Jogi csata a képaukció előtt
Félreértés volt - legalábbis így kommentálta a Képcsarnok tegnapi nyilvános állásfoglalását, majd az egyeztetés utáni véleménymódosítást a majdnem kárvallottá lett Art-Export ügyvezetője, Vas Péter. A történet egy néhány évvel ezelőtti adásvétellel kezdődött, amikor az Art-Export megvásárolt egy 820 kortárs képből álló csomagot, amelyet a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) megbízásából a Képcsarnok Kft. értékesített. Az alkotások azon kollekcióból származtak, amelyet apránként a 60-as, 70-es években a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja szedett össze. Akkoriban sokan voltak, akik a művészetet sújtó dézsmaként értékelték azt a gyakorlatot, amelyben a heti rendszerességgel ülésező zsűri által megszabott áron az alap felvásárolta a művészek által beadott alkotásokat. Panamákról, irányított döntésekről sok pletyka forgott, de tény, az alkotók önként kínálták fel műveiket, és a vételárból levont öszszeg az ő nyugdíjalapjukat gyarapította. A jogutódként létrejött, ma is állami Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány a 90-es évek elején több ezer, ilyen módon a "magtárba" került műtárgy tulajdonosának mondhatta magát. A raktárkészlet különböző módon történő értékesítésében az évek során a közalapítvány 100 százalékos tulajdonában lévő Képcsarnok Kft. megbízott ügynökként működött közre. Néhány évvel ezelőtt a közalapítvány kuratóriuma úgy döntött, egy nagyobb csomagot egyben értékesít. Így került 820 kép az Art-Export tulajdonába mintegy 15 millió forintért.
Ennek a cégnek egyik tulajdonosa akkoriban ugyancsak a MAK volt, így az ügyvezető, ugyancsak tulajdonos Vas Péter nem tulajdonított akkora jelentőséget az adásvételi szerződés azon kitételének, miszerint a vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a megvásárolt műtárgyakat nem hozza belföldi forgalomba, ott nem értékesíti. Vas Péter azóta nagyobb üzletrészt szerzett, miközben egy kisebbségi rész mai is állami, MAK-tulajdont képez. Vas Péter szerint az ügylet akkori szereplői már szóban érzékeltették, a megkötést motiváló piacvédelmi érdekek vélhetően múlandóak. Az aktuális helyzetet azonban úgy értékelték, egy tömeges értékesítés megzavarná az amúgy is bizonytalanságokkal terhelt hazai kortárs piacot. A kifizetett képek végül is maradtak ott, ahol voltak, és mint Vas Péter elmondta, évekig nem állt szándékában az értékesítésük. Az árverés ötletét egy igazi magyaros helyzet idézte elő: értesítették, hogy ki kell üríteni a raktárat, amelyben a kollekciót őrizték.
Ha a Képcsarnoknak megéri, miért is ne próbálkozzanak ők is az aukcióval, tanácsért pedig kihez forduljanak, ha nem Marsó Diához, aki évek óta sikerrel árverez kortárs anyagot a Képcsarnok és mások rendezvényén is. - Marsó Diát kértem fel az árverés vezetésére, már ez is jelzi, nyílt lapokkal játszottam - mondja Vas, aki nem csinált titkot tervéből, sőt állítása szerint meghívta a rendezvényre a másik felet is. Jelezte, szeretné, ha módosítanák az eredeti megállapodást, közös megegyezéssel törölve a korlátozást, ám egészen a mai napig nem sok sikerrel.
A Képcsarnok Kft. ügyvezető igazgatója, Kéz Ágnes tegnap délelőtt még csak azt hangsúlyozta, a jog az jog, azaz az Art-Export nem a szerződés szerint jár el. Kifogásolta azt is, hogy az Art-Export rendezvényét két nappal a Képcsarnok árverése előtt tartják. A felkínált anyag hasonló, ami nem meglepő, hiszen közös forrásból merítettek. A minőség azonosságát jó jelzik a kikiáltási árak, a Képcsarnoknál a legmagasabb indulóár negyvenezer forint (Bartl József: Csendélet), míg az Art-Exportnál a festményekre egyöntetűen harmincezer forintról kezdődhet a licitálás. Mellesleg itt is szerepel a kínálatban egy Bartl-csendélet. Az aprócska különbség azonban egészen a tegnap esti órákig az volt, hogy az egyik helyen szabad a vásár, a másikon nem. Ha hivatalos megerősítést lapzártánkig nem is kaptunk a Képcsarnok képviselőitől, Vas Péter arról értesített bennünket: megszületett a megegyezés, és a felek jogilag is megteszik a szükséges lépéseket, hogy a mai árverésen semmilyen kétely ne övezze az értékesítés tisztaságát.
