"A probléma elsősorban a mienk"

Újabb tiltakozó felhívás született ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész ellen. Ezúttal református hívők egy csoportja nyilvánította ki azt a meggyőződését, hogy a társadalomban nincs helye gyűlöletkeltő, kirekesztő és antiszemita megnyilvánulásoknak.

"A magyar történelem leghitványabb pillanataira emlékeztetett" - így minősítette ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkipásztor október 23-ai szereplését az a nemrégiben közzétett felhívás, amelyet csaknem hatszázan írtak alá. Ifjabb Hegedűs a Szabadság téri református templomnál tartott - szoboravatással egybekötött - rendezvényen mondott beszédet. A felhívás szerint az eseményen "nyíltan antiszemita tendenciájú" szövegek hangoztak el, amelyek azt a célt szolgálták, hogy Izrael- és zsidóellenes indulatokat tápláljanak. Az aláírók arra kérték a református egyház vezetőit, hogy teljes egyértelműséggel nyilvánítsák ki: ifjabb Hegedűs október 23-ai megnyilatkozásait és a rendezvényt összeegyeztethetetlennek tartják a református hitvallással, a humánummal és a kereszténységgel.

A tiltakozó kezdeményezés a Wesley János Lelkészképző Főiskoláról indult, az aláírók között szép számmal vannak neves művészek és közéleti személyiségek. Így például: Bitó László, Dés László, Ferge Zsuzsa, Halmai Gábor, Heller Ágnes, Iványi Gábor, Jeles András, Karsai László, Majsai Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Vágó István.

Református hívők egy csoportja úgy érezte, hogy külön is meg kell szólalnia. A napokban ezért újabb állásfoglalás született, hangsúlyozva: "Valljuk, hogy társadalmunkban semmilyen szinten nincs helye gyűlöletkeltő, kirekesztő, antiszemita megnyilvánulásoknak. És hisszük, hogy mindezek teljességgel ellentmondanak Isten szent Igéjének."

A nyílt levél szerint a református hívőknek - tekintettel ifjabb Hegedűs egyházi hovatartozására - másoknál határozottabban kell kifejezniük véleményüket. Hisz "a probléma elsősorban a mienk", és "felelősök vagyunk érte, hogy ilyen gondolatok és ilyen eszmék bármilyen módon a mi egyházunkhoz kapcsolódhattak". A református aláírók Bogárdi Szabó Istvánhoz, a dunamelléki református egyházkerület püspökéhez fordultak, kérve, hogy foglaljon állást.

Bogárdi Szabó István püspök lapunknak elmondta, hogy egyik felhívást sem küldték el neki, így véleményt se tud mondani róluk. Az ifjabb Hegedűs Lóránt ellen indult korábbi vizsgálat a püspök tudomása szerint még folyamatban van. (Tavasszal a Szabadság téri gyülekezet székhelyén tartott könyvbemutatót David Irving, a holokausztot tagadó, több országból is kitiltott brit.) Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: a református egyházban független bíróságok működnek, ezek munkájába a püspök sem avatkozhat bele.

A Magyar Antifasiszta Liga ugyanakkor szeretné elérni, hogy a Szabadság téri templomból az egyház illetékesei távolítsák el Horthy Miklós, Szabó Dezső és Wass Albert október 23-án felavatott szobrát.

Hegedûs Lóránt és hívei a lelkész felmentése után, 2003-ban
Hegedûs Lóránt és hívei a lelkész felmentése után, 2003-ban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.