"Aranykorona" a Clark Ádám téri foghíjra

A Clark Ádám téri híres foghíjtelek valószínűleg egy-két éven belül beépül, a napokban ugyanis lezárult az a legújabb tervpályázat, amelyet a telek mostani tulajdonosa írt ki. Szálloda lesz majd itt, a II. világháborúban lebombázott Budai Takarék hűlt helyén.

Az építészszövetség szerint csak a Nemzeti Színházra kiírt pályázat vonzott annyi jelentkezőt, mit ahányat a Clark Ádám téri szállodatervezési kiírás. Ötvenkilenc pályamű érkezett, s ez a fokozott érdeklődés is megmutatta, hogy a budai Duna-part egyik legjobb helyszínéről van szó. Ide házat tervezni nyilvánvalóan rangot jelent. A háborúban elpusztult elődépületet egyébként Ybl Miklós jegyezte.

A lezajlott pályázaton első díjat nem osztottak ki. Végül is tehát nem született olyan terv, amely maradéktalanul elfogadható lett volna a kiíró, az Unione-Clark Kft. számára.
A második helyre rangsorolt, Studio Szász Kft. által beadott munka bizonyult a legjobbnak a zsűriben helyet foglaló építészek szerint. Készítője Mórocz Tamás és Vannay Miklós.

Az általuk közreadott koncepció egy aranyba burkolt, elég zártnak ható épületet mutat, amely felveszi a telek kanyarulatát. Első pillantásra homogénnek tűnik a látvány, mindössze két négyzet alakú nyílás töri meg a teljesen simának látszó homlokzatot. A zsűri - amely elsődleges szempontként értékelte a homlokzati megjelenést - mégis ezt ítélte a legjobbnak.

Ez a bizonyos "arany" burkolat sokkal izgalmasabb, hálószerűbb, mint a képen látszik, tulajdonképpen egy lyukacsos fémfüggöny, tudtuk meg az egyik alkotótól, Mórocz Tamástól. A terv talán legérdekesebb megoldása, hogy mind a hatvan szobában teljes panoráma lenne látható, melyet egy camera obscura szerkezet vetítene a mennyezetre. Különleges, Verne Gyulá-s megoldás. Igazi ablak a tervezők elképzelése szerint nem is lenne a szobákon. A terv láthatóan szakít a hagyományos, lakásszerű hotelszemlélettel, s a közösségi terekre helyezi a hangsúlyt. Ezért elsősorban ezek a közös helyiségek, társalgók, éttermek nyílnak meg az épületből a külvilág felé, ezekből lehet látni a valódi panorámát is. Legjobban a tetőétteremből.

A befektető egyelőre tárgyalásokat folytat a tervezőkkel, s ha sikerül megegyezni néhány változtatásban, akkor alapjában véve a Mórocz- Vannay-féle elképzelés valósul meg. Ha nem, akkor a pályázat más díjazottjaival ülnek le megvitatni a továbbiakat.

Az utóbbi tizenöt évben egyébként két jelentősebb terv is készült már a telekre, az egyiket Bán Ferenc készítette, aki 1998-ban megnyerte az ide tervezett irodaházra kiírt pályázatot. Ennek ellenére 2001-ben Birkás Gábor egy korábbi, átdolgozott terve valósult meg majdnem. A jelenlegi projekt mindezeket a munkákat nem vette figyelembe, nem kellett figyelembe vennie, hiszen teljesen új koncepcióról van szó.

A telek tulajdonlástörténete is meglehetősen változatosan alakult az utóbbi másfél évtizedben. Még 1989-ben egy Hauk és Társai nevű kereskedelmi kft. privatizálta, jelzálogot terhelt rá, s így nemsokára a hitelező Magyar Hitel Bank birtokába került. 1997-ben az Interbau Kft. vette meg, melynek tulajdonosi köre lényegében azonos a jelenleg birtokban lévő Union-Clark Kft.-jével.

A tér éjszakai panorámája - egyelőre még csak látványterven
A tér éjszakai panorámája - egyelőre még csak látványterven
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.