A férfi, aki egyszer csak megszólalt
Az Andante kamaraegyüttes csendben, hírverés nélkül járja az országot. Jótékonysági koncerteket ad, minden ellenszolgáltatás nélkül, még csak utazási költséget sem kér. Legutóbb a Komárom-Esztergom megyei Bakonysárkányban léptek fel, egy hatgyerekes család nélkülözését enyhítendő. Az adományokból - amelyet, mint mindig, a koncert végén adtak át - egy mosógépre való jött össze.
Az Andante Simone Weil francia írónőtől vett idézettel ajánlja magát a közönség figyelmébe: "A léleknek meleg csend kell, de helyette jeges tumultust adnak neki." Az együttes vezetője, Ferge Béla budapesti zenetanár azt vallja, nincs szükségük különösebb hírverésre, mindig rátalálnak azokra a településekre, ahol nemcsak értéket próbálnak közvetíteni a koncertjeikkel, hanem segítséget is nyújthatnak. Eddigi öt évük alatt jártak Nagykerekiben, Biharkeresztesen, Berekböszörményben, Bakonságon, Derecskén, Kecskeméten, Vecsésen, Sárándon, Komádiban, Furtán és még jó néhány településen - miközben igyekeztek úgy adni, hogy az szívből jövő, mégis átgondolt segítségnyújtás legyen.
- Adni ugyanis nem lehet akárhogyan - mondja Ferge Béla. - Mi úgy gondoltuk, nem hozunk létre alapítványt, legyen a koncertjeink révén befolyó pénz útja teljesen átlátható. Fellépéseinkre a belépés ingyenes, a támogatói jegyeket hetekkel a koncert előtt intézményekben, boltokban árulják a helyiek, akik pontosan tudják, kinek a megsegítésére teszik ezt. S amint a hangverseny véget ér, kihirdetik, mekkora összeg gyűlt össze, s azt azon helyt át is adják annak, akit megillet.
Legtöbbször beteg gyerekek gyógyítását szolgálja a bevétel. Volt olyan település - meséli Ferge Béla -, ahol tizenegy rászoruló kisgyerek akadt, akkor tehát tizenegyfelé osztották a pénzt. Ez harmincezer forintot jelentett fejenként, ám a szegény sorsú családok ennek is nagyon örültek. A legkisebb faluban is összejön 100-150 ezer forint. A legnagyobb összeg, amit eddig egy helyen összemuzsikáltak, félmillió forint volt.
Az együttes sokáig saját zsebből állta utazási és egyéb felmerülő költségeit, lévén azonban valamennyien fiatal emberek, sokan megjósolták: ez így nem megy sokáig. Nem is ment volna, ha a nagykereki koncerten fel nem áll egy tehetős ember, aki felajánlotta, hogy a jövőben bátran számíthatnak a segítségére. Gyakran igénybe veszik egy hajléktalanokat segítő csoport mikrobuszát is, amikor arra a csoportnak épp nincs szüksége.
Ez a koncert különösen emlékezetes volt. Erre az alkalomra ugyanis a zenészek meghívták mindazokat a családokat, akiken addig segítettek: részben azért, hogy megismerjék egymást, másrészt, mert a rászoruló ember képes leginkább megérteni és segíteni a másikat. Így is történt: több izomsorvadásban szenvedő kisgyerek szülei tudtak ezúttal az ápolással, gyógyítással kapcsolatos, tapasztalatokat közvetlenül cserélni.
- Miért vállalkoznak fiatal emberek arra, hogy szabadidejüket a jótékonyságnak szenteljék? - kérdezem Ferge Bélát. A válasz így kezdődik:
- Ez hosszú történet.
Valóban hosszú. Lényege az, hogy az Andante együttes most harminchárom éves vezetője három évvel ezelőtt még dzsesszzenész volt, s mint ilyen - miként fogalmaz - a klubokban, a sűrű éjszakákban annyi rosszat látott, hogy fel kellett tennie magának a kérdést: biztos, hogy az ember önpusztításra és mások pusztítására született?
Ő ugyan a Bibliában találta meg a választ - mondja -, a koncertek azonban nem vallási tartalmúak. Hiszen adni az olyan emberek is szeretnek, akik ezt nem égi közbenjárásra gyakorolják. Mivel pedig Ferge Béla és társai tapasztalatai szerint az adakozásban kissé gyámoltalanok vagyunk, az együttes a közvetítői szerepre vállalkozik. Szeretne minél több embert megszólítani. Így eshetnek meg olyan dolgok is, mint az egyik kis faluban, ahol egy idős férfi - aki a felesége halála óta befelé fordult, a falubeliekhez sem volt szava - a boltban egyszer csak megszólalt:
- Van még abból a támogatói jegyből? Egyet én is vennék.
