Kétmilliárdos fejlesztés a komáromi erődben

A kormány az EU számára támogatott projektnek minősítette a komáromi monostori erőd turisztikai fejlesztését, kedvező elbírálás esetén az erődöt közel kétmilliárd forintos beruházással látogatóközponttá fejlesztik, mintegy hetven új munkahelyet létrehozva - közölte a döntésről a város polgármestere.

 

"A monostori erőd idegenforgalmi-kulturális fejlesztésével regionális turisztikai központot alakítunk ki, továbbá itt kap helyet a térségi információs bázis, egy ifjúsági szálló, valamint éttermeket és boltokat is kialakítunk" - tette hozzá Zatykó János.

A projekt bruttó bekerülési költsége 2, 6 milliárd forint, ebből a tervezett önrész közel 322 millió, ezt, a tulajdoni hányad arányában, a NKÖM, a HM és a Komárom önkormányzata biztosítja. A műemléki rehabilitáció révén közel 3.600 négyzetméternyi épület újul meg.

A beruházás hetven új munkahelyet hoz létre, de közvetetten 100-150 álláshely is létesülhet az erődben és további 200-300 turisztikai munkahely teremtődhet a környéken.

A felújítást várhatóan 2008 áprilisában kezdik meg és 2010 áprilisára fejezik be. A projekt megvalósulása utáni években az erődbe érkező látogatók száma elérheti az ötszázezer főt.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.