Most jön az ötödik

"Portugália az északi ikrektől fenyegetve" - ez állt a FIFA honlapján, egy nappal a 2010-es vb kvalifikációs csoportjainak (idehaza hivatalos elégedettséget keltő) beosztása után. A megfogalmazás jelzi, miként viszonyul a világ az 1. számú ("magyar") hatoshoz, melynek nagyágyúja - nem csupán a kiemelés alapján - a luzitán együttes.

A portugál válogatottnak ugyanis korábban soha nem volt olyan sikerkorszaka, amilyen az ezredfordulóval kezdődött, hiszen 2000 óta az Európa- és világbajnokságoknak állandó szereplője a piros-zöld színösszetételű garnitúra. (A jövő évi Eb lesz szériában az ötödik nagy torna portugál megjelenéssel.) És korántsem csupán a részvétel a fontos, hiszen a legutóbbi két Eb-n előbb bronz-, majd ezüstérmet érdemelt ki a gárda - igaz, a második hely megszerzésében a hazai pálya előnye is közrejátszott -, míg a tavalyi világbajnokságon a legjobb négy közé jutott. Ilyen vb-eredményre négy évtizede vártak Portugáliában; korábban az Eusebio-féle álomcsapat produkált hasonló előmenetelt az 1966-os bronzéremmel.

A jelenlegi játékoskeret olyannyira gazdag, hogy nehéz kiemelni bárkit is, mivel a labdarúgók többségét mindenütt ismerik. Íme, a sokatmondó nevek: Ricardo Pereira, Miguel, Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Pepe (a Real Madrid brazil védőjét honosították), Jorge Andrade, Cristiano Ronaldo, Maniche, Deco (a másik honosított brazil, Barcelonából), Quaresma, Simao Sabrosa, Nuno Gomes, Hugo Almeida. S ez csupán kivonatos névsor, hiszen csaknem ugyanennyien vannak még a "tarsolyban", köztük a két legújabb ígéret, Veloso és Nani. Arról nem beszélve, hogy a szövetségi kapitány végképp világmárka: a brazil Luiz Felipe Scolari - egyebek közt - "csont nélküli" világbajnoki címig vezette hazája válogatottját 2002-ben.

A svédek szintén egymás után ötödször lépnek fel 2008-ban kontinentális vagy interkontinentális vetélkedőn, bár az előző négy alkalommal nem domináltak úgy, mint a portugálok. Ezzel együtt megbízható csapatuk van, igaz, a gárdát nem csupán a kiegyensúlyozottság, hanem néhány meghatározó futballista öregedése is jellemzi. Talán ennek is tulajdonítható, hogy a jövő évi Eb selejtezőin - a spanyolokon kívül - az északírektől is kikaptak vendégként, de továbbjutásuk nem forgott veszélyben. Előbb-utóbb azért meg kell találniuk Mellberg, Anders Svensson vagy Ljungberg utódát, de a védekezésük hagyományosan masszív, míg csatáraik roppant veszedelmesek: a Serie A sztárja, Ibrahimovic mellett ott van Allbäck, Elmander, Rosenberg is...

A dánok újabban kevésbé büszkélkedhetnek, noha megannyi jegyzett légiósuk van, elég csak Kröldrup, Christian Poulsen, Daniel Jensen, Gravesen, Jörgensen, Lövenkrands, Rommedahl, Tomasson vagy az ifjú Bendtner nevét említeni. Nekik mostanában hol szerencsét, hol meg balszerencsét hoznak a svédek: a 2004-es Európa-bajnokságon együtt ejtették ki az olaszokat, a legutóbbi Eb-selejtezőkön viszont épp a szomszédok elleni botrányos koppenhágai 3-3-mal (amelyből az UEFA döntése alapján 0-3 lett) kezdett megpecsételődni a sorsuk. Svéd-dán meccsből egyébként eddig száz volt: az előbbiek szempontjából 46 győzelem, 18 döntetlen és 36 vereség a mérleg. A svédek még akkor is nyertek örök vetélytársaik ellen, amikor Dánia lett az Európa-bajnok.

Erre mondják a dánok: hol az a '92-es 0-1?

Magyarország válogatottja legutóbb az 1986-os világbajnokságra jutott ki (Eb-n 1972 óta nem járt). Az első három kalapból a vb-selejtezőcsoportba soroltak eredményei az elmúlt húsz évben:

Portugália: vb-negyedik 2006-ban, vb-részvevő 2002-ben; Eb-ezüstérmes 2004-ben, Eb-bronzérmes 2000-ben, Eb-részvevő 1996-ban.

Svédország: vb-bronzérmes 1994-ben, vb-részvevő 1990-ben, 2002-ben és 2006-ban; Eb-bronzérmes 1992-ben, Eb-részvevő 2000-ben és 2004-ben.

Dánia: vb-részvevő 1998-ban és 2002-ben; Európa-bajnok 1992-ben, Eb-részvevő 1988-ban, 1996-ban, 2000-ben és 2004-ben.

Portugál jelen (Cristiano Ronaldo) és múlt (Eusebio). Fényes mindkettő
Portugál jelen (Cristiano Ronaldo) és múlt (Eusebio). Fényes mindkettő
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.