Fischer Ádám hosszú távon az Operát választja

Bár sokan megjósolták, Fischer Ádám csak az elmúlt hónapokban szembesült azzal, hogy az Opera és a Rádiózenekar fő-zeneigazgatását nem tudja egyszerre lelkiismeretesen ellátni. Ezért bejelentette: már csak egy évig marad a Magyar Rádió zenei együtteseinek élén.

- Nem tudom közép- és hoszszú távon továbbvállalni a Magyar Rádió zenei együtteseinek vezetését, de a legnagyobb disznóság lenne, ha most, igen nehéz helyzetükben azonnal megválnék tőlük - jelentette ki a karmester, aki ezért jövőre lép vissza ettől a munkától. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy karmesterként végigvinné az összes tervezett projektjüket, a külföldi turnékat, a Kodály-CD-összkiadást, és 2013-ig a Wagner-napokat. Mint az újságíróknak megvallotta, akkor lett volna igazán korrekt, ha az Opera fő-zeneigazgatását nem vállalta volna el, de ehhez túl gyengének érezte magát. Mindazonáltal őszintén azt gondolta, a rádió és a dalszínház főigazgatása is kivitelezhető egyszerre. Az elmúlt időszak azonban ennek az ellenkezőjét bizonyította be. Bár nem tartja szerencsésnek, hogy megnevezze utódját, ha erre kérik, természetesen segít.

Fischer Ádám arról is beszélt, hogy négy éve a kapcsolatokat és a működést érintő új stratégia kidolgozására kérte a rádió vezetését és az együtteseket, de ebben alapvető változás nem történt. Hozzátette: a zenekar, az énekkar és a gyermekkórus léte nem függhet attól, hogy zenebarát vezető áll-e a Magyar Rádió élén. Megőrzésük a kulturális élet döntéshozóinak feladata.

Az operaházi munkáival kapcsolatban azt tudtuk meg, a következő évadban tizenötnél nem tud több előadást vezényelni, és az még nem egészen körvonalazódott, fő-zeneigazgatóként mit várnak el tőle. Fischer egy dologtól óvta a hazai kulturális intézményeket: hogy a művészeti kérdéseket fölülírják az egzisztenciális problémák.

Csajkovszkij-maratont rendez február 2-án a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar - jelentették be a tegnapi sajtótájékoztatón. A MűPa hangversenytermében és a Fesztiválszínházban tíz, egyenként 45 perces koncerten mutatják be az orosz zeneszerzőt. A maraton művészeti vezetője, Fischer Iván úgy állította össze a műsort, hogy a legnépszerűbb darabok mellett különlegességek, Magyarországon ismeretlen vagy kevéssé ismert művek is szerepeljenek. Minden hangversenyre 500 forint a belépő; aki hármat vesz, a negyedikre ingyen mehet be. Az összes koncertre szóló jegy ára: 4500 forint.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.