Évtizedek óta ő köszönt először: "Csókolom", mire az apja megigazította az atlétatrikó pántját és hümmögött, az anyja pedig anélkül, hogy elfordult volna a mosogatótól, azt kérdezte: "Hogy aludtál, fiam?"

Jól. Soós Géza mindig jól aludt. Ő feküdt le legkésőbb, a szülei az esti film után rögtön aludni mentek, Soós Géza olyankor maradt még kicsit a nappaliban, kapcsolgatta a tévét, szörfözött a csatornák között. Nem sokáig, alig félóra elteltével ő is nyugovóra tért: megnézte, milyen ruhát készített ki neki másnapra az anyja, aztán falnak fordult, és becsukta a szemét. Mivel jól aludt, kipihenten ébredt, teát is csak megszokásból ivott a reggeli mellé, miközben az anyja elmondta, hogy mit szándékozik vacsorára készíteni. Ellenvetés soha nem érkezett. Reggeli után Soós Géza megmosakodott, felöltözött, betett három kolbászos szendvicset és három almát a táskájába, újabb "Csókolom"-mal elköszönt a szüleitől, azzal dolgozni ment.

Nyolckor kezdődik a hivatalban a munkaidő, ám Soós Géza mindig is fél kilencre érkezett. Sose szóltak neki emiatt, a főnökei tudták, hogy esténként úgyis addig marad, amíg az anyja rá nem telefonál, hogy jöjjön már haza. Soós Géza precíz és megbízható munkaerő volt, soha nem ellenkezett, és mindent időre megcsinált. Alig lehetett szavát hallani: egyik klikkhez sem tartozott, és kimaradt a pletykákból és az áskálódásokból is. Érkezésekor olyan halkan nyitotta az ajtót és mondta a "Szervusz!"-t, hogy a vele egy irodában ülő kollégája gyakran csak akkor vette észre, hogy itt van, amikor fölpillantott, és azt látta, hogy ott áll vele szemben Soós Géza, és a képernyőre meredve figyeli, hogy probléma nélkül indul-e a számítógép.

Napközben csak rövid időkre tűnt el a hivatalból, és olyankor is mindig lelkiismeretesen meghagyta, hogy a postára vagy boltba megy. Mindkettőhöz át kellett mennie a körút másik oldalára. A gyalogosátkelő mellett volt egy utcai könyvárus, amíg a zöldre várt, Soós Géza rendszerint megnézte a kínálatát, egyik-másik könyvet a kezébe is vette, noha belelapozni a fóliázás miatt nem lehetett. Az is ugyanúgy hozzátartozott számára az állandó dolgokhoz, hogy hazafelé menet, amikor azt látta, hogy nincs a megállóban villamos, megint csak odalépett a pult elé, és megnézte, mi változott. Ám egy napon különös dolog történt. Miközben az egyik könyv hátoldalát tanulmányozta, egyszer csak azt hallotta: "Ott nézelődjél már, ahol vásárolni is szoktál" - azzal a könyvárus áthajolt a pult fölött, és kitépte Soós Géza kezéből a könyvet. Soós Géza nézte a könyvárus évek óta megszokott és ismerős arcát, valamit mondani akart, de csak az ajka remegett, nem jöttek a szavak. Falfehér arccal megfordult, és átment a megállóba, ahová még mindig nem érkezett villamos.

Aznap este többször eszébe jutott ez a dolog. Keveset, étvágytalanul evett, és az esti film után ő is rögtön nyugovóra tért. "Beteg vagy, fiam?" - kérdezte az anyja, és aggodalmaskodva tapogatta a homlokát. Nem, Soós Géza nem volt beteg. Másnap ugyanúgy frissen ébredt, mint rendszerint. A tea ugyanolyan melegen gőzölgött, az anyja azon a reggelen is az estéről maradt edényeket mosogatta, és az apja testén is ugyanaz a régi atlétatrikó feszült. "Semmi nem változott" - állapíthatta volna meg Soós Géza hivatalba menet, ha gondolt volna ilyesmire. De nem gondolt. Csupán annyi történt, hogy onnantól fogva nem állt meg könyveket nézegetni, hanem egyből a gyalogosátkelőhöz ment, akár zöldet, akár pirosat mutatott a lámpa.