A kistérségeknek nem álmodozni, megvalósítani kell

A miniszterelnök azt kérte a 33 leghátrányosabb kistérségtől, hogy ne egyszerűen nagyot merjenek álmodni, hanem legyenek képesek egy, a jövőben sikeresen élő közösség számára programokat teremteni és azokat megvalósítani. Gyurcsány Ferenc hétfőn a fővárosban a hátrányos helyzetű kistérségek és önkormányzati szövetségek vezetővel találkozott.

Annak érdekében, hogy a versenyt ne csak a legerősebbek diktálják, 135 milliárd forintos támogatásra csak a leghátrányosabb kistérségek pályázhatnak - közölte a kormányfő. Gyurcsány Ferenc hozzátette: további 310 milliárd forint összértékű pályázatnál kedvezményeket kapnak ezek a kistérségek. Példaként említette, hogy plusz pontokat kaphatnak a pályázat elbírálásánál, illetve kevesebb önerővel is elindulhatnak a támogatásért.

A 33 leghátrányosabb kistérségben összesen egymillió ember él. A miniszterelnök hangsúlyozta: a besorolást szakmai alapon határozták meg, nem pedig bármilyen lobbitevékenység vagy egyéb befolyás alapján.

Ezek a támogatási lehetőségek önmagukban nem jelentenek megoldást, csak lehetőséget. Kérdés, hogy a kistérségek, a települések megtalálják-e azokat az embereket, akik vállukra veszik a közösség sorsát - fogalmazott Gyurcsány. Szerinte a pályázati pénzek sikeres felhasználása az emberi teljesítményről fog szólni, a képzelőerőről, a tervezőképességről, arról, hogyan tudnak együttműködni civil szervezetekkel, üzleti csoportokkal, van-e átfogó elképzelésük arról, mit akarnak tenni. A kormányfő a megbeszélésen azt javasolta a leghátrányosabb helyzetű kistérségek jelen lévő vezetőinek, hogy álmok és realitás egymást ötvöző valóságát teremtsék meg.

Kiemelte: szeretné, ha ezek a kistérségek nyitott és őszinte partnerségben érezhetnék, hogy az ország nem feledkezett el róluk. Úgy vélte, a fő kérdés Magyarország sikerével kapcsolatban az, felkészül-e valamennyi polgára és közössége annak birtokba vételére, ami az övé. Mert - mint fogalmazott - ez nagyon nehéz egy olyan országban, ahol a polgárok nemzedékeken keresztül sosem tapasztalhatták meg, milyen szabadnak és szabadként felelősnek lenni.

Egy olyan országban hiszek, amelynek polgárai abban a meggyőződésben és úgy cselekszenek, hogy alapvetően teljesítményük, szorgalmuk és kultúrájuk lesz jövőjük kovácsa - jelentette ki. Hozzátette: nincs erős Magyarország, ha nem erősek a közösségei és nincsenek erős közösségek, ha nem erősek a polgárok. A miniszterelnök az állam felelősségéről szólva azt mondta, nem hisz abban, hogy csak az lenne a dolga, hogy éjjeliőrként vigyázzon.

A kormánynak feladata Gyurcsány Ferenc szerint utat nyitni az elöl haladóknak és újra osztani a lehetőségeket a lemaradók érdekében. A miniszterelnök példaként említette a Pólus programokat, valamint a 33 leghátrányosabb kistérség támogatására szolgáló "Nem mondunk le senkiről" programot.

Fidesz: a legfőbb probléma Gyurcsány

"Gyurcsány Ferenc a hátrányos helyzetű kistérségekről szónokol. Mindenki tudja azonban, hogy a hátrányos helyzetű kistérségek legfőbb problémája éppen Gyurcsány Ferenc. Ha volt olyan döntés, amit csak meg lehetett hozni a kistelepülések, a vidéki életforma ellehetetlenítésére, azt a jelenlegi kormányzat meghozta. Lehetőség a munkára, tanulásra, utazásra, gyógyulásra - mindez csak távoli emlék az ország szegényebb vidékein élőknek a kisiskolák, a vasutak, és a rendelőintézetek bezárása miatt. A baj az, hogy minél tovább van hatalmon ez a kormányzat, annál tovább folyik a rombolás, és a szegényebb vidékek, családok, vállalkozások száma egyre csak nő a szociális válság következtében." - olvasható a Fidesz-frakció, Erdős Norbert országgyűlési képviselő által kiadott közleményben.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.