Szent a béke?

Vége a számháborúnak a pekingi olimpiai felkészülés állami támogatásáról - röviden így összegezhetők az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának kihelyezett ülésén elhangzottak. A tatai edzőtáborban tanácskozó bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői is egyetértettek ugyanis abban, hogy most már semmilyen anyagi akadálya nem lehet a magyar sportolók zavartalan olimpiai felkészülésének.

Az összejövetelen Elbert Gábor sport-szakállamtitkár számolt be a pekingi játékokra - és a paralimpiára - történő felkészülés zökkenőmentes állami támogatásáról, valamint a doppingellenes tevékenység állami koordinációjának garantálásáról. A sportvezető a testület előtt felolvasta azt a levelet, amelyet Kamuti Jenőtől, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárától kapott. Ebben többek között ez áll: "Ezúton is kifejezzük köszönetünket azért, hogy az előzetesen egyeztetett nagyságrendű forrás, támogatás rendelkezésre áll, és elkülönítetten megjelent a költségvetésben."

A pénzügyminisztérium képviselője korábban arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a kormány a tervezett összegen felül - a 2007-es költségvetés általános tartalékának terhére - 1,5 milliárd forintnyi támogatást nyújtott, illetve nyújt a pekingi felkészülésre. Ennek egyik része az ütemezés szerint még az idén, a másik része jövőre hívható majd le.

A doppingellenes harc kapcsán, a közelmúltban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség madridi kongresszusán járt Elbert megjegyezte: Magyarországnak az ellenőrzés terén százszázalékosan be kell tartania a nemzetközi szabályokat, és ezen a területen nincs helyük az érzelmeknek. Ez különösen azért fontos, mert az athéni magyar doppingesetek óta az ország a nemzetközi érdeklődés középpontjában áll.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.