Kígyózó sorok a pénztárak előtt

Tumultus a BKV-jegypénztárak előtt, fagyoskodó, türelmetlen, felháborodott emberek a kígyózó sorokban, s türelmetlen pénztárosok az ablak mögött. Nagyjából így összegezhető a BKV új bérlettípusának a bevezetése az első napokban.

- Disznóság! Szégyellje magát a BKV! Nem elég, hogy megemelték az árakat, a drágább bérletekért sokkal többet kell sorban állni - ilyen, és ennél sokkal durvább véleményeket, szitkokat lehetett hallani a BKV-jegypénztárak előtt fagyoskodó emberektől már szerdától, az új bérletszelvény megjelenésének első napjától. Szinte kivétel nélkül minden helyszínen egész nap kígyóztak a sorok az ablakok előtt, ugyanis még a leggondosabb utasok sem tudták hamarabb, vagyis január 2-a előtt beszerezni a bérletüket, mert az új szelvények mostanra készültek el.

Pedig a BKV - állítása szerint - éppen azért módosított a korábbi rendszeren, hogy megszűnjön a hónap eleji tumultus, s bárki, bármikor megvehesse a bérletét, amelynek érvényességét szabadon megválaszthatja. Nincs többé hó eleji kényszer - érvelnek az illetékesek -, mert aki, mondjuk 8-án kap fizetést, az mostantól átállíthatja a bérletvásárlási szokását, s olyan szelvényt vehet, ami 8-a 0 órától, a következő hónap 7-én, éjfélig érvényes. Vagyis, a szabadon választható érvényességi elv alapján előre, akár több szelvényt is meg lehet venni. A bérletek annyi napig érvényesek, ahány napos a hónap.

Az elv jónak tűnik, a gyakorlat azonban egyelőre nem túl biztató, sőt egyesek szerint egyenesen felháborító. Nemcsak az a baj, hogy a szelvényeket későn kezdték árusítani - a tulajdonosi döntés is késve született meg a váltásról, s a BKV nem készült fel a késleltetett rohamra -, hanem az újdonsággal járó több adminisztráció, az utasonként változó dátum pecsételése, s a vele járó tájékoztatás, mind emberpróbáló, időigényes procedúra. S a fagyban, 30-45 percig egy helyben toporgó emberek tűrőképessége különösen alacsony. Ráadásul a várakozókat külön ingerelte, hogy sok helyen nem működött minden pénztár, a Batthyányi téren például a négy ablakból csak kettőt, később hármat nyitottak ki, és azok előtt egész nap kígyózott a sor.

A BKV-nál azonban optimista a hangulat, úgy vélik, ez a kezdeti átállás velejárója, s mivel valóban későn kezdhették nyomtatni az új szelvényeket, érthető a torlódás Később majd elmúlik - gondolják. Mert - írták tegnap közleményben - a megújult bérletfajta bevezetésével éppen az a célja a társaságnak, hogy csökkentse, illetve megszüntesse a jegypénztárak előtti hónap eleji sorban állás kellemetlenségeit. Az eredményt egyelőre sokan kétkedve fogadják, főleg azok pesszimisták, akik még az Akácfa utcai főpénztár előtt is órákat vártak a szelvényükre. A rohamra, úgy tűnik nem számítottak a cégnél, a káoszt észlelve ezért tegnap gyorsan döntöttek: január 10-ig valamennyi metrópénztár és a legforgalmasabb felszíniek este nyolc helyett fél tízig lesznek nyitva. A decemberi szelvények érvényességének meghosszabbításáról azonban nincs szó.

Pedig az lenne a minimum, hogy ebben a helyzetben a társaság legalább 8-ig a régi szelvénnyel engedi utazni az embereket, hogy legyen idő kényelmesen megvenni az újat, ha már egyszer ilyen helyzetbe hozták őket - véli Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület igazgatósági tagja, aki a BKV felügyelőbizottságának is tagja. Vitézy szerint a BKV "nagy erőkkel dolgozik az utasok elriasztásán", s ennek legújabb példája ez a bérletakció. A civil szervezet vezetője egyébként sem tartja indokoltnak a korábbi rend felborítását, vagyis a havibérlet megszüntetését, különösen úgy nem, hogy ezt a szabadon választható érvényességű szelvényt 30 napos bérletként eddig is lehetett kapni. Az emberek többsége azonban úgy is csak fizetésnapkor tudja megvenni a bérletét, ezért a sorban állást ez az újítás sem fogja megszüntetni - állítja a civil szakértő. Úgy véli, egyébként is alapjaiban elhibázott, előkészítetlen és elkapkodott a BKV egész tarifaváltoztatási elképzelése, amelyet - szerinte - a cég vezetése és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes keresztülerőszakolt a döntéshozókon.

Az este fél tízig nyitva tartó bérletpénztárak: valamennyi metrópénztár, a felszíniek közül a Moszkva téri, a Móricz Zsigmond körtéri, a kőbánya-kispesti, az Etele téri, a Városház téri, a Rákoskeresztúr autóbusz végállomásnál található, a XIX. kerületi Kossuth Lajos téri, a Bosnyák téri, valamint a hűvösvölgyi nyitva tartását meghosszabbítja. Ugyancsak meghosszabbított nyitva tartással üzemelnek a HÉV-pénztárak közül az Örs vezér téri, a Boráros téri HÉV végállomásnál lévő, Csepelen a Szent Imre téri és a végállomáson üzemelő, a Vágóhídnál található, a Margit hídi, az Árpád hídi, a békásmegyeri és a Batthyány téri.

Minden bérletpénztár előtt hasonló a kép. Pedig az egészet a sorok ellen találták ki
Minden bérletpénztár előtt hasonló a kép. Pedig az egészet a sorok ellen találták ki
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.