Nyugtató üzenet Koreából Dunaújvárosba

A Hankook dél-koreai gyáraiban alkalmazott 14 ember váratlan halálának körülményeiről még nem lehet biztosat tudni - közölték lapunkkal az ázsiai ország munkabiztonsági szervezeténél.

Amint arról tegnap beszámoltunk, az elmúlt másfél évben a Hankook Tire koreai üzemeiben 14-en hunytak el eddig nem tisztázott okokból. Az ügyben a koreai kormány az elhunytak családtagjainak kezdeményezésére vizsgálatot rendelt el.

- A vizsgálat jelen szakaszában még nem lehet megmondani, hogy mely tényezőkre vezethető vissza a Hankook-dolgozók halála - közölte érdeklődésünkre Cho Dong-Yul, a Koreai Ipari Munkabiztonsági és Munkaegészségügyi Hivatal menedzsere, aki hozzátette, egyelőre azt sem tudni, volt-e köze a hirtelen halálesetekhez a gumiabroncsgyárban alkalmazott HV-250-es oldószernek.

Cho Dong-Yul úgy fogalmazott: a hivatal elsősorban azt vizsgálja, van-e összefüggés a Hankook Tire munkakörülményei és a dolgozók egészségi állapota között. Hozzátette: a 14 halálesetből hét vezethető vissza szív- és érrendszeri problémákra, amelyek Cho szerint gyakran jelentkeznek azoknál a munkásoknál, akik veszélyes vegyi anyagokkal dolgoznak.

Székely Tamás, a Hankook magyarországi gyárában alakult érdekképviseletet ideiglenesen irányító szakszervezeti vezető - aki jelenleg Bankokban tartózkodik a Nemzetközi Vegyipari Energiaipari és Bányaipari Szakszervezeti Szövetség kongresszusán - tegnap higgadtságra intette a dunaújvárosi üzemben dolgozó csaknem 1200 munkavállalót. Mint mondta, nincs ok a pánikra, mivel a Magyarországon alkalmazott technológia és a felhasznált speciális oldószerek eltérnek a dél-koreaitól.

A Hankook dunaújvárosi üzeme
A Hankook dunaújvárosi üzeme
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.