A siker a betétállomány gyors gyarapodásában öltött testet, de már szaporodtak a gondok is. Az elképzelés másik fele a klasszikus modellt követve ugyanis az volt, hogy az így összegyűjtött pénzt a vállalatok hitelezésébe forgatja a hitelintézet. Csakhogy akkoriban kevés olyan cég volt, amelyre biztonsággal rá lehetett bízni a pénzt. A többi bank épp menetelt a konszolidáció felé a sok-sok bedőlt nagyvállalati hitel miatt, ám a Postabank nem kért az állami segítségből (pontosabban szólva: csak minimálisat fogadott el).

A gyors fejlődést más gond is kísérte: a krónikus tőkehiány. A növekedéssel a bank saját tőkéje nem tartott lépést - az állami beavatkozást így magánbefektetőkkel pótolták: a Postabank kétszer bocsátott ki részvényeket, külföldi befektetőket csábítva a tulajdonosok közé. Ettől a helyzet sokkal nem lett jobb, de legalább az állam nem került többségbe - ami ellen a menedzsment komoly harcot folytatott. A hitelintézet 1994-ben már 200 milliárd feletti mérlegfőösszeggel zárt, saját tőkéje azonban még mindig csak 16 milliárd forint volt. Ezután hazai kisbefektetőknek kínálta a részvényeit - újabb tízmilliárddal nőtt így a saját tőke, a bank azonban gyorsabb ütemben bővült: 1996-ban már a második legnagyobb pénzintézet volt.

A bank piaci helyzetét több minden nehezítette akkoriban. A posta két versenyző terméket is beengedett a hivatalokba: az állampapírokat és az OTP egyes termékeit. A kizárólagosság megszűnésével a Postabanknak jobb árat - értsd: magasabb kamatokat - kellett kínálnia. Ezzel pénzforrásai megdrágultak. Közben megjelentek az elektronikus szolgáltatások, a bankkártyák, az ügyfelek pedig inkább jártak a pénzügyeket intézni egy bankfiókba, mint a postára. Így a Postabanknak fiókhálózatot is ki kellett építeni. A Postabanknak olyan befektetésekben és hitelekben volt a pénze, amelyekből jó néhány megalapozta a megfelelő politikai kapcsolatokat és segítette a "társadalmi beágyazódást", de nem termelt bevételt, például Magyarország második legnagyobb sajtóbirodalma.

Az 1996-os felügyeleti vizsgálat több szabálytalanságot állapított meg - ezek egy része olyan könyvelési trükk volt, amely a veszteséget és a tőkehiányt tüntette el. De nem volt idő arra, hogy a problémát megoldják. 1997 februárjában elterjedt a híresztelés, hogy a Postabank csődben van - kitört a pánik: mintegy 70 milliárdot vontak ki a befektetők. A Postabank állta a sarat, fizetett, majd az állam segített - több körben, hol nyilvánosan, hol rejtve. A bankvezetés közben eszeveszetten próbált befektetőt találni - sikertelenül. Azt ugyanis tudni lehetett, hogy ha a kormány többséget szerez, leváltja a vezetést. Végül ez történt. A bankot az állam konszolidálta 200 milliárd forint körüli öszszegért, majd - újabb, a Magyar Postánál tett kitérő után - eladta az Erste Banknak, több mint százmilliárd forintért. A "veszteség" mintegy százmilliárd forint - ez a 2006-os lakástámogatások fele, illetve valamivel több, mint amennyit táppénzre fizetett ki az egészségbiztosító egy év alatt.