A természetes társadalmak alapegységei a családok voltak, és azokból épültek fel az összetettebb nagyobb egységek, például a törzsek, amelyek még nagyon jól összefogtak néhány száz embert, bármelyik kultúráról legyen is szó. Ma, amikor közeledünk a hétmilliárdos emberi populációmérethez, gyakorlatilag megszűntek azok a feltételek, amelyek a kis közösségek kialakulásához szükségesek. A mai ember különböző helyeken - iskola, vallási közösség, klubok, pártok, munkahely - vesz részt valamennyire közös akciókban, de ritkán. Ugyancsak kevés a közös hiedelem, amelyeket legtöbbször nem közösségektől, hanem a médiából szerzünk. A közös konstrukció néha-néha még megvalósulhat egy-egy jól működő családban vagy más közösségben, de ezek kivételek. A valódi közösség kialakulásához szükséges feltételek a mai ember életében elkülönülten és alacsony gyakorisággal alakulnak ki. Persze a mai ember is vonzódik a közös akciók, közös hiedelmek, közös konstrukció hármasához és minden alakalommal, ahol ilyen igényét valamiképpen kielégítik, odaképzel egy közösséget. Sajnos ezek a virtuális közösségek bomlékonyak, átmenetiek, nem igazán töltik be funkcióikat. Különösek azok az esetek, amikor egy-egy ilyen virtuális közösség mégis stabilizálódik, de kialakulása tulajdonképpen ártalmára van a társadalomnak. Ezekből fogok néhány példát említeni.

Sokat bosszankodunk, ha a MÁV-ról szóló híreket halljuk. Rosszul van szervezve a közlekedés, nem hajlandóak korszerűsíteni, esetenként megszüntetni a felesleges vonalakat, amelyek csak emésztik a pénzt. Ők maguk persze ezt egészen másképpen látják. Valójában arról van szó, hogy a MÁV nagyon régi, fegyelmezett szervezet, amelyben a munkások, alkalmazottak számára szinte ideálisan adva van egy stabil, működő kultúra kialakulásának majdnem minden feltétele. Vannak közös akciók, hiszen minden alkalmazott azon munkálkodik, hogy valamiképpen járjanak a vonatok. Vannak közös hiedelmek, a MÁV belső munkakultúrája az a hiedelemrendszer, amelyet az ott dolgozók elfogadnak; az, hogy mi számít fegyelemnek, mi számít jó munkának, jó fizetésnek az mind ebből a hiedelemrendszerből származik. Talán még a közös konstrukció is fellelhető, legalábbis a felső vezetésben biztosan. A hűség is megjelent, nem szívesen hagyják ott a MÁV-ot, és az is törődik valamennyire a dolgozóival. Mi akkor a baj velük?

A hatékonyság! Az archaikus kultúrák hatékony működtetésének csak annyi értelme volt, hogy lehetővé tegye tagjaik fennmaradását és szaporodását. Senki sem sürgette őket arra, hogy kevesebben, másképpen többet, jobban csinálhatnának. Ez jó ideig a Máv-val is így volt. Sőt, annak idején nagyon fontos volt, hogy egy ilyen típusú munkakultúra meghonosodott az országban. A vasútnál dolgozni sikeres életpálya volt nagyon sok ember számára. A megbízhatóság, fegyelem, biztonság évtizedekig sokkal fontosabb szempont volt, mint a modern hatékonyság. A természetes kultúrák vizsgálata esetén nincs is sok értelme a hatékonyságnak. A MÁV viszont nem önálló, "igazi" kultúra, hanem egy vállalat, amely belső rendszerével "kultúrájával" része egy nagyobb rendszernek, amit államnak nevezünk. Az államban időnként olyan hiedelmek keletkeznek, hogy a MÁV kevesebb pénzből jobb munkát is végezhetne. Hiszen egy szolgáltatást valósít meg az adófizetők pénzén és ezt nagyon hatékonyan kellene tegye. Ez a hiedelem nem tartozik a MÁV- kultúra elemei közé. Ilyenkor jönnek az átszervezések, amelyeket a MÁV-hoz értő, tehát a MÁV belső kultúrájához tartozó szakemberek kényszerből elvégeznek, aztán néhány év múlva minden a régi. A kultúrák, még az ilyen virtuálisak is, nagyon ellenállóak. Belülről egy kialakult, megszilárdult közösség elképzeléseit, hiedelmeit nem könnyű megváltoztatni, különösen nem rövid idő alatt. Ha változtatás szükséges, akkor külső, független szervezőket kellene a feladattal megbízni, akik értenek ahhoz, hogyan kell jutalommal, büntetéssel, oktatással egy kultúra hiedelemrendszerét megváltoztatni. Más állami vállalatot ilyenkor adnak el privát "szakmai" befektetőnek, aki azután a "piszkos munkát", a fölösleges dolgozók elbocsátását és az új hiedelemrendszer kialakítását elvégzi. Ez történt a MÁV áruszállító részlegeivel nagyon helyesen, de a személyszállítás esetében ez nem járható út, láthattuk az angol államvasutak privatizációjának szomorú történetéből.

Mégis kezdeni kéne valamit vele, már csak azért is mert nincsen egyedül. A Magyar Posta szervezete is kiérdemli a kultúra minősítést, mert kis hivatalaiban a hiedelmek és a kiszolgálás rendje annak idején szépen kialakult, és persze sok évtizede változatlan. A sebességet, hatékonyságot, pedig jobb, ha nem is említjük.

A MÁV, a Posta eléggé tiszta esetek, vannak zűrösebbek, rosszabbak is. Ilyen például a közszolgálati televízió, amelyből három is van, meg a rádió. A MÁV utast, a Posta küldeményt szállít, de mi az a közszolgálat? Ha az ember a kereskedelmi és a közszolgálati tévéket nézi, ugyan meg nem mondja, mi közöttük a különbség. Egy közszolgálati tévének nem kellene a nézettségi versenybe beszállnia. Mert talán nem az a feladata, hogy sok millió ember esti fáradtságát lazítsa bugyuta műsorokkal, hanem, hogy színvonalas műsort szolgáltasson - az ország kulturális színvonalától függően, esetleg jóval kevesebb nézőnek. Miért vannak reklámok a közszolgálatiban? Miért nincsenek benne sokkal nagyobb arányban tanító, felvilágosító, tájékoztató műsorok, színházi közvetítések, miért nem vetítik gyakrabban a régi és a legújabb magyar filmeket, amelyeket mellesleg nagy részben állami pénzből állítanak elő, és még sorolhatnám hosszan, hogy mi nincsen benne. Miért? És miért az én adómból fedezik irdatlan költségeiket?

Sok rendes országban nincsen közszolgálati televízió vagy rádió, a lakosok mégis "elvannak". Olyan is van, ahol kiválóan működnek ilyen intézmények, például Angliában a BBC. Valószínűleg nálunk is lehetne jól csinálni, de ehhez tisztességesen meg kellene szabni a feladatot, okosan kimérni a pénzt és biztosítani a mindenkori politikától való teljes függetlenséget. És biztosítani, mondjuk, a BBC-hez hasonló önállóságot.

A problémák mélyén természetesen nem rosszindulat van, a különböző intézmények általában nem tudatosan óhajtanak az államon élősködni, bár sokszor teszik ezt, hanem maga az intézményi lét, legyen annak a formája vállalatszerű mint a posta vagy akár az igazságszolgáltatás apparátusa vagy a rendőrség, bármilyen olyan organizáció, amely alkalmas arra, hogy elindítsa egy többé-kevésbé önálló "kultúra" kialakulását. Amint megszerveződnek, kialakulnak a közös hiedelmek és a közös akciók, megjelenik a saját érdek. Őseink azért voltak sikeresek, és azért vagyunk mi itt és kínlódunk ezekkel a problémákkal, mert az emberi közösségek, még azok is, amelyek csak úgy tessék-lássék módon jönnek létre, szinte kialakulásuk pillanatában felismerik érdekeiket, és igyekeznek a külső világgal szemben, legyen az az őserdő vagy egy modern ország, azt védeni. Nagyon gyorsan kidolgozzák azokat a hiedelmeket, amelyek megmagyarázzák, hogy miért nagyon fontos a létük, miért kell mások erőforrásaiból részesedniük, és miért elkerülendő dolog az, hogy kívülről szóljanak bele az életükbe. Ez természetesen emberi, szervezeti viselkedés, teljesen normális. Aki modern államot szervez és folyamatosan irányít, mondjuk a parlament, annak kell ezt az intézményi viselkedést figyelembe véve kialakítania a megfelelő szabályozást. Pontosan kell meghatározni a feladatokat, világos és egyértelmű kapcsolatot kell teremteni a munka eredménye és a fizetés között, vagyis nyitottá kell tennie a belső szerveződést, és máris jól működhet egy intézmény, mint ahogy a modern vállalatok nagy része éppen a megfelelő szervezés miatt működik jól. Az ilyen kultúra nyitott, tehát a külső körülmények, a piac például, befolyásolja a belső hiedelmeket. Erre nemcsak a piac képes. Az állami vállalat, nem attól működik rosszul, mert állami - nem végzet a tulajdonforma -, hanem attól, hogy már az alapításkor hiányoznak a megfelelő működés szervezeti feltételei. Egy olyan szervezet, mint például a jelenlegi reform előtti OEP, amely működése közben nem figyelt arra, hogy ki teljesíti a kötelező egészségügyi járulék befizetését, és százezrek kaphattak ellátást befizetés nélkül, annak a belső hiedelemrendszere elképesztően gondatlanul volt kialakítva.

Nemrégiben egy nagyobb társaságban, az igazságszolgáltatásban különböző funkciókat betöltő emberekkel beszélgettünk. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a magukról való hiedelmekben már jelentős szerepet játszik az önérdekű "intézményi kultúra". Csak ők tudják, hogyan kell az ügyeket megoldani, és az ügyek pontosan úgy oldódnak meg, ahogyan azokat megoldani kell. Felháborító, ha kívülállók bele akarnak látni, pláne beleszólni olyan ügyekbe, amelyekhez nem értenek. Ezek a nézetek a médiában is hangot kaptak és kapnak. Ilyenkor kellene a társadalomnak felkapnia a fejét, hogy itt baj van, valamelyik intézménye ki akar bújni a kontroll, a teljesítmény és a felhasznált erőforrás közötti nagyon szoros kapcsolat béklyója alól. Most még lehetne javítani, később ez már egyre nehezebb lesz.