Szoftverőrök, APEH-revolver nélkül

Nem revolverezhet az adóhatósággal, nem léphet föl hatóságként a "civil szoftverrendőrség". A Microsoft és a többi multicég által alapított BSA-t az adóhatóságnak és az ombudsmannak kellett helyretennie.

A jövő hétig eldőlhet, milyen keretek közt folytathatja az együttműködést az adóhatóság és a "civil szoftverrendőrség". Az APEH és a Business Software Alliance (Üzleti Szoftver Szövetség - BSA) civil szervezet még tavasszal kötött megállapodást, amit azonban a BSA sajátos módon értelmezett.

A szerződésben - amit előbb titkosan kezeltek, majd a civil szervezetek és a sajtó nyomására nyilvánosságra hoztak - a vezető szoftvergyártókat tömörítő BSA az adóellenőrök képzését vállalta, az APEH pedig a szervezet javaslatainak (köztük a szoftvernyilvántartásra vonatkozó ajánlásának) véleményezését.

Minthogy a BSA szerint a hazai vállalkozások túlnyomó többsége nincs tisztában az illegális szoftverek használatával járó kockázatokkal, valamint a jogszerűen licencelt szoftverek nyilvántartásának törvényi kötelezettségével, novemberben tájékoztató kampányt indított. Ennek része a "korábban elutasító magatartást tanúsító cégek meglátogatása" is. A BSA emellett több ezer kis- és középvállalkozásnak küldött levelet, azzal fenyegetve őket, hogy ha nem küldik el szoftvernyilvántartásukat a BSA-nak, akkor az APEH eljárhat velük szemben, pontosabban: "gyakorolni fogják az APEH és a BSA közötti együttműködési szerződésben rögzített jogaikat".

A parlamentben hétfőn Pettkó András MDF-es politikus tiltakozott "a BSA fenyegetőzése" ellen, felszólította az adóhivatalt, hogy az "álcivil" szervezettel szemben is éppoly szigort alkalmazzon, mint vagyonosodási vizsgálati eljárásaiban, és bontsa fel a velük kötött szerződését. A BSA-t pedig arra kérte, távolíttassa el a különböző honlapokon az általa vizsgált cégekről közzétett adatokat. Pettkó emellett adatvédelmi biztosi vizsgálatot is kezdeményezett. Péterfalvi Attila az InfoRádiónak azt nyilatkozta, a BSA nem kezelhet személyes adatokat, a szoftverekről kizárólag a szerzői jogi törvény alapján kérhet tájékoztatást. Az APEH semmilyen személyes adatot nem adhat át a szervezetnek, nem könnyítheti meg a vizsgálatát.

A BSA leveleiben szereplő szoftvernyilvántartás csak egy magánszervezet ajánlása, nem pedig hatósági előírás, vagyis nincs jogkövetkezménye - így igyekezett megnyugtatni a cégeket az APEH is. Az adóhatóság állítása szerint október végén felhívták a BSA figyelmét, hogy ne terjeszkedjen túl a megállapodásban foglaltakon, a levelek tartalmát a BSA nem egyeztette velük. A BSA ígéretet tett arra, így az APEH, hogy a több ezer tervezett levél kiküldését leállítja, a félreértéseket tisztázza. A BSA-nál ezt nem erősítették meg, és nyilatkozni sem kívántak. Úgy tudjuk, az APEH-hel fognak tárgyalni a további együttműködésről, várhatóan a jövő héten.

- Továbbra sem bontották föl a szerződést, holott egyértelmű, hogy a BSA azzal visszaélve fenyegetett cégeket, és törvényellenesen gyűjtött, illetve tárolt adatokat - nyilatkozta lapunknak Pettkó András.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.