A Párizs-közeli Versailles királyi lakosztályában ezekben a napokban nyílt meg az ezüstbútor-kiállítás. Az első, egykor fogadásokra használt teremben egy egész falat beborító gobelin eleveníti fel a jelenetet, ahogyan kicsomagolják XIV. Lajos éppen megérkezett ezüstbútorait. Az egykori tényleges lakószobákban, a sejtelmes félhomályban szinte világítanak a kecsesen cizellált és mégis láthatóan súlyos asztalok, székek, embermagasságú vázák, pazarló díszítésű lakberendezési tárgyak, óriási tükrök, órák. Ugyancsak előkelő helyen ott van a fraknói Esterházy Ősgalériából ideszállított nevezetes - jó 450 kg-os - ezüstasztal, a feltörekvő magyar nemesi család hivalkodó berendezési tárgyai, tükör és óra, pipere- és étkészlet.

Jót tett ennek a kincsnek - mondja Ottrubay István, akit az utolsó Esterházy herceg özvegye, Melinda bízott meg a dinasztia műgyűjteményét (is) magában foglaló alapítvány irányításával -, hogy a család ellenállt a kísértésnek, és nem is törekedett királyságra. Így szinte semmi nem gátolta az éppen a dinasztia élén álló herceg kedvtelésének és érdeklődésének megfelelő gyűjtőszenvedély kiélését. De nem csak ez köszönhető az előrelátó önmérsékletnek: míg másutt, Franciaországban, Dániában az ezüstbútorok nagy részét beolvasztották, addig Fraknón, az alig pár éve a nagyközönség előtt is megnyitott kincseskamrában érintetlenül megmaradt a 32 darabos - ráadásul legrégebbi - gyűjtemény. Ennek ékességét, a David I. Schwestermüller augsburgi ötvösmester által 1665-ben készített asztalt most először vitték külföldi kiállításra. Az asztallapon a domborművek, jelenetek egy centiméter sima felületet nem hagytak. Jó társaságban vannak a fraknói tárgyak: az angol és a dán királynő tulajdonában lévő ezüstbútorok éppúgy láthatók, mint a hannoveri ház és a Kreml gyűjteményéhez tartozó darabok, augsburgi, bécsi mesterek munkái.

Párizstól alig egy órára, Compiegne kastélyában is az Esterházyak kincseivel ismerkedhet a látogató. II. Miklós gyűjteményéből válogatott a kuratórium. Jól mutatja, hogyan emelte a csúcspontra a gyűjteményt (és a könyvtár állományát) az alapokat lerakó Miklós herceg unokája, de láttán az is könnyen elképzelhető, miként hozta ez a gyűjtőszenvedély az anyagi romlást a dinasztiára. Kicsi, finom, gyönyörű kiállítás a nagy budapesti múzeumok, a Liechtenstein-gyűjtemény és az Esterházy Alapítvány anyagából.

Compiegne, Versailles, illetve a szintén II. Miklós gyűjteményéből származó szobrok római kiállítása (a Villa Borghesében), s persze a budapesti Iparművészeti Múzeum év végéig még nyitva tartó tárlata mind azt jelzi, hogy az Esterházy-kincsek lassan bekerülnek a nemzetközi kiállítási körforgalomba. - Persze nem egykönnyen - mondja Ottrubay. - Versailles például inkább csak királyi házak anyagát fogadja, így szívós aprómunka, tárgyalások, bemutatók előzték meg a fogadtatásukat. A csatát véglegesen az anyag értéke, egyedülálló volta nyerte meg - avat be a műhelytitkokba Stefan Körner, az alapítvány művészeti vezetője. Eközben gyűlnek a tapasztalatok, az ismeretek a nemzetközi kiállítások rendezésének fortélyairól. Az alapítvány eltökélten halad tovább ezen az úton: Moszkvában, a Kremlben tervezik a kincseskamra egyes darabjainak bemutatását - a tárgyalások már megkezdődtek -, és szóba került egy délkelet-ázsiai kiruccanás is.

Bár nem királyok, Versailles is fogadta őket