Félmilliárdos büntetést kapott a posta és a Lapker

Felosztotta a piacot egymás között a Magyar Posta Zrt. és a Magyar Lapterjesztő (Lapker) Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A két társaságot egyenként 468 millió, összesen 936 millió forintra büntette. A GVH szerint a két cég közötti tárgyalási jegyzőkönyvek, stratégiai tanulmányok és egyéb iratok arról tanúskodnak, hogy a Lapker és a posta 2001 szeptembere és decembere között versenykorlátozó megállapodást kötött.

1998-ban a posta regionális újságterjesztő vállalkozásait eladta a francia érdekeltségű Lapkernek. Ezzel 2007 elejéig - a MédiaLog Zrt. piacra lépéséig - az előfizetőkhöz történő kézbesítés a posta kezében maradt, míg az áruspéldányok terjesztése a Lapker kezébe került. A GVH most azt állítja: a posta és a Lapker abban állapodott meg, hogy kölcsönösen nem támadja egymás piacait. A privatizációs szerződésben a posta kötelezettséget vállalt arra: a későbbiekben "nem törekszik" arra, hogy ő juttassa el a lapokat a nyomdából a kiskereskedőkhöz. Cserében a postahivatalokban eladott lapok fejében a Lapkertől kapott jutaléka 13-ról 23,5 százalékra nőtt. A két fél 2001-es megállapodásában pedig a Lapterjesztő vállalta, hogy nem kapcsolódik be a posta felségterületének számító előfizetéses lapterjesztésbe. Később több hasonló - a GVH által csak "megnemtámadási megállapodásként" jellemzett - egyezség alapján a Lapker 260 millió forintot fizetett a postának. Utóbbi ezért vállalta: további öt évig nem rontja a Lapker üzletét.

A GVH szerint mindez a verseny teljes kizárását jelentette a piacon, mivel mindkét cég monopolszereplőnek számított saját piacán. (A Lapker ellen most is versenyhivatali vizsgálat folyik piaci erőfölénnyel történő visszaélés gyanújával.) Súlyosbító körülmény, hogy az érintett cégek vezetői a jelek szerint tisztában voltak a kartellezés tényével, 2005 végétől ugyanis foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy felbontják megállapodásukat.

Egyik cég sem kívánta tételesen cáfolni a GVH állításait. A Lapker MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: nem ért egyet a döntéssel, és bírósághoz fordul jogorvoslatért. Így tesz a posta is. Tomecskó Tamás szóvivő lapunknak azt mondta: csak akkor "jöhet szóba" egy belső vizsgálat lehetősége a postánál, ha a bíróság később helybenhagyja a GVH döntését. Ilyen vizsgálatot a posta tulajdonosi jogait gyakorló ÁPV-nél sem terveznek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.