A rusztikus diós kenyér

Állok a kenyerespolc előtt tanácstalanul, vagy húszféle kenyérfajtával szemezve, és azon a pszichológiai paradoxonon merengek, hogy az emberek a kis dolgokban sokkal inkább hallgatnak az eszükre, mint életük meghatározó döntéseiben. Pedig egyre több ilyen kérdéssel szembesítenek minket. November mostanában mintha amúgy is kezdene a döntések havává előlépni. Egyik nap a biztosítók bombáznak meg minket "kötelező"-ajánlataikkal, másnap viszont a nyugdíjpénztárunk szólít fel, hogy döntsük el, jövő évtől milyen portfólióba tegyék a pénzünket. És az ember áll, mert hirtelenjében azt sem tudja, egyáltalán mi az a portfólió.

Talán azért döntünk kis dolgokban könnyebben, mert itt nyomban látjuk az eredményt, nagyjából rendelkezünk minden - a választáshoz szükséges - információval, és ezeket helyükre is tudjuk tenni. A mi nemzedékünknél már ez is hosszú tanulási folyamat eredménye, hiszen húsz éve még nem kellett az érték-ár arányon törnünk a fejünket, egyféléből választani sem adatott meg mindig.

Most pedig olyan kényelmetlen és bonyolult problémákra kell megoldást találnunk, hogy miként őrizzük meg vagy gyarapítsuk a pénzünket, ha van, milyen biztosítást kössünk, hogyan gondoskodjunk idős napjainkról, pláne egészségünkről. És az egészben a legundokabb, hogy egyszeri döntés nem döntés, mert lehet, hogy a tegnapi jó befektetésből holnapra kellő éberség híján rossz válhat, a korábbi jónak tűnő elhatározás - mondjuk a feltételek változásával - sürgős újragondolásra szorul. Sokan már itt feladják a tudatosságot, és hagyják ott a pénzüket, ahová egyszer betették - a nyugdíjpénztárak tagjainak úgy másfél-egy százaléka keres magának évente újabb pénztárat -, vagy válnak remegő kezű kisbefektetőkké, akik pillanatnyi "megérzésük" vagy éppen a szomszédtól hallottak alapján lépnek, többnyire szerencsétlenül. A balhét pedig már mi visszük el, az "állam bácsi" eltűnt mögülünk, rossz vagy végiggondolatlan döntésünk levét mi isszuk meg. (Ha nem így van, az meg talán még rosszabb, mert azt "üzeni", ha elég sokan döntenek rosszul, és elég hangosak, akkor a közhatalom csak meghátrál, és az adófizetők zsebéből kárpótol.)

Azzal azonban, hogy a mindenért felelős - és semmiért számon nem kérhető - állam eltűnt, nem tűnt el az állami felelősség. Sőt. Mert ha hiányzik az információ, az ellenőrzés, ha naponta változnak a játékszabályok, akkor nincs ember, aki az eszére hallgatva tudna dönteni. A kötelező öngondoskodás megfelelő információs bázis és ellenőrzés, kiszámítható működtetési szabályok nélkül nem más, mint a "döntésre kárhoztatott" polgár hazárdjátékra kényszerítése. Már a közeljövőbe tekintve: ha nincs mérőszám arra, hogy egy-egy kórháztól milyen minőségű szolgáltatás várható, és ennek hogyan tesz eleget, ha nincs nyilvános adatszolgáltatás arról, hogy egy-egy biztosítónál milyen hosszúságú várólisták alakulnak ki, milyen feltételekkel ismer el és finanszíroz egy terápiát, akkor aligha hozható ésszerű döntés. Tegyük hozzá, hogy még ezek ismeretében is nehezen. Mert minél több elemből áll össze egy folyamat, annál több információt kell figyelembe venni.

Nagy elhatározással leemelem a polcról a rusztikus diós kenyeret. Ennyi nagy döntés előtt legalább a kicsikben hadd hallgassak a szívemre.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.