A tévéműsorban is megszólaltatott Kevin Wallace, a show producere a Népszabadság londoni tudósítójának külön is beszámolt a musical létrejöttének körülményeiről. Először is a leghatározottabban cáfolta feltételezésemet, hogy J. R. R. Tolkien forogna a sírjában, ha tudná, a filmtrilógia után újabb bőrt lehúz klasszikus művéről a szórakoztatóipar. Az ír származású Wallace, aki Lord (Andrew) Lloyd Webber egyik legközelebbi munkatársaként kóstolt bele a szakmába és felelt többek között a Más lesz a holnap és a Volt egyszer egy csapat színpadra állításáért, elmondta, a szövegkönyv hűen adja vissza az ezeroldalas regény lényegét, tolmácsolja Tolkien alapvető üzenetét. Ezt erősítette meg John Howell, a Tolkien-művek rangos illusztrátora is, aki "egy álom megvalósulását" látta a "lenyűgöző" előadásban. Természetes, hogy a regénynek csak bizonyos eseménydúsabb szálai voltak alkalmasak a háromdimenziós feldolgozásra, míg például a második rész bölcselkedései ellenálltak az adaptációnak. Nagyobb elismerést aligha kaphatott volna az adaptáció, mint hogy a Nagy-Britanniában működő Tolkien Társaság vezetői vették maguknak a fáradságot, megtekintették a több mint háromórás darabot és utána a nyilvánosság előtt kijelentették, az alkotók "tiszteletben tartották" Tolkien világát.

Wallace az után vágott neki a szinte hihetetlen, de összesen hat évet és rekord 12,5 millió fontot felemésztő munkának, hogy meggyőzte önmagát: lehet, hogy a filmvilágnak száz évre volt szüksége, míg képessé vált tömegek mozgatására, hatalmas csatajelenetek, természeti jelenségek életre keltésére, de nincs mindennek több száz éves hagyománya a színpadon? A drámaírók már rég megtanulták, hogy nem kell mindent láttatni, nyugodtan megbízhatnak a nézők képzelőerejében. A produkció megvalósulásának ideje alatt hódította meg a világot a Peter Jackson rendezte filmváltozat, ami mintegy megemelte a lécet, a vizuális megoldásokkal szembeni elvárásokat.

Találóan nevezi a producer "Shakespeare és a Cirque du Soleil" találkozásának az előadást. Akár Tolkien-megszállott, akár újonc vált rá jegyet, elvarázsolják a hatalmas, többszörös forgószínpadon zajló szédítő technikai bravúrok. Kevin Wallace-nak mindenekelőtt a Frodót és csapatát üldöző fekete lovagok okoztak fejfájást. A hatméretes gólyalábakon vágtázó sátáni fúriáknak nehezen adott zöld utat a közbiztonsági és közegészségügyi felügyelet. Látványban aligha múlható felül Shelob, az óriás pók, melynek Frodóra felkapaszkodó csápjait alig láthatóan alulról, hosszú rudakkal mozgatják. A legszórakoztatóbb figura a világot jelentő deszkákon is Gollum, Ariel és Caliban furcsa keveréke, aki Gandalf, Saruman és Elrond shakespeare-i formátumú alakítói mellett képes kiemelkedni a tömegből. A totális színház, sőt cirkusz érzetét fokozzák a játék kezdete előtt és a szünetben a közönség sorai között is elvegyülő, zűröző és cigánykerekező hobbitok.

Michael Therriault Gollam szerepében (www.lotr.com)

Wallace-nak akarva-akaratlanul el kell fogadnia, hogy az estét a még londoni színpadokon is ritkán tapasztalható, leginkább az Oroszlánkirály kasszasiker-klasszikusára emlékeztető külsőségek teszik emlékezetessé. A színpadtechnikai fantázia szárnyalását nem tekinti azonban öncélúnak. Úgy érzi: a pénz, a kreatív tervezés és az elképesztő kétszázfős stáb energiája mind Középfölde életre keltését szolgálja. Az A. R. Rahman és a Värttinä együttes névjegyét viselő eklektikus zene inkább hangulatteremtő jellegű és kevésbé célja az egyes karakterek érzelmeinek kinyilvánítása, így a musical-kategória is csak jobb híján alkalmazható az előadásra.

A producer nemcsak idejét és alkotóerejét, hanem szinte minden megtakarítását beleadta a 4,5 milliárd forintos kihívásba. Mindezt abban a reményben, hogy a közönség pénztárcájával hálálja meg bátorságát és így tanítómestere, Andrew Lloyd Webber produkcióihoz hasonlóan hosszú évekig bérelt helye lesz a West Enden.

London, 2007. november