Idelenn és odafönn
Én mégis egyre jobban féltem ezt a szót, mert attól tartok: ha az aktuálpolitika történéseire fogékonyabb rétegeket ma már olyanynyira jellemző teljes bizalmatlanság és az együttműködésre való totális képtelenség eléri és megfertőzi a civil mozgalmakat, szervezeteket és egyesületeket - vagyis a civil létünket -, akkor ebben az országban élhetetlenebbek lesznek a mindennapjaink, mint valaha.
A rendszerváltás utáni években úgy érezhettük, mintha a civil minőségileg valami egészen mást jelentene, mint a politikus. Hiszen a civilt elvileg nem befolyásolják hatalmi szempontok, ő nem akar manipulálni minket a maga hasznára, ezért igyekszik érveit szakmai alapon meghozni és közvetíteni, függetlenül attól, hogy mit diktálnak különböző pártérdekek. Mára azonban úgy tűnik: a civil meggyőződés mintha vesztett volna presztízséből. Mintha többé már nem hinnénk abban, hogy idelenn, a társadalom mélyén létezhet egyáltalán független és elfogulatlan vélemény, amelyet nem politikai döntéshozók formáltak odafönn.
Ha egy civil szervezet fölemeli a szavát egy hulladékégető ellen, akkor a velük szemben állók nem a szakmai érveket szedik ízekre, hanem először bizonyosan a hátterüket vizslatják: vajon melyik politikai erő támogathatja őket, és főleg mennyivel? S vajon baráti-e ez a politikai erő, vagy netán ellenséges? Ha civil tiltakozás indul egy használt akkumulátorokat feldolgozó gyár ellen, akkor a vita nem csupán szakmai kérdésekről folyik, hanem elsősorban arról: kinek, miért és mennyire éri meg, ha a létesítmény fölépül, vagy éppen nem épül meg. A szakma képviselőit a vitatkozó felek mintha meg sem hallanák. S általában még nagyobb lesz a zavar, ha válaszul a civilek is politikai indítékokat keresnek az őket ért támadások mögött: hiszen máris bekormányozták magukat a politikai erőterébe. Vagyis megszűntek civilnek lenni. Ki ezért a felelős? A politika, amely a természete folytán igyekszik mindenkit maga alá gyűrni? Vagy azok a civil mozgalmak, amelyek hagyták, hogy behálózza őket egy-egy párt politikai befolyása?
Pedig ha a civil szerveződések hitelüket vesztik, akkor ebben az országban nehezebb lesz különbséget tenni a fekete és a fehér, a rossz és a jó között. Akkor kik lesznek azok, akik közügyekben meggyőző érvekkel egy-egy vitás kérdés eldöntése közben meg tudják győzni a másikat? S talán a legfontosabb: vajon lesznek-e olyanok, akik egyáltalán elfogadják, hogy érvekkel meggyőzzék őket?