Ez csak egy poén azoknak, akik még nem vadásszák az interneten a Family Guy (Családszerető pasas) című amerikai rajzfilmsorozat jeleneteit. És itt van rögtön egy másik azoknak, akik azt hiszik, hogy a szerzők csak a szexuális utalásokban mennek túl minden határon:

"- Hé, Lois, nézd csak! A Republikánus Párt két jelképe: az elefánt meg a nagydarab kövér fehér férfi, aki retteg minden változástól!"

Talán ennyiből is látszik, hogy a Family Guy nem az a vasárnap reggeli rajzfilm, ami elé óvodásokat ültethetünk, amíg a konyhában krumplit pucolunk a családi ebédhez. Amerikában és Kanadában 14, Nagy-Britanniában 15, Lengyelországban 16 éves korhatárral megy a tévében, de arról, hogy ki az igazi célközönség, sokat elárul a legújabb marketingfogás. A jövő év elején Amerikában az üzletekbe kerül a Pawtucket Patriot Ale nevű sör, amelyet a sorozat címszereplője, a kövér, ám családszerető Peter Griffin is iszik. Pawtucket persze nincs, mint ahogyan a Quahog nevű város sem létezik, ahol a 20-25 perces epizódok játszódnak. A rajzfilmsör viszont nagyon is igazi lesz, és persze Rhode Islanden főzik majd, ahol Pawtucket és Quahog (nem) található.

Griffin ír származású katolikus, jóindulatú ember, aki ennek ellenére folyton bajt kever. Északkeleti jenki tájszólásban beszél, kétkezi munkás, és mint a különböző részekben apránként kiderült, fekete, spanyol, mexikói, skót, német, illetve hutt (lásd Csillagok háborúja!) felmenői is voltak. Felesége, a vörös hajú, nimfomániás Lois, a jómódú protestáns Pewterschmidt családból származik. Három gyermekük van, az otthonülő Meg és az apjára ütő módon ostoba Chris már tinédzserek, míg a csecsemő létére választékosan, előkelő brit akcentussal beszélő Stewie zseniálisan gonosz, anyja életére és világuralomra tör. A családhoz tartozik még Brian, az intelligens, két lábon járó, Martinit iszogató, hibrid autót vezető, ám az eldobott teniszlabdák után készséggel rohangászó kutya, aki a sorozat elemzői közül egyesek szerint homoszexuális.

Ha mindez nem lenne elég, a Family Guy médiatörténelmet is írt. Az 1999-ben indult sorozatot eddig kétszer is beszüntették, ám a közönség mindkétszer visszakönyörögte a képernyőre - 2002-ben például úgy, hogy 2,2 millió DVD-t vásárolt, miközben a sorozat már nem is futott a Fox tévén. Nem csoda, hogy alkotója, a még mindig csak 34 éves Seth MacFarlane lelkesen támogatja a forgatókönyvírók által a digitális felhasználás profitjából való nagyobb részesedés érdekében kirobbantott sztrájkot. A Fox ragaszkodott hozzá, hogy három, már csaknem teljesen kész epizódot a munkabeszüntetés ellenére befejezzenek. MacFarlane erre a Family Guy stílusában - vagyis nyomdafestéket nem tűrően - válaszolt. Gigantikus f...ságnak nevezte a lépést, amelyet a tévécsatorna pont a jövőről folytatott tárgyalásaik közben tett.

A fiatal férfiak, főleg az egyetemisták ízléséhez szabott, hiperliberális nézeteket tükröző, botrányosan szabad szájú rajzfilmsorozatok közül három is a kőkonzervatív sajtómágnás, Rupert Murdoch birodalmához tartozó Fox tévében fut. A Family Guyon kívül a Magyarországon is jól ismert Simpsons, illetve a szintén MacFarlane-produkció Amerikai apa alkotja a csatorna talán legnépszerűbb blokkját. (Az iskolához tartozik még a Comedy Central South Park című sorozata.) A Family Guy ősztől "szindikált" lett, vagyis régebbi epizódjait a többi tévének is eladták, miközben az újak vasárnap esténként a Foxon jelentkeznek. A modell nyolc éve létező műsor esetében példátlan, 17 százalékos nézettségnövekedést hozott: a Family Guy az amerikai piacon leverte az összes új humoros szappanoperát.

A sorozatnak óriási rajongói tábora és az interneten komoly szakirodalma alakult ki. Konzervatív oldalról néha felmerül, miképpen lehetséges, hogy miközben Amerikában a politikai korrektség jegyében egy csomó mindent nem szabad kimondani, a Family Guyban egész valószerűtlen koncentrációban röpködnek a tökéletesen szalonképtelen poénok. Ráadásul nem is csak a megengedőbben szabályozott kábeltévén, hanem az egyik földi sugárzású, országos adón. A válasz alighanem az, hogy a már önmagukban is paródia, infantilis rajzfilmfiguráktól többet elvisel a közönség, mint a valós személyektől. Pedig a karakterek, akiket olyan jólesik kinevetni, valósak. Különben az egésznek nem volna semmi értelme.

Nem az a vasárnap reggeli rajzfilm, ami elé óvodásokat ültethetünk