Sarkozy válasza az országos tiltakozásra: "nem hátrálunk meg"

Nicolas Sarkozy francia államfő a reformok szükségességét hangsúlyozta kedden, és kijelentette, hogy nem enged a tiltakozóknak, miközben országszerte több százezren vonultak utcára a kormány politikája ellen tiltakozva.


"Nem fogunk engedni és nem hátrálunk meg... Franciaországnak szüksége van reformokra ahhoz, hogy a világ kihívásaival szembe tudjon nézni. Túl sokat késlekedtünk a reformokkal" - jelentette ki a francia polgármesterek kongresszusán a köztársasági elnök.

Sarkozy először szólalt meg az állami vállalatok kedvezményes nyugdíjrendszerének tervezett megszüntetése miatt hetedik napja tartó tömegközlekedési sztrájk alatt, a sztrájkhoz kedden a vásárlóerejük csökkenése miatt tiltakozó közalkalmazottak is csatlakoztak.

A szakszervezetek szerint országszerte 700 ezren vonultak fel. A közalkalmazottakat érintő intézkedések ellen összesen 148 felvonulást rendeztek országszerte, az eső ellenére Párizsban megközelítőleg 70 ezren vonultak utcára.

A legtöbb iskolában szünetelt kedden a tanítás: az oktatási minisztérium szerint a tanárok 40, a szakszervezetek szerint a 65 százaléka részt vesz a megmozdulásban. A sztrájk érintette a kórházakat, a postákat, az adó- és vámhivatalokat. A meteorológiai szolgálat, valamint a Nemzeti Bank szakszervezetei is sztrájkot hirdettek.

A közalkalmazottak megmozdulását a franciák 53 százaléka támogatta.

A francia elnök megígérte, hogy néhány napon belül olyan intézkedéseket kezdeményez, amely "a vásárlóerő, a növekedés és a munkahelyteremtés aggasztó kérdésére válasszal szolgál". A tömegközlekedési sztrájk befejezésére szólított fel és azt hangoztatta, hogy "tudni kell befejezni a sztrájkot, akkor amikor a párbeszéd lehetősége megnyílik". Sarkozy szerint a szociális megmozdulásban nincs győztes és nincs legyőzött, s a tárgyalás szellemének kell a konfrontáció felett győzedelmeskednie.

A szakszervezeti vezetők kezdeményezésére a nyugdíjreform részleteiről szerdán kezdődnek meg a háromoldalú tárgyalások a szakszervezetek, az ágazati vezetők és kormány képviselői között.

"Igazi szakítást jelent (a nyugdíjreform), amely elengedhetetlen a hanyatlás megállításához" - vélekedett a francia elnök. A kormány az 1995-ben elindított, de akkor a három hétig tartó sztrájk miatt visszavont reformot 2012-ig kívánja végrehajtani. Míg a magánszektorban dolgozó 18 millió francia negyven évig fizeti a nyugdíjjárulékot, a speciális nyugdíjrendszerhez tartozó félmillió munkavállaló (a vasutasok mellett az energiaszektorban dolgozók, a képviselők, a tengerészek, a közjegyzők vagy a kiemelt művészeti közintézmények dolgozói) átlagosan 37,5 évig. A kormányzat ez utóbbiak kivételes helyzetét kívánja megszüntetni.

 (MTI)

Nicolas Sarkozy
Nicolas Sarkozy
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.