A csodákat. Már az első két sorból kiderül, hogy a hollywoodi sztrájk begyűrűzése abban áll, hogy mivel az idei Golden Globe-díj-átadó gála elmaradt, így azt a magyar tévécsatornák se tudták közvetíteni magyar szinkronnal; ez aztán a begyűrűzés, nem az olajár.

Amúgy pediglen el tudja-e képzelni bárki is e hazában, hogy magyar színész bármit is lemond egy kis szolidaritás kedvéért? Nemhogy Golden Globe- vagy Oscar-díj-átadást, de egy Uránia-mozis, csirkeszendvicses, Andy Vajna-bevonulásos sajtófogadást sem, a sztrájkról nem is szólva. Történjék bármi, a magyar színész bármit, bárhol elvállal, ami persze az ő dolga, mert mindenki feleljen a saját arcáért, ám midőn valaki, teszem azt, egy tévéshow-ban tíz percen át négykézláb állva játssza el az "elnyújtott szexuális orgazmust" pár ezer forintért, az másnap a bulvárlapokban ne panaszkodjék arra, hogy ő nem kapja meg azt a tiszteletet, amit annak idején Csortos Gyula vagy Básti Lajos.

Akik szintén nem sztrájkok kapcsán híresültek el, viszont legalább önmagukkal szolidárisak voltak.

Jó, vegyük tudomásul, hogy a színész ma már áru, s hogy a Garas, Kállai, Haumann korosztálya után következőkkel gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni, s ez nincs is nagyon ellenükre. Hanem annak már mégiscsak lehet némi következménye, hogy például, bárkit nevez is ki egy vidéki polgármester színigazgatónak, akár az egész szakma nyilvános legyalázásával, sőt most már nyíltan politikai megfontolásból, félórán belül talál hozzá társulatot. De itt van a Nemzeti Színház is, amelynek élére elég botrányosan nevezték ki az új igazgatót. Ám minthogy az egyik vesztes a felháborodásában a korszellemnek megfelelően kicsit nemi meg vallási alapra helyezte a kérdést, azóta kizárólag erről beszél mindenki, ideértve a honi színházi társaságot is, viszont az ennél sokkal súlyosabb vétségre, "a levajazásra" már nem maradt szellemi potenciál. Nem tudom, érthető-e: teljesen függetlenül attól, hogy az új igazgató sokkal tehetségesebb, a pályázat az pályázat, s a színészvilágnak minimum annyit tudatnia kellene a miniszterrel, hogy ha már a régi módszert választotta, abban Aczél György sokkal tehetségesebb volt, ebből következően vagy a játékszabályok betartását kellene forszírozni, vagy ha ez nem megy, a szocializmus haladéktalan visszaállítását.

A dolgok, persze, előbb-utóbb maguktól is megoldódnak. Ahogyan látom, nagyjából akkorra, amikor már Damu Roland lesz a nemzet színésze, feltéve persze, ha Majka és Dundika beszavazza.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa