Hatalmas szivacs a Szaturnusz körül
Aki nem tudná, hogy egy Szaturnusz-holdról készült felvételt lát (a Cassini űrszonda még 2005. szeptember 26-án haladt el mellette), a Hyperiont könnyen összetéveszthetné egy szivaccsal. Krátereinek különös megjelenése kölcsönzi számára az érdekes külsőt. Elnyúlt, szabálytalan alakja önmagában nem lenne meglepő, ám mérete olyan nagy (360x280x225 km), hogy differenciálódott, gömbhöz közeli alakot várnánk el tőle: a Hyperion a Naprendszer legnagyobb, szabálytalan alakú holdja.
Másik különlegessége a tengelyforgása. Tengelye ugyanis nincs, pontosabban kaotikusan, kiszámíthatatlanul vándorol, röviden: összevissza forog. Ebben is egyedülálló a holdak között, s mindössze egy kisbolygót, a Toutatist ismerjük, mely hasonlóan kaotikus forgású. A kaotikus forgásért valószínűleg a nagyobb tömegű holdak és a bolygó együttes gravitációs hatása, esetleg egy nagyobb becsapódás okolható.
A hold még egy rekordot megdöntött. Felszínén akkora krátert találunk (arányaiban a legnagyobb kráter a hold méretéhez képest a Naprendszerben), hogy felmerül a kérdés, miért nem esett darabokra a Hyperion a becsapódás során.
A Cassini amerikai űrszonda 2005-ös megközelítésekor nyert adatok kiértékelése a mai napig tart. A Nature-ben 2007 júliusában megjelent kutatási eredmények sok választ, de sok új kérdést is felvetnek. Amikor a Cassini elhaladt a Hyperion mellett, a hold módosította az űreszköz pályáját. A változásból következtetni lehetett a hold tömegére, méretének ismeretében pedig átlagsűrűségére. Ennek értéke kb. 560 km/m3-nek adódott, ami a víz sűrűségének alig több mint a fele. A mérések szerint a hold fő alkotóeleme a vízjég. De akkor miért ilyen kicsi a sűrűsége? Az erre a kérdésre adott válasz sok mindent megmagyaráz.
A Hyperion üreges szerkezetű, rendkívül porózus, valójában az egyik legporózusabb ismert hold. A mért adatok alapján feltételezhető, hogy térfogatának mintegy 42%-át valójában üregek alkotják. Ezért ha egy meteorit becsapódik, akkor ahelyett, hogy a más égitesteknél megszokott alakú, központi csúccsal, sugárirányú kidobódással rendelkező kráter keletkezne, a felszín az üreges szerkezet következtében beomlik. A Hyperion kráterei voltaképpen kisebb-nagyobb beomlásnyomok, s mivel a becsapódáskor felszabaduló energia eképp el is nyelődik, az égitestet csak ritkán hagyja el kirobbanó törmelék. (Ugyanakkor ilyen esetekben a törmelék a hold kis gravitációja miatt könnyen elhagyja a hold térségét.)
Dr. Dale Cruickshank (NASA Ames Kutatóközpont) és kutatótársai ultraibolya és közeli infravörös színképtartományban is vizsgálták a hold felszínét. Megállapították, hogy a Hyperion felszínének közel 60%-át valamilyen sötétebb anyag borítja. Ez az anyag leginkább az idősebb kráterek alján halmozódik fel. Mint az infravörös mérésekből kiderült, a hold felszínén a vízjég mellett jelentős mennyiségű szilárd szén-dioxidot (szárazjeget) is találunk. Több helyen a szárazjég valamilyen, a közelrepülés alkalmával egyelőre nem azonosított szerves anyaggal, szénhidrogénnel keveredik. A Nap ultraibolya sugárzásának hatására a szénhidrogének bonyolultabb, hosszabb láncú makromolekulákká kombinálódhatnak. Jelenleg ennek lehetséges lefolyását elemzik a szakemberek. Légkör nélküli, szabálytalan alakú holdon szerves anyagot még nem találtak.
Szerves anyagot néhány nagyobb holdon egyébként (pl. Titan, Europa) már találtak, ahogy üstökösökön, sőt csillagközi felhőkben is. A jelenlegi felfedezés azt bizonyítja, egy szabálytalan alakú, kráterekkel szabdalt hold is egyedülálló lehet a maga nemében. (További információk: saturn.jpl.nasa.gov)
