Ma már mind valószínűbb, hogy az Egyesült Államok recesszióba sodródik, lassítva a globális gazdaság bővülési iramát is." Ezt írta a minap Lawrence Summers volt amerikai pénzügyminiszter a Financial Timesban, s ez nagyjából jól jellemzi a szakértők megnyilatkozásait. Eddig ezt hittük, de most már azt hiszszük. Peter Sutherland, a Goldman Sachs International és a BP elnöke pedig nemes, de őszinte egyszerűséggel csak annyit mond: veszélyes időket, súlyos traumát él át a világgazdaság.

Az amerikai gazdasági visszaesésre már tavaly ősszel számos jel utalt, ám azt a néhány közgazdászt, aki ezeket komolyan vette, letromfolta az elemzők hangos kórusa: a száguldó világgazdaság, Kína és India, a kifinomult pénzügyi rendszer, a ragyogó jegybanki hálózat képes elhárítani az esetleges veszélyeket.

Az utóbbi hetekben azonban hirtelen megnőtt azok száma, akik szerint a recesszió valószínűsége egyre nagyobb. A londoni The Economist némi malíciával emlékeztetett rá: az 1929-es New York-i tőzsdekrach után néhány nappal a Harvard Economic Society azt hangoztatta, hogy nem lesz nagy válság. Aztán: 2001 márciusában az amerikai közgazdászok 95 százaléka vélte úgy, hogy nem fenyeget recesszió - akkor, amikor a folyamat már elindult.

Négy tényező kapaszkodik most össze, alkot széttéphetetlen láncolatot. Az első: az amerikai jelzálogpiac, ahol az évtized elején a recessziót enyhíteni hivatott rendkívül alacsony kamat ingatlanár-emelkedést váltott ki, a bankok a nem elsőrendű adósoknak (subprime) is adtak könnyű hitelt, majd e követeléseket innovatív módon értékpapírba csomagolták és eladták. Szerte a világban. A baj akkor kezdődött, amikor emelkedni kezdett a kamat, és a telített lakáspiacon csökkenni kezdtek az árak. A rossz adósok csődöt jelentettek, az új lakások vevők nélkül maradtak, s a nagy hozamot ígérő értékpapírokról kiderült, hogy túlzottan kockázatosak. De vajon mennyire? Egyelőre nem tudni, milyen veszteségek rejtőznek még a bankokban. A svájci UBS, az amerikai Citigroup, a Merryll Lynch már közölt adatokat, de naponta újabb és újabb becslések jelennek meg, több százmilliárd dollárról lehet szó. A második: a pénzügyi újításokban megroppant a bizalom, a hitelpiacok kiszáradtak, nem lehet tudni, ki a megbízható adós, ki a megbízható hitelező. A harmadik: az elkerülhetetlen és kedvezőtlen gazdasági hatás. További vállalati veszteségek keletkezhetnek, miközben a fogyasztást korlátozza az ingatlanok érékének csökkenése és a drága olaj. Végül a negyedik: a bizonytalanság, hogy a jegybankok mégsem tudják egyedül kezelni a válságot, vagyis további intézkedéseket kell hozni a pénzügyi szolgáltatók átláthatóságának növelésére.

Az igazi, de eddig szintén meg nem válaszolt kérdés: vajon a feltörekvő országok ellensúlyozni tudják-e az amerikai gazdaság lanyhulását, elviselik-e az emiatt hanyatló dollárt, illetve a kétségtelenül gyors fejlődésük gerjesztette olajár-emelkedést? A befektetők eddig úgy vélték, igen. Az utóbbi napokban viszont - s ezt érezte meg a BÉT és a forint is - mintha meggondolták volna magukat. De vajon mit mondanak holnap meg holnapután? Ha a bölcsekre hallgatnak, azt, hogy veszélyes időket élünk...