Bizonytalan is vagyok most írás közben a van és a volt használatában. Kovács Gyula mestercukrász, aki 1984 óta üzemeltette a közkedvelt süteményesboltot, fáradtnak és elkeseredettnek látszott, amikor a nyitva tartás utolsó napjaiban felkerestem. Azt mondta, megpróbál még egy lehetőséget, szeretne kibérelni egy helyet a közelben, s ha ez sikerülne, tovább élhetne az üzlet. Ha nem, feladja.

Bérelt helyiség volt egyébként az oktogoni is, a Taverna Rt.-től vette ki. Miután azonban a Tavernát tavaly eladták, az új tulajdonos jelentősen megemelte a bérleti díjat, amit vajas süteményekből nem lehet kigazdálkodni. Nem kérdeztem öszszegeket, elhittem. Csak annyit tudok, hogy az emelkedés mértéke 38 százalék.

A Vajassütemények Boltja 1916 óta van jelen a körúton, azóta történtek errefelé ízlésváltozások. Hogy talpon tudott maradni, az önmagában is érdem. S az üzlet egyáltalán nem volt méltatlan erre a múltra. Tisztességes áron remek süteményeket kínált, cukrászhagyományokat őrzött. Hol lehetett még olyan kardinálisokat kapni? Nem volt ez a törzsökös magyar örökség része persze. De mégis, valamiképpen az édes magyar "sütihagyomány" élt benne tovább. Nem volt puccos, de igényes igen: álló asztalokkal, kicsit házias hangulattal. Ragozhatnánk, sorolhatnánk híres vendégeit. Minek? Szóval, afféle régi, megbízható bolt. Volt.