A szemüveges kislánynak

A Népszabadság december 10-i számának címlapján láttalak meg. Tatárszentgyörgy utcáján tapsolsz önfeledten. Nekem mindig öröm, ha nevető, tapsoló gyerekeket láthatok, csakhogy most kicsit (mit kicsit, nagyon!) elszorult a szívem.

Sok-sok bácsi masírozik előtted, ami nem lenne baj, ha mondjuk Mikulás-ruhában, vagy huszáruniformisban, vagy akár mesehősnek öltözve tenné, de sajnos nem így van. Szerencsére sem te, de még talán a szüleid sem láthatták azokat a bácsikat, akik több mint fél évszázada hasonló ruhákban és - ami még rosszabb - hasonló gondolatokkal a fejükben masíroztak ugyanígy. Tudod, azoknál fegyverek is voltak, és azt gondolták ki, hogy az emberek egy részét el kell pusztítani! Kérded, miért? Mert azt gondolták, hogy vannak olyanok, akik másmilyenek, és azok nem kellenek. Mármint nekik.

Ugye a te iskoládban is sokféle gyerek tanul? Egyik alacsony, másik sudár, a harmadiknak talán a bőre sötétebb, a negyedik be-betér a templomba, az ötödik közelébe sem megy, a hatodik nagyon jól tanul, a hetedik - "Te magad légy!" Biztosan van sok barátod is: Kati, Sári, Zoltán, Géza stb. Ugye, a nevük szerint különbözteted meg őket, és nem származásuk, hitük, hajuk vagy bőrük színe alapján?

Ha néhány osztálytársad egyik nap azt mondaná, hogy tegyük külön a szemüvegeseket, mert azokat nem szeretjük, azok nem olyan értékesek mint mi, mert lám, a szemük is rossz! Fájna a szíved, sírnál? Bizonnyal. Próbálnád megmagyarázni nekik, hogy te ugyanolyan vagy, mint ők, csak másként? Ha nem sikerülne, mit tennél?

Látod, ezek a masírozó bácsik ugyanígy gondolkodnak. Nehéz megmagyarázni nekik, hogy nagy butaság, amit tesznek.

Éppen ezért, kicsi lány, legalább ne tapsolj nekik! Ne nekik tapsolj!

Őszinte aggódással,

Fehér Gábor

Budapest

A történet kulcsa

Egy rendkívül balszerencsés ingatlanvásárlás történetét írta meg Romhányi Tamás Bognárné aprócska problémái címmel (november 19.). Az írás műfaja okán a szerző következtetést nem vont le, csak a tényeket ismertette, de ahhoz, hogy tisztán lássunk, néhány fontos kérdés felvetésével is adós maradt.

A történet kulcsa mindenesetre az eljáró ügyvéd, akit R. T. két félmondatban említ meg mindössze, de ezekből okkal lehet arra következtetni, hogy ezt a "szakembert" nem a kárvallott vevők keresték és bízták meg ügyük intézésével. Igaz, az adásvételi szerződést ellenjegyző ügyvéd - aki ezzel az ellenjegyzéssel egyúttal teljes felelősséget is vállal a szerződés jogszerűségéért, és a felek érdekeinek maximális figyelembevételéért - a törvény szerint akkor is egyaránt képviseli mindkét fél érdekét, ha az eladó képviselője volt korábban. Ez olyannyira így van, hogy jogvita esetén nem is léphet fel egyik fél oldalán sem a későbbiekben.

Márpedig olyat ügyvéd nem tehet, hogy megengedi a vételár kifizetését mindaddig, amíg az eladó nem egyenlítette ki a jelzálogtartozását - ilyenkor általános szokás, hogy az eladó és a vevő együtt keresik fel a hitelező intézményt, és együtt fizetik ki a vételárból a tartozást -, továbbá amíg eladó nem jelentkezett és költözött ki az ingatlanból, amíg az eladó nem mutatta be az összes általa használt közüzem úgynevezett nullás igazolását stb. Természetesen a szerződésben szerepelnie kell annak a kitételnek is, hogy eladó nyilatkozik: nincs általa tudott, rejtett hibája az ingatlannak. Mert ha van, és eltitkolta, jótállási kötelezettség terheli. Éppen ezek a mozzanatok jelentik az ügyvéd felelősségét.

Ha ezt nem tette meg - amint olvassuk -, akkor teljes kártérítési felelősséggel tartozik az ügyfelét ért kár miatt, és ez a felelőssége független attól, hogy - esetleg összejátszva az eladóval - szándékosan okozta-e a kárt, vagy egyszerűen hozzá nem értő, talán csak hanyag volt.

Bodansky György

Budapest