Meglepő, látszólag minden logikát nélkülöző változások mentek végbe a bérszerkezetben az utóbbi egy évben. A napokban megjelent statisztikai adatokból legalábbis ez következtethető. Az, hogy tavaly szeptembertől minden foglalkoztatott után legalább a minimálbér duplája a társadalombiztosítási járulék alapja - ha a cég nem kér kivételt -, nem- csak bizonyos szakmákban, hanem a kisebb vállalkozásoknál is jelentős béremelkedéshez vezetett.

Az ingatlanügyletekkel foglalkozó, kevesebb mint tíz embert foglalkoztató cégeknél szeptemberben majd negyven százalékkal voltak magasabbak a keresetek, mint 2006 negyedik negyedévében. Kérdés, kik maradtak a nagyobb vállalkozásoknál, mert a tíz és ötven embert alkalmazó cégeknél ez idő alatt jó tíz százalékkal csökkentek a bruttó keresetek.

Imponáló mértékben, majd harmadával javultak a kereseti lehetőségek a vendéglátás mikrovállalkozásaiban, negyedével a kereskedelemben, és csaknem ugyanannyival - 23 százalékkal - az építőiparban. Az építőiparban a nagyobb vállalkozásoknál még ennél is valamivel dinamikusabban nőttek a bérek, az 50 embernél többet foglalkoztató cégeknél viszont még hat százalékkal sem, ami a versenyszféra átlagánál is jóval alacsonyabb. Az utóbbi időszakban a jövedelemnövekedés a szállítás mikrocégeinél a 27 százalékot is meghaladta, miközben a húsz-ötven főt alkalmazó vállalkozásoknál a bruttó is csökkent közel hat százalékkal.

Nemcsak a hektikusan alakuló keresetváltozások, hanem a nemzetközi összehasonlítások is azt mutatják, hogy a bérstruktúrát jó néhány sajátosan magyarországi tényező befolyásolhatja. Aligha véletlen, hogy éppen az említett ágazatokban volt dinamikus a bérnövekedés, a többi országtól ugyanis itt volt a legnagyobb lemaradásunk a legális gazdaságban.

A versenyszférában nemzetközi összehasonlításban is a pénzügyi szektorban lehet kiugróan jól keresni - az itt elért jövedelmek lényegesn magasabbak például a holland vagy finn kollégákénál, az ország átlagkeresetéhez viszonyítva.

Tavaly 30-35 százalékkal is eltértek a fizetések ugyanabban a munkakörben, attól függően, hogy kisebb vagy nagyobb cégnél dolgozott-e valaki. Ezt mutatja a foglalkoztatási tárcánál a közelmúltban elkészített elemzés, amely ágazatok, régiók, vállalatnagyság szerint hasonlította össze az elérhető kereseteket, a hasonló felkészültséget, szakismeretet, felelősséget megkövetelő, hasonló munkafeltételeket nyújtó foglalkozásokban, az öt embernél többet foglalkoztató cégeknél.

Az ágazati összehasonlítás is igazolja, hogy aki magas jövedelemre vágyik, annak a pénzügyes szakmát kell megcéloznia: ebben a szférában majdnem duplája érhető el annak a keresetnek, mint - ugyanazzal a felkészültséggel - az oktatásban vagy az egészségügyben. Foglalkozásonkénti összehasonlításban viszont a jogászok a listavezetők: a versenyszférában a jogtanácsosok, a közszférában a bírák és ügyészek - ők több mint négy és félszeresét keresik annak, mintha más területen próbálnának boldogulni. A fegyveres és rendvédelmi szervezeteknél dolgozók jövedelme közel négyszerese az átlagnak - igaz, a statisztikában együtt szerepelnek a vezetők és beosztottak.

A keresetek rangsora az elmúlt másfél évtizedben - 2006-ig - érdemben nem változott, a drasztikus minimálbér-emelés vagy a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók keresetének ötvenszázalékos javítása dacára sem. Az üzleti szférában a pénzügyi területeken dolgozók az utóbbi három évben is tovább növelték relatív előnyüket, az energetikában foglalkoztatottak pedig megőrizték kedvező pozíciójukat.

A kilencvenes évekhez viszonyítva a relatív vesztesek az építőiparban, a kereskedelemben és az idegenforgalomban dolgozók voltak: az átlaghoz viszonyított helyzetük - legális jövedelmük alapján - jelentősen romlott. Ezen feltehetően változtat az idén regisztrált jelentős bérnövekedésük. Változatlanul sereghajtók a cipészek, szabók, varrónők.

A versenyszférában elképesztő mértékben szóródnak a jövedelmek vállalatnagyságtól és tulajdonosi körtől függően. Egy tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégnél két és félszer többet keres ugyanazzal a felkészültséggel és felelősséggel dolgozó, ha száz százalékban külföldi a tulajdonos, mint ha teljes mértékben magyar lenne. Nem sokkal kisebb az eltérés az ötven fő alatti cégeknél. Ugyanakkor az ezer munkavállalónál nagyobb létszámú nagyvállalkozásoknál ez a differencia "mindössze" 22 százalékos. A különbséget a vizsgálat készítői elsősorban termelékenységi, jövedelmezőségi, technológiai és szervezettségi okokra vezetik vissza. Az alkalmazottak több mint fele dolgozott teljes mértékben hazai és magántulajdonban lévő vállalkozásoknál.

A hazai kis magánvállalkozásoknál a vezetők sincsenek jobb helyzetben, mint alkalmazottaik, bérük feltűnően alacsony a külföldi vagy magyar állami tulajdonban lévő cégek vezetőinek javadalmazásához képest. Ennek oka valószínűsíthetően az, hogy többségük egyben tulajdonos is, és más csatornán veszi ki a jövedelmét. A menedzserek között a legjobban azok keresnek, akik többségében hazai, kisebbségében állami tulajdonú vállalkozásoknál dolgoznak. Ők nagyjából két és félszer annyi pénzt vihetnek haza, mint ha tisztán állami, illetve önkormányzati tulajdonban lenne a cég.

A közszférában még mindig nem igazán kifizetődő munkát vállalni. A nagy közalkalmazotti béremelést követően a versenyszférához viszonyított elmaradásuk 19 százalékra csökkent, majd 2006-ra ismét 24 százalékra nőtt. Érdekes módon itt a kisebb munkáltatóknál keresnek jobban az állami alkalmazottak, mint a versenyszférában dolgozók. A kocka az ötven főnél több embert foglalkoztató körben fordul, itt már a vállalkozások ötödével jobban fizetnek, a legnagyobb munkáltatóknál pedig már negyvenszázalékos az eltérés.

A nemzetközi összehasonlítás ugyanakkor azt mutatja, hogy a hazai közszféra alkalmazottai nincsenek rosszabb helyzetben, mint a legtöbb uniós országban dolgozó társaik, tehát életszínvonaluk "csak" annyival rosszabb, sőt esetenként még annyival sem, mint a bármelyik másik területen dolgozó munkavállalóké.

A nemzetgazdasági ágak szerinti kereseti összehasonlításban, az egészségügyben, illetve a szociális ellátásban dolgozók keresete tíz-tizenöt százalékkal alacsonyabb, mint az országos átlag - ebbe a sorba hazánk is szépen beleillik -, míg Lengyelországban és Szlovákiában az elmaradás húsz százalék körül van. Az oktatásban dolgozók bére nálunk több mint tíz százalékkal haladja meg az átlagkeresetet, így viszonylag magasabb, mint Angliában vagy - a közoktatás magas színvonaláról ismert - Finnországban. A pedagógusok munkáját legkevésbé Szlovákiában honorálják, keresetük ötödével alatta van az országos átlagnak, míg Csehországban az oktatásban dolgozók tíz százalékkal keresnek kevesebbet, mint az "átlagos" munkavállaló.