A szaloncukor tulajdonképpen hungarikum, ugyanis csak a magyar ajkú vidékeken díszítik a karácsonyfát az ennivaló csemegével. Egy 1891-ben megjelent receptgyűjteményben Hegyesi József magyar szakács tizenhétféle szaloncukrot ír le, ezek között szerepelnek egyebek mellett a "szalon-ananász czukorkák, szaloncréme-bonbonok, szalon-marasquin-czukorkák, szalon-pisztácz-czukorkák".

A múlt században, cukrászműhelyekben készült a szaloncukrot. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor a cukor megdermedt, csokoládéval is leöntötték, ha megszáradt, kivették és becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani. A szegényebbek nem engedhették meg maguknak, hogy cukrász-szalont vásároljanak, ezért maguk készítették otthon a csemegét. Egy két-három méteres fára akasztandó szaloncukor készítéséhez egy kiló barna cukrot, három deci vízzel addig kellett főzni, amíg szálasodni nem kezdett. Ezt az időpontot egy drótból hajlított gyűrűvel lehetett ellenőrzi. Akkor kellett a főzést abbahagyni, ha a masszába mártott, és a dróthurokra ragadó anyagból sikerült buborékot fújni. A masszát ekkor vízzel kiöblített porcelántálba öntötték. Miután a tetejére kevéske vizet löttyintettek, lehűtötték. Amikor már nem volt meleg, akkor fakanállal addig kellett keverni, amíg hófehér pép nem lett belőle. A pépet annyifelé osztották, ahányféle ízű cukor készült. Ekkor keverték hozzá a darált dió, mogyoró, mandula(marcipán), kókusz, citrom ízesítőket. Ezután, hogy jobban keverhető, alakítható legyen, meglangyosították a masszát és két centi vastagon egy hideg tálcára simították, Amikor megdermedt a cukor, vizes késsel kis kockákra, téglaformára vágták. Ezt becsomagolták selyempapírba, később sztaniolpapírba, aminek a végeit ollóval kirojtozták. Aki hozzájutott, olvasztott csokoládét is öntött az elkészült csemegére, s erre került a csomagolópapír.