Százmilliós kölcsön egy felszámolás alatt álló cégnek

Hűtlen kezelés megalapozott gyanújával folyik a rendőrségi vizsgálat ismeretlen tettes ellen egy fehérgyarmati pénzintézetben.

Lapunkban korábban hírt adtunk arról, hogy az igazgatóság jóváhagyása nélkül nyújtott két részletben, összesen 117 millió forint hitelt a fehérgyarmati székhelyű Szatmár-beregi Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője és akkori gazdasági igazgatója - aki már nem dolgozik a pénzintézetnél - egy felszámolás alatt álló cégnek. Emiatt tett rendőrségi feljelentést a rendőrségen egy volt igazgatósági tag. Ügyvédje érdeklődésünkre elmondta: az ügyben érintett cég tulajdonosa a gazdasági igazgató volt férje, könyvvizsgálója pedig az a kft., amelynek tulajdonosa az elvált feleség. A felszámolás alatt álló kft. a 117 milliós hitelt két részletben, kilenc nap leforgása alatt kapta meg 2006 októberében. Az ügy részleteit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is vizsgálja.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivő-
je érdeklődésünkre elmondta: még tartanak a tanúkihallgatások. A nyomozás lezárásának határideje március eleje, de elképzelhető, hogy az ügyben további szakértők bevonására is szükség lesz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.