Két panasz az útdíjtenderen

Megtámadta az elektronikus útdíjtendert az Euroinvest Zrt. konzorciuma. A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) közbeszerzéséből kizárt pályázó az Albacomp után a második, aki az 50-70 milliárd forint összértékű tender felfüggesztését, illetve az eljárás részvételi szakaszában született eredmény megsemmisítését kérte a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KD).

Az újabb jogorvoslati kérelem szerint a KKK jogszerűtlenül járt el, amikor az Euroinvest konzorciumát a nem megfelelő rendszerüzemeltetési referenciára hivatkozva kizárta a versenyből. A befektetői csoport álláspontja szerint a Raiffeisen Informatics Consulting - pályázati anyagukhoz csatolt - referenciája megfelelt a közbeszerzési eljárásban megfogalmazott követelményeknek. Ugyanakkor jogorvoslati kérelmükből kiderül az is: a KKK olyan kritériumok alapján határozott a pályázók kizárásáról, amelyek a részvételi felhívásban és dokumentációban nem szerepeltek. Így az értékelő bizottság elvben "a részvételi dokumentáció tartalma alapján bármely pályázó üzemeltetési referenciáit" alkalmatlannak minősíthette volna. Az értékelés során azonban a KKK "önkényes módon csak egyes pályázókat zárt ki".

A KD az Albacomp és az Euroinvest jogorvoslati kérelmét egy eljárásban bírálja el. Az útdíjtender jogszerűségének vizsgálatát a testület megkezdte. A KKK különösen nagy értékű közbeszerzésének felfüggesztéséről még nem határoztak. (K. Sz. A.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.