három nap múlva induló járatot azzal, hogy addig az időt a repülőtér rendkívül kényelmes padjainak egyikén töltsd el. Némi üvöltözésed után természetesen találnak azért egy másnapi járatot is, és ekkor a harc újabb fordulója következik. Szállodáról először hallani sem akarnak, aztán felajánlják, hogyha összeállsz egy vadidegennel, akkor fizetnek nektek egy éjszakát, és nem értik az ellenkezésedet, hiszen a legtöbb amerikai szállodában dupla széles az ágy, elfértek kényelmesen. Nem feltétlenül visszautasítandó ajánlat egyébként, mert ketten biztosan többre mennétek a csótányok elleni éjszakai kézitusában.

Az csak később derül ki, hogy a vad alkudozások során a légikisasszony - akit a valóságban egy vén szipirtyó testesített meg -, tételezzük fel, hogy véletlenül, az összes további jegyedet törölte az égi rendszerből. Emiatt a fenti jelenet még háromszor ismétlődik meg a későbbi átszállások során, annyi nehezítéssel, hogy ekkor már tényleg nincs jegyed. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a jegytörlés nincs gyárilag beépítve az amerikai rendszerbe. Opcionális.

Szálloda. Hát igen. Ne bízd el magad, hiába van előre kifizetve! Hogy bebiztosítsák magukat várható kártételeid ellen, mindjárt érkezéskor egy jelentős összeget zárolnak a recepción a bankszámládról, anélkül nem kapod meg a kulcsodat. Szeretik a kerek számokat, három éjszakáért 400-500-600 dollárt kell nélkülöznöd húsz napig, mire feloldják a zárlatot és visszakapod. Ha visszakapod. Mert előfordulhat ugyanis, hogy ráterhelik a minibár teljes tartalmát. Annak a bizonyítása, hogy a szobában nem is volt minibár, akár évekig elhúzódhat.

Az amerikai emberek nagyon kedvesek, napjában akár százszor is megkérdik tőled, hogy vagy. De el ne kezdd mondani, mert hülyének néznek! Amerikában annyi az értéked, amennyi pénzed van. De tudni kell, mint ahogy a gazdag külföldinél is gazdagabb a gazdag amerikai, úgy a csóró amerikainál is csóróbb a csóró külföldi. Ezt ők pontosan tudják, és így is kezelnek.

De nem minden rossz ám odakint. Hazajönni például egészen jó érzés, ami - tekintve az itthoni állapotokat - nem semmi!