Merthogy itt egészségügyi reform meg egészségbiztosítási átalakítás címszavakról egyetlen értelmes mondatnyi vita sem folyt, komolyabb elemzést, megoldási javaslatot, szépen végigszámolt nagy táblázatokat nem láttunk, viszont kaptunk rendesen a legsötétebb babonaságokból, volt itten szítva mindenféle posztkádárpara, antikapitalista paranoia, antikommunista paranoia, antielitista paranoia, ebben aztán klasszis mindkét nagy politikai tömb, és rendkívül eredményes is, ahogy az ország állapotán látjuk. Jut eszembe: OV, a rettenthetetlen népfi és karizmatikus, valamint spirituális vezető megállapítja éppen, hogy a népszavazás megteremtheti végre a hőn áhított nemzeti egységet, átszakad a gát, létrejön az össznemzeti szolidaritás, és együtt szavaz a tandíj, a vizitdíj meg a többi ellen a szegény elvált asszony meg a jól menő vállalkozó. Bravó. Hatalmas politikai tett, tán még ezer év múltán is emlegetik majd az ingyenes történelemkönyvek.

Van még egy-két ötletem nemzeti egységet kovácsoló eszmére a sör árának csökkentésétől az adóhivatal megszüntetésén át a labdarúgó-világbajnokság megnyeréséig. Nemzeti egység nem ahhoz kell, hogy bátran, egymásba kapaszkodva ne vállaljunk semmit, a szolidaritás meg nem az, amikor én ugyanúgy nem akarok fizetni, ahogy te sem akarsz. Nekifutunk jó messziről, és átugorjuk a harminc centire tett lécet, hasmánt. Óriási. Jellegzetes politikai abszurd a huszonegyedik századi Magyarországról, ezt már parodizálni sem lehet. Egyébként a szolidaritás fogalmának az is sajátos értelmezése, amelyet a nemzeti kockázatközösség kifejezést áhítatos hangsúllyal kiejtő egybiztósító-rajongók szoktak használni. A szolidaritás elvének semmi köze egy olyan rendszerhez, amelyben az állam mindenkitől elveszi a pénze jó részét, aztán azt szétosztja valami teljesen áttekinthetetlen módszerrel, többnyire persze - ez már valahogy így szokott alakulni minálunk - a legvagyonosabbaknak jut a legtöbb belőle. A szolidaritás önként vállalt közösség, amely értelmezhető adott esetben önkéntes segítségnyújtásként is, de a hangsúly az önkéntességen van mindig. Az egybiztosító-fetisiszták leghazugabb érve az egészségügy piacosítása ellen, hogy a szolidaritás elve sérül. Meg a gazdag akkor jobb ellátást kap, mint a szegény. Miért, most nem azt kap? El tudunk képzelni olyan rendszert, amelyben a gazdag ugyanazt az ellátást kapja, mint a szegény? (Egyébként el tudjuk képzelni: ez a tökéletesen lepusztult, nem működő rendszer.) De hát a gazdag éppen azért gazdag, mert több erőforráshoz képes jutni mindenből. Ez a gazdagság definíciója, drága népi demokratikus barátaim! Akkor döntsük el, hogy ne legyenek gazdagok. Népszavazással, nyilván. Ne csak biztosítóból legyen egy, hanem áruházból (legyen, mondjuk Állami), autógyárból (lehetőleg Trabant) és persze pártból is. Egyébként fikarcnyi kétségem sincs, hogy a nagy tiltakozások, koalíciós belháborúk, frakciótömegszexek után sikerül majd megtalálni az optimális megoldást, mint annyi sok más ügyben: az állami milliárdokat felemésztő, a magánbefektetőnek tisztes hasznot hozó, és a jelenleginél is pocsékabb szolgáltatási színvonalú egészségbiztosítást, mondjuk a másfél biztosítós rendszert, amely tehát egyesíti minden lehetséges rendszer legrosszabb tulajdonságait.

És akkor mindenki ünnepli majd magát, mint OV a nemzetiegységes népszavazással, a harminc centire tett léc átugrásával. A szakszervezetileg sztrájkba zavart melósok vajon tudják-e, hogy ami ellen ők tiltakoznak, az már régen megvalósult? Az egészségügy évtizedek óta privatizálva van! Az egész orvostársadalom a spontán privatizáció lázában ég hosszú évek óta, egymás után jönnek létre az állami pénzből fölépített struktúrán élősködő magánvállalkozások, a kórházi rendelőkben, kórházi műszerekkel vitt magánpraxisok, minden kontroll nélkül, mint a Kádár-rendszer legszebb géemkás éveiben, és ugyanazok az orvosok, akik adómentes milliókat zsebelnek be havonta az adóforintokból finanszírozott eszközök révén, amikor kamera elé kerülnek, cinikusan odanyilatkozzák, hogy az egészség nem üzlet. Őket semmi más nem fenyegeti jobban annál, mint hogy a rendszer átláthatóvá válhat, megjelenhet egy olyan gazda (magánbiztosító), amelyiknek egy kicsit több esze van, mint az államnak, és érdeke megnézni, hogy hová folyik a pénze. Ön vásárolt már C-vitamint patikában? Igen? Na, akkor világos: az egészség üzlet. Mindig is az volt, és az is lesz. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik, sunnyog, hátsó szándékai vannak.