„Hollandia, Belgium és Svájc a világ leggazdagabb országai közé tartoznak, és azt gondolhattuk, hogy aggodalomra semmi okuk. A világ kevesebbet is hallott róluk, mint például Afganisztánról vagy Koszovóról. Újabban azonban mindhárom sokat szerepel a híradásokban, és sok örömük nem telhet a hírverésben” – olvassuk Ian Buruma közismert politikai író cikkét a Project Syndicate weboldalán.

Az ok természetesen a bevándorlókkal kapcsolatos ellenérzések terjedése, és az idegengyűlöletre építő pártok növekvő népszerűsége. Ez keseríti meg a három gazdag európai ország lakóinak szájízét.

A londoni Economist éppenséggel egy negyedik gazdag kis országban, Dániában fedezte fel ugyanezt a jelenséget. Beszámol róla, hogy a mérsékelt jobboldal miniszterelnöke, Fogh Rasmussen a legutóbbi választás után is a heves idegenellenes kampányt folytató Dán Néppárt szavazataival tud majd hatalmon maradni. A Néppárt még növelte is mandátumainak számát. Egy szíriai születésű muzulmán politikussal az élén egy Új Szövetség nevű centrista párt is indult a választáson, éppen azzal az ambícióval, hogy kiüsse a Néppártot a kormány fenntartójának szerepéből, de nem járt sikerrel: feleannyi szavazatot szerzett, mint a Néppárt. 

A brit lap megállapítja, hogy az idegenellenesség Európa-szerte egyre nagyobb gondot okoz. Emlékeztet Olaszországra, ahol néhány rémületes bűneset nyomán románellenes érzelmek terjedtek el. Megemlíti Franciaország etnikai problémáit is, mondván, hogy Sarkozy elnök a szélsőjobboldali Le Pen retorikáját vette át a választási kampányban, és csakis ezért nem virágzik Frankföldön a szélsőjobboldal.

A Buruma professzor által említett három kis ország közül az Economist csak egyről, Svájcról emlékezik meg, s megállapítja, hogy az idegengyűlöletre építő Svájci Néppárt nemcsak hogy a legerősebb frakciót küldhette a berni törvényhozásba, hanem olyan jó eredményt ért el, mint 1919 óta még egyetlen párt sem.

Buruma elemzése azonban nem csak abban különbözik az Economistétól, hogy Belgiumról és Hollandiáról is szót ejt, hanem abban is, hogy a kis országokat sebezhetőbbnek írja le. Úgy látja, hogy a nagyobbakat nem fenyegeti az idegenellenes radikális erők hatalomátvétele.

Svájcban viszont a „Pokol vagy mennyország” jelszóval fellépő Néppárt végzett az első helyen. Ez volt a címe kampányfilmjének, amely ágrólszakadt hajléktalanok és burkába burkolt arcú muzulmán nők képét állította szembe az idilli alpesi tájjal és a patyolat tiszta bankfiókokban zajló halk, udvarias ügyintézés látványával.

A flamand nacionalisták pártja, a Vlaams Belang nem a legnagyobb párt Belgiumban, de a bevándorlók, a francia anyanyelvű vallonok és az Európai Unió elleni jelszavaival jól szerepelt a 2007-es választásokon, és súlyosan veszélyezteti az egységes Belgium fennmaradását.

Hollandiában szintén előretört a szélsőjobboldal. A kormányban ma is „a fő sodorvonalhoz tartozó” jobboldal van többségben, de a radikális pártok népszerűsége is nő. A muzulmán vallást – és még inkább a szélsőségeket – bíráló szomáliai származású Ayaan Hirsi Ali kénytelen volt Amerikába települni, mert a hatóságok nyújtotta fegyveres védelem ellenére sem érezte magát biztonságban. Amerikában a hágai kormány már nem fizeti a védelmét. Hollandiát ezért sok bírálat éri, de Buruma ezt túlzásnak tartja. Szerinte ez már a külföld kárörömének terméke: lám, lám – gondolják magukban a bírálók –, hova jutott Hollandia a maga korlátlanul befogadó politikájával.

„Másfelől viszont a hollandok, akárcsak a svájciak, sokáig hajlamosak voltak lenézni a náluk ismeretlen gondokkal bajlódó külvilágot. Most talán ezért bűnhődnek.”

Érteni véljük. De miért bűnhődnek a belgák és a dánok?

'A nagyobb biztonságért' - az SVP plakátja egy bázeli pályaudvaron