A 134 éves város díszpolgárai

Öt újabb díszpolgárt avattak szombaton, a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén, amelyet Budapest egyesülésének 134. évfordulója alkalmából tartottak. Díszpolgári címet kapott Dargay Attila rajzfilmrendező, Jurij Petrovics Ljubimov színházi rendező, Kende Péter történész, szociológus, Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Tabányi Mihály harmonikaművész. Pro Urbe Budapest díjban részesült Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Kendelényi Ernő főorvos, Kulka János színművész, Lator László költő, műfordító, Rajk László építész, látványtervező, valamint Tímár Péter filmrendező. Az ünnepi közgyűlésen adták át a Budapestért díjakat, a Fővárosért Emlékzászlót, a Főváros Közbiztonságáért Emlékérmet és a Főváros Szolgálatáért díjat is.

Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszédében a város 1873-as egyesítésére, mint "merész, mégis józan előrelátáson alapuló tettre" emlékeztetett. 1989 után pedig "gyorsan felvirágzó gazdasági és kulturális életével Budapest rövid idő alatt elfoglalta régen várt helyét Európa legjelentősebb centrumai között".

"Az idei év a nekilendülés, és az uniós források megpályázásának ideje volt" - folytatta a történelmi kitekintő után a főpolgármester, aki kiemelte, hogy "elérhető közelségbe került a Kossuth tér rendezése, támogatást nyújtottunk a kormányzati negyed megvalósításához, döntöttünk a Városháza Fórum pályázatának kiírásáról". Demszky megemlítette, hogy egyszerre épül a 4-es metró tíz megállója, ezerméternyi alagút már elkészült, épül az M0-ás és a Megyeri híd. A főpolgármester elmondta, hogy kezdeményezni fogja a kormánnyal kötött Budapest-szerződés kiegészítését, hogy abba a távfűtés szabályozhatóságát lehetővé tevő ökoprogram is belekerüljön. (S. G.)

A főváros új díszpolgárai, Tabányi Mihály, Kozma Imre és Kende Péter köszöntik Dargay Attilát
A főváros új díszpolgárai, Tabányi Mihály, Kozma Imre és Kende Péter köszöntik Dargay Attilát
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.