Környezettanulmányon az ESP

A szlovákiai magyarság helyzetét tanulmányozta tegnap Pozsonyban és a csallóközi Somorján az európai szocialisták (ESP) tényfeltáró bizottsága, amelyet Hannes Swoboda osztrák politikus vezetett.

A küldöttség tagja volt Dobolyi Alexandra és Tabajdi Csaba az MSZP európai parlamenti képviselői. A küldöttség találkozott Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának elnökével, Ján Mikolaj szlovák oktatásügyi miniszterrel, civil szerveződések vezetőivel. Terítékre kerültek a révkomáromi Selye János Egyetem anyagi gondjai, továbbá azok a törekvések, amelyek szlovákiai magyarság anyanyelv-használati jogait igyekeznek megnyirbálni. Hannes Swoboda meghallgatta Ján Slota véleményét is, aki korábban levélben kérte az eszmecserét. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke német és angol nyelven olyan idézeteket adott át az osztrák politikusnak, amelyek állítása szerint igazolják, hogy a szlovákiai magyar és a magyarországi politikusok legalább olyan sértő, durva hangnemben beszélnek a szlovákokról, mint ő a magyarokról. Ezen a találkozón a küldöttség magyar tagjai nem vettek részt. "Az MSZP EP-delegációja a találkozót vállalhatatlannak, az SNS értékrendjét az európai szociáldemokrácia értékeivel összeegyeztethetetlennek tartja" - érvelt Tabajdi.

Hannes Swoboda a találkozók után kifejtette: - Nem ítélkezni jöttünk, hanem segíteni. Annyit azonban már most is elmondhatok, hogy a mai Európában természetes, ha a helységneveket mindenki az anyanyelvén használhatja. Szlovákia többkultúrájú ország, s boldog lehet, ha polgárai egy-egy város nevét többféleképpen mondják vagy írják. A szlovák nyelv hivatali használatának megerősítését nem szabad a szlovákiai magyarok anyanyelvének háttérbe szorításával végrehajtani, miként a romákat sem lehet a magyar nemzeti kisebbség hátrányára támogatni - hangsúlyozta az osztrák politikus.

Lapunknak Tabajdi Csaba kifejtette: - A szlovák, a szlovákiai magyar és roma civil szerveződések vezetői egyértelművé tették, hogy ha Robert Fico kormánya nem fékezi meg Ján Slotát vagy nem válik meg tőle, akkor Szlovákia fejlődése torz pályára kerül - szögezte le.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.