Malina Hedvig Strasbourghoz fordult

A strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult jogorvoslatért a szlovák nyomozó hatóságok embertelen és megalázó magatartása miatt Malina Hedvig nyitrai egyetemista. A csallóközi származású hölgy lapunk megkeresésére elmondta, hogy nem anyagi kárpótlást kér.

- Ha az ottani testület igazat ad nekem, akkor ez elegendő morális elégtétel lesz számomra - közölte. Roman Kvasnica, az egyetemi hallgató jogi képviselője szerint a nyomozók megsértették az emberi jogok tiszteletben tartásáról rendelkező európai dokumtumokat, s mivel a panaszukat a szlovák alkotmánybíróság elutasította, kénytelenek voltak a strasbourgi testülethez fordulni. - Mégiscsak elképesztő, hogy Szlovákia főügyésze elismeri: az ügyben eljáró nyomozók súlyos hibákat követtek el, ám még ezután sem rendelte el a nyomozás felújítását a tettesek kézre kerítése érdekében, hanem továbbra is a védencemet gyanúsítják hamis tanúzás miatt - nyilatkozta lapunknak az ügyvéd.

Dobroslav Trnka, Szlovákia legfőbb ügyésze szeptemberben közvetlen felügyelete alá tartozó, öttagú nyomozócsoportot nevezett ki. Elmondása szerint azért döntött így, mert Malina Hedvig aktáinak áttanulmányozása után rájött arra, hogy az ügyben eddig eljáró nyitrai nyomozók és az ügyészek is olyan hibákat követtek el, amelyek befolyásolják a bizonyítékok értékelését. Közölte azt is, hogy csak azután lép, ha a nyomozócsoport befejezi a munkáját.

- Ha a rögzített bizonyítékok Malina Hedvig javára szólnak, akkor semmi sem akadályoz meg abban, hogy felmentsem őt a hamis tanúzás gyanúja alól. Ha viszont ennek az ellenkezője lesz a helyzet, akkor már csak két változat lehetséges: vagy bíróság elé állítják őt, vagy valamilyen alkut kötünk vele - jelentette ki hetekkel ezelőtt. Az utóbbit, vagyis valamiféle vádalku megkötését Malina Hedvig határozottan elutasította.

Tegnap felhívtuk a legfőbb ügyész szóvivőjét, aki azt válaszolta, hogy a nyomozócsoport még nem fejezte be a munkát, s addig nem nyilatkoznak. Jana Tökölyová nem kommentálta Malina Hedvig legújabb lépését sem.

Roman Kvasnica a Malina-aktákkal
Roman Kvasnica a Malina-aktákkal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.