Pedig eljött mindenki, aki számít: a magyar gyorsasági motorsport első világbajnokának sikerét együtt ünnepelte a versenyző, annak hazai szurkolótábora, spanyol csapatának (olasz) mérnök- és szerelőgárdája, továbbá motorgyártójának képviselője. Még a nagy tekintélyű csapatfőnök, Jorge Martinez is itt volt; az összejövetelből akár jópofa buli is kerekedhetett volna, de nem kerekedett. Erről Harsányi egymaga gondoskodott, miközben ádáz, többnyire reménytelen küzdelmet vívott a magyar nyelv furfangos szabályaival.

Az első, igazán frappáns kérdést az Aspar csapat technikai igazgatójának tette fel: "Úgy tudom, hogy információm szerint, és remélem, nem csal, Talma sok magyar szót megtanított a szerelőknek, igaz-e, és ha nem csúnya, mert a tévében is vagyunk, akkor mondják el, mit tanultak Talmától?" Mire az olasz: "Sziasztok." "Köszönöm, ennyi fért bele, tapsoljunk!" Aztán újabb remek ötlet: "Az Aprilia Racing technikai igazgatója, ha Talma jövőre is világbajnok lesz, megtenné-e nekem, akkor finoman a szakállát leborotválja ennek tiszteletére?" Mindezt papírról olvasva. "Hogy tudta megőrizni a hidegvérét, amikor nyilatkozni kellett, ugye spanyol versenyzőről volt szó, nem mondom ki a nevét, és Talmáról, hogy tudott olyan higgadtan és sportszerűen gondolkodni?" - ezt a kérdést már Jorge Martinez kapta, s erre azt a diplomatikus választ adta, hogy egy nemzetközi csapatban a legjobbnak kell győznie.

"Engedjék meg, hogy nagyon nagy tapsot kérjek annak a három embernek, kik közül kettőnek speciális köszönet jár, hiszen akkor, abban a pillanatban azt tették, amit kellett, ennek gyümölcse, Talmácsi Gábor okozott nekünk nagyon nagy örömöt." Ha én volnék Talmácsi anyuka, ilyen bevezető után föl nem megyek a színpadra, de Talmácsi anyuka nem akarta elrontani a fia buliját, ezért a szellemes kérdésre azt válaszolta, hogy ő sem kapja olcsóbban a paradicsomot.

Ennél már nincs lejjebb, gondolhatta az, aki még nem rúgta le a tévéjét, pedig dehogynem. Harsányi szavalni kezdett: "Talma magyar, hív a motor, itt az idő, ne légy botor! Elsők legyünk vagy lúzerek, ez a kérdés, Faubel gyerek. A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy vesztesek már nem leszünk." Talmácsi nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, viszont menthetetlenül következett az újabb szakasz: "Sehonnai bitang Faubel, ki most ha kell, bukni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete." A nézőtéren döbbent csend, de még nem volt vége: "Erősebb a láncnál Talma, övé e nemzeti dal ma."

Finálé. Konfettieső, közös fénykép, ölelések. Harsányi összegzett: "Ezzel, azt hiszem, hogy méltón tiszteletünket tettük egy olyan úriember előtt, és most ne is válaszolj, pihenj, fürödj a sikerben!"

És sürgősen felejtsd el az egészet!