Utolérhetetlen technika?
Az illetőt bő fél éve kapta szárnyára a világhír, az után, hogy az imént említett, Sheffieldben rendezett versenyt követően fölszisszent az atlétika népes tábora. Tekintve, hogy a huszonegy éves dél-afrikai sportolónak mindkét lába hiányzik; pontosabban: a térd alatt amputált végtagok helyett kivételes szerkezetek segítségével mozog. Mozog? Száguld! Olyannyira, hogy 400 méteren elért legjobbjával néhány éve Magyarországon csúcstartó lett volna - az épek között. Ráadásul Pistorius nemrégiben a fejébe vette, hogy rajthoz állna Pekingben, persze, nem a paralimpián. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hét eleji döntése értelmében azonban e tervéről le kell mondania. Csoda-e, ha azóta érvek és ellenérvek pofozkodásának színtere a kocsmaasztal, az edzőterem és a laboratórium: miféle segítség az, ami még megengedhető, s - éppen a sport tisztasága érdekében - hol kell megálljt mondani a technikának?
A téma, persze, különlegesen kényes. A lábait súlyos kór nyomán még kisgyerekként elveszítő ember akaraterejének diadalmenetéről kellene dicshimnuszt írni, ehelyett kételyek sorakoznak, dilemma dilemma hátán. A botrányba hajló történet akkor kezdett kikerekedni, amikor az IAAF Pistorius produkciójától pánikba eső tisztségviselőinek egyike hónapokkal ezelőtt fölvetette: "Lehet, hogy a jövőben hátukon rakétahajtóműveket hordó sportolók is versenyezhetnek majd?" A megszólított nem sokat késlekedett a válaszszal, s papírformaszerű reakciója így szólt: "Az egész cirkusz mögött a fogyatékos atlétákkal szembeni előítélet áll."
Vajon tényleg? Nemrégiben megkérdeztem dr. Bakanek Györgyöt, a Magyar Paralimpiai Bizottság orvos szaktanácsadóját - nem mellékesen az utóbbi időszak legtöbbször idézett doppingszakértőjét -, mit gondol az ügyről. Ő elmondta, a legkevésbé sem tartja elképzelhetetlennek: a protézisek hamarosan odáig fejlődnek, hogy viselőik simán verik az ép világklaszszisokat. Hozzátette, hogy az elmúlt években a parasportba is elképesztő pénzek áramlottak, a show meg az üzlet mindent visz, s a versenyzők előtt ott is egyetlen cél lebeg: győzni, szinte mindegy, milyen áron.
De mit is tudnak Pistorius műlábai? A mostani - a "civilben" közgazdászhallgató számára negatív - döntést a kölni sportegyetem biomechanikai és ortopédiai intézetében elvégzett vizsgálatokra alapozva hozta meg az IAAF. A tesztekből az derült ki, hogy a Cheetah típusú, egyenként 15 ezer dollárba kerülő, szénszálas szerkezettel egy adott sebesség 25 százalékkal kisebb erőkifejtés árán tartható fenn, mint az ép versenyzők esetében. Az analízis ugyancsak tényként rögzíti, hogy a speciális műlábakkal futó atléta lényegesen nagyobb - hozzávetőleg háromszor akkora - energiát kap vissza a talajtól, mint egészséges társa, miközben energiavesztesége mindössze 9,3 százalékos az épek 41,4 százalékos deficitjével szemben. Az illetékesek mindezek figyelembevételével technikai segítségnek (kevésbé árnyaltan: technikai doppingnak) minősítették Pistorius protézisét, s nem engedélyezték számára az olimpiai szereplést.
Ám a hivatalos sportági állásfoglalással szemben akadnak más nézetek is. Egy, a mozgáskorlátozottak sportjában igen neves, több paralimpián szerepelt asztaliteniszező például határozottan állítja: a dél-afrikai fiú teljesítményében a meghatározó hányad nyilvánvalóan nem az ügyes, kifinomult szerkezet, hanem a tehetség és a kitartó, vég nélküli munka. Majsai Károly szerint Pistorius hasonló fogyatékkal élő kollégái hiába csatolnának bármit is a térdükre, képtelenek lennének megközelíteni bámulatos eredményeit. Mondhatjuk, belőle az érzelem beszél, de a minap megszólalt a rádióban Varga Levente ortopédiai műszerész, aki szintén evidenciaként említette: az soha, senkinek nem jelenthet előnyt, hogy amputált, azaz több izma és csontja is hiányzik. "Biztos vagyok benne, hogy Pistoriusnak különleges az egyensúlyérzéke, s ez is hozzájárul az eredményeihez." Ő döntő érvként hangoztatta, hogy a futó protézise - hasonlóan más segédeszközökhöz - nem termel energiát, a szerkezet kizárólag a versenyző saját testi energiájával működtethető. "Nem hiszem, hogy a történetről hallva egészséges atléták levágatnák a lábukat azért, hogy jobbak legyenek" - vonta meg a konklúziót, és alighanem a fején találta a szöget...
A polémiát hallva a dilettáns érdeklődő csak ül bambán, de az alapvető kérdést mégiscsak megfogalmazza: hol húzódik az úgynevezett technikai segítség még megengedhető határa, s e határon belülre sorolhatók-e a dél-afrikai szénszálas műlábai? Mert, ha nincs határ, ugyan miért ne vizionálhatnánk a jövőképet, miszerint a fogyatékos távolugró akár tíz méter fölé repül speciális rugókkal ellátott protézisének köszönhetően.
Persze, meglehet, Pistorius áldozat csupán. Pechje, hogy rosszkor, ráadásul túlzottan feltűnő módon lett túl jó, s valóban úgy van, ahogyan pártolói állítják: ő maga a kivételes, nem pedig a segédeszköz, amit használ. Úttörő, aki - akaratán kívül - irányította rá a figyelmet olyasmire, amire korábban a legdúsabb fantáziával megáldottak sem gondoltak: hogy a mozgásában eredendően korlátozott sportember egyéb, különleges képességei nyomán utolérheti, netán lehagyhatja korszaka legnagyobbjait is. Vagy - más megközelítésből - éppen arra világított rá: a technika, a tudomány (leszámítva a motorizált sportágakat) nem kerülhet döntő pozícióba az ember teljesítményével szemben.
Az atléták nemzetközi szervezete most - a felkért szakértők véleményére támaszkodva - ez utóbbi elvet vette védelmébe. Ha hibázott is, alighanem jóhiszeműen tette.
