Mindenki csak rohan, rohan, és közben észre se veszi, micsoda kincsek hevernek itt parlagon. Valóságos csodák, amelyek nélkül Budapest nem volna Bukarest. Még szerencse, hogy mi éberen figyelünk, kezünkben állandóan ott az élesre töltött fotóapparát, és azonnal lövünk, ha kell: nem hagyjuk, hogy e kincsek fölött úgy ballagjon el az idő, hogy hírük-nyomuk se marad, nem tudnánk a fényes utókor csillogó kék szemébe nézni, ha nem örökítenénk meg a főváros méltatlanul elhanyagolt szépségeit. Íme az eheti.
Valaki kirángatott egy Demszky-karót, hogy fel tudjon állni a járdára a kocsijával, zágson - ezt gondolja Ön, Kedves Olvasónk, és megint nem érti, mi a fészkes fenét keres ez a fotó egy olyan cím alatt, hogy A hét műtárgya (41). Ugye?
Nos, örömmel értesítjük, hogy Ön Kedves Olvasónk, kitartó figyelme jutalmaként most nyert egy kiváló, 5.1-es alakformáló fitnessz-gépet a Norbi-rúd támogatásával, ez a jó hír, a rossz viszont az, hogy megint mellényúlt, ejnye, mert ez nem egy ereszcsatornának döntött parkolásgátló oszlop, de nem ám, hanem egy remek műalkotás, még pontosabban egy híres régi magyar szobor újragondolt verziója korunk nyelvén és eszközeivel.
A kompozíció címe: Búsuló juhász.
A Margit körút és a Bakfark Bálint utca sarkán álló mű alkotója úgy érezte, éppen itt az ideje, hogy úgy nagyjából másfél évszázad múltán újrafogalmazza a nagy magyar romantikus szobrász, Izsó Miklós azonos című remekét (1862, márvány, magasság: 95 cm., Magyar Nemzeti Galéria). Mint ismeretes, Izsó pásztor- és parasztfigurái az első sikeres példák a magyar népélet, a népi életkép szobrászi megjelenítésére, amikor a romantika eszmeisége jegyében a nemzeti mondanivaló különös hangsúlyt kapott. Búsuló juhász c. szobrát müncheni akadémiai tanulmányai közben, bugaci élményei nyomán, viseletbe öltöztetett testvére mint modell, tehát természet után, nagy etnográfiai hűséggel mintázta. Több műhelyben szerzett kőfaragói gyakorlata segítségével bravúrosan faragta művét márványba, a munkára Gschwindt Mihály adott megbízást, akivel a tiszteletdíj dolgában perbe keveredett a szobrász. A jogi vitában nyertes megrendelő - közmegelégedésre - a Nemzeti Múzeumnak adományozta a szobrot. A Petőfi és Arany szellemét tükröző művet a kortársak, köztük Henszlmann Imre, Keleti Károly és Than Mór nagyra értékelték, felismerve korszakos jelentőségét a hazai művelődés és képzőművészet történetében.
Nos, eheti műtárgyunk alkotója nem keveredett jogi vitába megrendelőjével, azaz az II. kerületi önkormányzattal, amely rendesen fizetett a munkáért, és mint látszik, igen nagy becsben tartja a térplasztikát, annyira, hogy - mint megtudtuk - a szobor felállítása előtt a helyi közterület-felügyelőknek külön eligazítást tartottak, hogy véletlenül se próbálják meg visszadugni a juhászt a helyére, ne keressenek felelőst, és ne írjanak jegyzőkönyvet se.
Óvjuk, védjük műtárgyainkat, mert mások nem óvják, védik meg őket tőlünk!
