Trichet: Az úton végig kell menni

Az általa ismertek közül a legbátrabbaknak nevezte a magyarországi reformokat Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke a frankfurti Európai Bankárkonferencián, ahol tegnap Gyurcsány Ferenc tartott nyitóelőadást.

A nagy európai bankok vezetőinek részvételével megtartott konferencián Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vitaindító előadásában kiemelte, hogy a kormány egyidejűleg hajt végre költségvetési és strukturális reformokat. Tájékozatta az üzleti fórumot a magyar egészségügyben, oktatásban és nyugdíjrendszerben zajló változásokról. Elismerte azt is, hogy mindez jelentős népszerűségvesztéssel jár együtt. De - tette hozzá - rövid távon semmiképpen sem a népszerűség útján kíván haladni, mivel a reformfolyamat végigvitele elkerülhetetlen, és az ország javát szolgálja.

Ennek kapcsán Gyurcsány - utalva más régióbeli országokra is - emlékeztetett rá, hogy korábban a politika sokszor inkább a népszerűséget választotta, és az EU-tól várta a segítséget a gondok leküzdéséhez. A mai magyar kormány viszont a versenyképesség javításával összefüggő teendők megoldásában nem Brüsszelre vár. Úgy fogalmazott, hogy az egyes államoknak megvannak az ehhez szükséges hatékony eszközei, beleértve a pénzügy- és jövedelempolitikát. Gyurcsány fontosnak ítélte a stratégiai szektor védelmét, és utalt a Mollal kapcsolatos magyar-osztrák vitára.

A miniszterelnök angolul elmondott huszonöt perces beszédére reagálva Jean-Claude Trichet a magyar reformokat illetően úgy fogalmozott, hogy "ez helyes út Magyarország megerősítésére", és hozzátette: az Európai Központi Bank "teljes mellszélességgel" kiáll a hazánkban folyó változások mellett, támogatja azokat. - Ez nagyon nehéz program, ám az úton végig kell menni, mert ez Magyarország érdeke - érvelt.

Az Európai Központ Bank elnökéhez hasonlóan Angel Gurria, a fejlett piacgazdaságokat tömörítő OECD főtitkára elkerülhetetlennek minősítette a hazai reformdöntéseket. Mindez súlyos megpróbáltatásokkal teli folyamat, ám egyidejűleg szükséges a gazdaság és a politika legfontosabb területein reformokat végrehajtani, mert ha nem így történik, a reformok kudarcra vannak ítélve - mondta Gurria. Az OECD főtitkára a nemzetközi pénzügyi világ támogatását ígérte Magyarországnak a szükséges változtatásokhoz végrehajtása során.

Gyurcsány Ferenc nyitóelőadása
Gyurcsány Ferenc nyitóelőadása
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.